Egyházunk egy-két hete
Új munkás a lelki építkezésben
A telekgerendási templom újraszentelése
Nem mindennapi esemény történt Telekgerendáson 1991. július 14-én. Azon a vasárnapon szabadtéri ünnepi istentisztelet keretében helyezték el az addig istentiszteleti hely nélküli település új evangélikus templomának alapkövét. Korábban álmodni sem mertek arról, hogy az egyre gyarapodó községben templom épüljön…
A telekgerendásiak egy falugyűlésen kinyilvánították templomépítési szándékukat, s a községi tanács úgy döntött, hogy térítésmentesen örökre az evangélikus egyháznak adja a község közepén elterülő park egy részét egy új templom és gyülekezeti helyiségek építésének a céljára. A templomot – 1992. szeptember 20-án – D. dr. Harmati Béla püspök szentelte fel.
A múlt vasárnapi ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter Ef 2,19–22-t választotta igehirdetése alapjául, mivel az alapkőletétel ünnepén ugyanez az ige hangzott el. Prédikációjában felidézte a templomépítés történetének izgalmas részleteit, annak a vállalkozásnak a főbb epizódjait, amely a sok önként vállalt ingyenmunka ellenére is messze meghaladta a kicsiny leánygyülekezet anyagi erejét.
Az építési terveket Benedicty Gyula építész, a villamos terveket Gálik András villamosmérnök – mindketten a békéscsabai gyülekezet presbiterei – ingyen készítették. Nagy segítséget nyújtott a telekgerendásiak számára a békéscsabai gyülekezet, a helybeliállami gazdaság, a kormány, a mikkeli finn gyülekezet támogatása, a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat, a Luther Márton Szövetség és a Lutheránus Világszövetség adománya, valamint különböző egyének, intézmények támogatása. Telekgerendás népe példás buzgósággal fogott össze, és vett részt az építkezés előkészítő munkáiban.
Gáncs Péter kiemelte, hogy hatalmas ajándékot kapott a telekgerendási evangélikus közösség ezzel a templommal, amely kiemelkedő tervezésével, esztétikájával és kiváló atmoszférájával sok régi, patinás templomot túlszárnyalva „dobogós helyen áll” a kerület püspökének szemében.
Megdöbbentő adatot hallhattak a hívek, amikor Gáncs Péter hangsúlyozta, hogy tizenöt esztendeje a templomszentelési istentiszteleten harminchét (!) keresztelőt végezhettek el a lelkészek. Kevésbé örömteli tény, hogy bár a 2001-ben végzett népszámlálás során több mint négyszázan vallották magukat evangélikusnak a faluban, ma csupán az egytizedükről tudnak az egyházközségben.
„Akkor tudunk igazán örülni ennek az évfordulónak, ha meglátjuk, hogy Isten tovább akarja folytatni az itt megkezdett munkát” – a püspök e szavakkal már Liptákné Gajdács Mária kezdődő szolgálatára utalt. Az új lelkipásztor – békéscsabai kórházlelkészi munkája mellett – egyéves megbízást kapott, hogy missziói lelkészként heti rendszerességgel istentiszteletet és egyéb alkalmakat tartson a gyülekezetben, valamint közösségépítés céljából lelkészi látogatásokat végezzen a falu evangélikusai között.
Gáncs Péter igei áldással küldte ki missziói szolgálatába Telekgerendás új lelkészét (képünkön).
– petri –
Regionális hozzárendelés: Telekgerendási Evangélikus Leányegyház