A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 14. VASÁRNAP – Gal 5,16–24

Pál apostol szóhasználatában a test magát az embert jelenti, nem csupán lényének egy részét vagy összetevőjét. Pál – Gamáliel rabbi egykori tanítványaként – az Ószövetségben az emberre mint „gyűjtőfogalomra” használt kifejezést (test) szó szerinti fordításban ülteti át az Újszövetség görög nyelvére. Új fordítású Bibliánk ótestamentumi szövegeknél már nem követi ezt a gyakorlatot, Pál leveleiben viszont éppen azért alkalmazza, mert az apostol is ezt tette.

Károli Gáspár Bibliájában viszont még gyakran találkozunk ilyen és hasonló fordulatokkal: „Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és az ő szent nevét áldja minden test örökkön örökké!” (Zsolt 145,21) „És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt…” (Ézs 40,5) „És megérti minden test, hogy én, az Úr vontam ki kardomat hüvelyéből…” (Ez 21,5) „Hallgasson minden test az Úr előtt…” (Zak 2,13) Ezekben a példákban világos, hogy a „test” szót értelemszerűen „ember”-nek kell fordítani, illetve a „minden test” szókapcsolatot „minden ember”-nek, azaz „mindenki”-nek. (Az angol „everybody” kifejezést is „mindenki”-nek fordítjuk, nem „minden test”-nek, pedig szó szerint ezt jelenti!)

Amikor tehát Pál a Lelket (Pneuma) állítja szembe a testtel, akkor a Szentléleknek az emberrel, az emberben, az emberért folytatott küzdelméről beszél. Pál nem úgy gondolja, hogy az embernek csak a hús-vér teste áll szemben a Szentlélek törekvéseivel. Az emberre sokkal inkább az jellemző, hogy mindenestül ellenáll, bár kétségtelen, hogy az elsőként említett kívánságok (házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás) a hús-vér test ösztönvilágából erednek. Mégis joggal beszélünk parázna lelkületről is. A bálványimádás pedig „teológiai bűn”, amelynek gyökere kifejezetten a lélekben van.

Az ember Isten elleni bűnös lázadása a bibliai őstörténet szerint azzal kezdődik, hogy az ősszülők a tiltott fa gyümölcsét illetően megkérdőjelezik Isten szavahihetőségét (valóban meghalnak-e, ha esznek belőle, vagy esetleg ők is olyanok lesznek, mint Isten?). Ezzel egyben megkérdőjelezik Isten irántuk való jóindulatát is (Isten vajon nemcsak féltékenységből tiltotta-e el őket a tudás fájától, mert nem akarta, hogy olyanok legyenek, mint ő?). És azóta is minden világra jövő emberben ott van a kételkedésnek ez a gyökere: igazat mond-e Isten, amikor igéjében szól hozzánk, és valóban a javunkat akarja-e? Tilalmai tényleg a védelmünket szolgálják, vagy meg akar általuk fosztani minket az élet örömeitől?

Ne tagadjuk, törvényszerűnek érezzük, hogy ami szerintünk jó, az Isten szerint vagy erkölcsi értelemben rossz, vagy az egészségünkre káros. Valljuk meg, hogy nemcsak ismerjük a viccesen hangzó, de valójában Isten elleni lázadást kifejező mondást – „ami az életben jó, az vagy erkölcstelen, vagy hizlal” –, hanem gyakran azonosulunk is vele! Az erkölcs pedig nem testi kategória! Pál szerint az ember, mint erkölcsi személyiség is, születésénél fogva eleve szemben áll az Istennel. Olyan istent akar, akinek ő mondhatja meg, mi az erkölcsi jó és rossz, és akinek hatalmát a maga céljaira használhatja fel. Ez a bálványozás lényege. A bálványisten – áldozatokért cserébe (mágia, varázslás) – akaratát az ember akaratához igazítja, és az erkölcsi jó kérdésében is elfogadja az ember ítéletét.

A felsorolásban ezután következő bűnök (ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság) forrása pedig kétségtelenül az emberi lélekben van. Természetesen az értelmet és az akaratot sem hagyják érintetlenül.

A sort záró részegeskedésnek és tobzódásnak ismét a test ösztönvilágában találjuk a gyökereit. Pál a felsorolásban nem tesz különbséget a test, a lélek, az akarat és az értelem bűnei között, hanem mindegyiket a test kívánságaként foglalja össze. Ezért nem kétséges, hogy a testet ebben az ószövetségi szóhasználatra emlékeztető összefüggésben az egész ember megjelölésének kell tekintenünk.

A test kifejezéssel meghatározott embernek pedig – Pál szerint – maradéktalanul el kell tűnnie, keresztre kell feszíttetnie, hogy a Szentlélek által teremtett új, lelki ember életre kelhessen, aki a testi születésben örökölt kívánságokat megtagadva a Lélek kívánságait teljesíti. Ezek pedig „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”. Mindezek azonban csak akkor és csak addig vannak jelen, amíg a testi születésben örökölt kívánságokat erővel el tudjuk nyomni, folyamatosan meg tudjuk öldökölni. Ez halálunkig tartó küzdelem, amelyben a magunk erejére hagyatkozva biztosan elbukunk. A Szentlélek ereje azonban mindig elég a győzelemhez.

Imádkozzunk! Jöjj, Szentlélek! Nélküled tehetetlenek vagyunk az Ádám örökségeként bennünk lakó bűnnel szemben! Kérünk, naponta öld ki belőlünk a bűn kívánságait, hogy Krisztus örököstársaiként, Isten gyermekeiként élhessünk most és az örökkévalóságban. Ámen.

Véghelyi Antal