Evangélikusok

Amikor ezek a sorok napvilágot látnak, kis küldöttségünkkel reménység szerint Erdélyben leszünk, szeptember 5. és 8. között kerül ugyanis sor a III. európai ökumenikus nagygyűlésre. A helyszín: Európa ez évi kulturális fővárosa, amelyet a románok Sibiunak, a németek Hermannstadtnak, mi, magyarok pedig Nagyszebennek hívunk. Ebben a hármas elnevezésben szinte tetten érhető Erdély, sőt egész Európa színgazdagsága.

Bernard Henri-Lévy francia író, filozófus egyszer így fogalmazott: „Európa nem egy hely, hanem egy gondolat.” A kontinenssel kapcsolatban egy mítoszt és egy álmot kell felidéznünk.

A görög mitológiában Zeusz beleszeretett a tenger partján sétálgató föníciai királylányba, Európába. A főisten bika alakjában ment el a szép leányért, és szarvai közé kapta őt. Nekiiramodott, és a tengeren át magával ragadta Kréta szigetére. Európának aztán három gyermeke született Zeusztól. A mitológiai hagyomány szerint tehát egy nyugatra szöktetett ázsiai királylányról nevezték el kontinensünket.

A mítosz erőszakot, kényszert és ármányt sugall. Magunk előtt látjuk a bika vadságát, azonosulunk a tengeren való hányattatás gyötrelmeivel, nem utolsósorban pedig újra és újra átéljük a szégyent, amelyet Európának el kellett szenvednie.

Ismerünk egy álmot is. Ez is Ázsiába vezet vissza bennünket, akárcsak a mítosz. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv szerint Tróászban váratlanul egy macedón harcos jelent meg álomban Pál apostolnak, ilyen szavak kíséretében: „Jöjj át (…), légy segítségünkre!” (16,9) A szerzőnek, Lukácsnak a tömör tudósítása így rögzíti aztán a tényeket: „…oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.” (16,10) Ez a jelenet nem más, mint a pogány Európának a kereszténységhez intézett segélykiáltása. Pál meghallja ezt a sikolyt, és elindul. Vele együtt pedig a Jézusról szóló jó hír, az evangélium is eljut Európába. A Szentlélek életet lehel a haldokló görög-római világba. Ennek nyomán egy új Európa született.

Pál apostol ekkor még nem tudhatja, legfeljebb belül érzi: számára ez a halálba vezető út is, hiszen egykoron majd Rómában kell vértanúhalált halnia. Ám éppen ezzel pecsételi meg elhatározását, mintegy bizonyságot is téve arról, amit az óegyházi tanúk majd így vallanak meg: „A mártírok vére az egyház magvetése.” Az evangéliummal együtt tehát a jézusi kereszthordozás lelkülete is eljutott az addig jobbára csak a szépségnek, a filozófiai eszméknek és a technikai csodáknak hódoló Európába.

Idővel aztán ismét elhalványult ez az álom, és a mítosz újra utat tört magának. Az önfeláldozást felváltotta az önmegvalósítás vágya. A szelídséget az erőszak, a szegénységet a gazdagság, a szeretetet pedig a gyűlölet. Zeusz bikája újra csak fújtat és zihál. Orrlika tágul, farkával csapdos, rút patáival pedig eltapossa az útjába kerülő védtelen élőlényeket.

Európa ma is a pogányság felé tart.

Akár jobbra, akár balra nézünk, hódító pogány eszmékkel találkozunk. Évtizedeken át inkább csak a keletről jövő pogányságot ismertük: az istentagadást és a személyi kultuszt, a materialista világnézetet és az úgynevezett tudományos szocializmust. Most már élesebb a szemünk a nyugatról érkező pogány eszmékre is: ezoterika és varázslás, az erőszak és a szépség kultusza, valamint a szabadság szabadossággal való fölcserélése. Újpogány tanok pedig még híveink gondolkodásába és érzésvilágába is beférkőznek, amikor Jézusról mint pártus hercegről beszélnek, és inkább tudnak Csaba királyfiról, mint az apostolokról.

Ám talán ma is kapunk egy álmot. Ismét hallhatunk ilyen vészjelzést: „Jöjj, siess segítségünkre!” Ezért aztán ma is elindulhatunk Pál apostollal, batyunkban az evangélium üzenetével.

Ha ismerjük Jézus Krisztus evangéliumát, az arra is kötelez minket, hogy másoknak is átadjuk. Sokan várják, közelben és távolban, hogy a segítségükre siessünk. Nem a saját bölcsességünkkel, hanem a vigasztaló Szentlélek erejével. Adja Isten, hogy legyenek nekünk is álmaink.

Kis küldöttségünk az európai egyesülés, benne az egymástól szétszakított testvérek összeforrásának álmával utazik Nagyszebenbe.

Tartani lehet azonban attól, hogy az álom hamar szertefoszlik. E cikk írása során kaptam kézhez Adorjáni Dezső Zoltán kolozsvári püspök drámai felhívását, amelyet a nagyszebeni ökumenikus találkozót közvetlenül megelőzően intéz számos európai egyházhoz. Egyebek mellett megállapítja, hogy „Romániában a felekezetközi kapcsolatok soha nem tapasztalt történelmi mélypontra jutottak”. Ebben az összefüggésben szól a Román Ortodox Egyház és a görög katolikusok, illetve a Román Ortodox Egyház és a romániai (magyar) reformátusok közötti új keletű feszültségekről. Levelében a püspök arra kéri Európa keresztényeit, hogy imádkozzanak: a nagygyűlést ne a gyűlölet, a gonosz és negatív érzelmek határozzák meg, hanem a hit, a remény, a szeretet és a testvéri egymásra találás.

Ez a felhívás emlékeztet a macedón harcos kérésre: „Jöjj, siess segítségünkre!” Nagyszebenben éppen ezért tanúskodni szeretnénk Jézusról, aki nem tomboló bika, hanem szelíd bárány.

Egy örömtelen világnak szeretnénk hirdetni az örömhírt. Egy sötét vagy félhomályos közegben idézzük a nagygyűlés mottóját: „Jézus Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra – reménység Európa megújulására és egységére.”

A mítosz a múltban gyökerezik, az álom a jövőre irányul.

Fabiny Tamás püspök, Északi Egyházkerület