Egyházunk egy-két hete
„Őrizd az ót, s hozz elő újat!”
Az egyházkerület püspöke Mt 4,18–22 alapján tartott igehirdetésében felidézte saját emlékeit: pályája elején ő is egy harminckilenc éves szolgálatot folytatott, akárcsak a templom oltára előtt álló fiatal lelkész, aki Káposzta Lajos esperes közel négy évtizedes munkáját viszi tovább Soltvadkerten.
Az egyházközségben négy éve munkálkodó lelkész már hatodéves szolgálatát is itt kezdte, majd – egy év miskolci kitérő után – beosztott lelkészként került viszsza Soltvadkertre. Ismeri tehát a meglévő értékeket, az új felépítésének a kihívása pedig számára mostantól veszi kezdetét.
Beiktatásának alkalmából Homoki Pál Ef 5,8–9 alapján hirdette Isten igéjét, s prédikációjában kérdések özönét fogalmazta meg parókusi szolgálatának egyszerre örömteli és nyomasztó felelősségével kapcsolatban. Elmondta, hogy nem programot akar hirdetni, csak egy kéréssel szeretne fordulni a gyülekezethez: „Gyertek velem!” Hangsúlyozta, hogy Isten hűséges szolgájaként nem magányos harcos és mindent mindenkinél jobban tudó nagytiszteletű úr akar lenni, hanem társ a munkában.
Az ünnepi közgyűlést Péczka Ferenc, a Soltvadkerti Evangélikus Egyházközség felügyelője nyitotta meg. A Déli Egyházkerület felügyelőjének, Radosné Lengyel Annának és Lupták György esperesnek az üdvözlő szavai után Süller Zsolt, a Tordas–Gyúrói Evangélikus Egyházközség lelkésze, majd Fellegvári Zoltán, a miskolci Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola igazgatója köszöntötte az újonnan beiktatott lelkipásztort.
A bodelshauseni testvérgyülekezet nevében Hermann Messner lelkész tolmácsolta a németországi hívek üdvözletét. Font Sándornak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökhelyettesének, a gyülekezet presbiterének a köszöntése után Lehoczki Ferenc polgármester jókívánságaival zárult a köszöntések sora.
Petri Gábor
Regionális hozzárendelés: Soltvadkerti Evangélikus Egyházközség