Keresztutak

Tavaly találkoztam a Bárkával életemben először. Egy jó barátom hívott el a tavaszi tábortalálkozóra, amely háromnapos volt. Bár kezdetben kissé izgultam – hiszen nem volt előzőleg kapcsolatom mozgássérült emberekkel –, ez hamar elpárolgott, és nagyon jól éreztem magam. Ezt követte a nyári tábor, ahol még inkább megbizonyosodtam arról, hogy jó helyre kerültem. Szívmelengetőnek és megindítónak találtam, hogy ez a maroknyi ember milyen lelkesedéssel és odaadással dolgozik azon, hogy az együtt töltött tíz nap mindannyiunk számára a lehető legjobban sikerüljön. Aztán a sors úgy hozta, hogy idén én lettem az egyik táborvezető, így másodmagammal új kihívásoknak kellett megfelelnem…

A tábor egyik elve, hogy nem igyekszünk állandó segítő–mozgássérült párokat kialakítani, hanem mindenki ott működik közre, ahol épp hasznossá tudja, szeretné tenni magát, illetve segítséget is bárkitől lehet kérni, aki éppenséggel arra jár. Reményeink szerint ez elősegíti a jó értelemben vett keveredést, és alkalom nyílik rá, hogy több embert jobban megismerjünk. Persze így fennáll a lehetősége az egyéb értelemben vett keveredésnek (kavarodásnak) is, például a reggeli készülődés, útnak indulás elhúzódásának, de szerintünk megéri.

Alapelvünk továbbá, hogy a Bárka nem táboroztatás, hanem együtt táborozás, ahol a barátainkkal találkozunk – no meg új embereket ismerünk meg, hiszen a résztvevők csoportjának összetétele nem kötött, szeretettel várunk mindenkit.

A programok tekintetében próbáltunk tartalmas, de nem feszes tervet készíteni, hogy lehetőleg mindennap elég idő jusson a kötetlen beszélgetésekre, sétákra is. A napokat keretbe foglalta a gitáros ébresztő, a szedelődzködés, a közös reggeli és a szintén közös vacsora, mely után áhítatot tartottunk. Ha az idő megengedte, tábortüzet raktunk és körbeültük az áhítatkor. A tűz még sokáig égett, pattogott, körbefonva sajátos nyáresti hangulatával a táborozókat. Borús ég esetén – idén volt ilyen bőven – az ebédlőben gyújtottunk mécseseket.

Augusztus 6-tól 15-ig voltunk Kemenesmihályfán, az idén felavatott Mevisz-táborhelyen. Magam nem láttam a felújítás előtt, de akik igen, meg sem ismerték, annyira szép és főleg jól használható, akadálymentes, kellemes lakhely lett belőle. Vonattal is remekül megközelíthető, így jöttek a Budapestről érkezők, a többieket kisbusszal szállítottuk.

Szerencsére a környék számos lehetőséget tartogat a napok kellemes eltöltésére. Voltunk a szomszédos Tokorcs település magánrepülőterén, melynek hangárját a szívélyes tulajdonos meg is nyitotta előttünk. Jártunk a táborhelytől nem messze található Mesterin, ahol barátságos meleg vizes strand várt minket, nem kevésbé barátságos személyzettel, akadálymentes kiépítéssel. Szintén a közelben található a Ság hegy, amely masszív és izzasztó emelkedőivel remek egynapos kirándulást kínált. Celldömölkön lehetőség volt sétálásra, vásárlásra is. Nem kis szerencsénkre épp ottlétünkkor tartották a kemenesmihályfai falunapot, színes programokkal, előadásokkal, hajnalig tartó mulatozással.

Idén különösen sok új segítő érkezett táborunkba. Noha volt bennünk egy kis aggodalom amiatt, hogy vajon zökkenőmentesen formálódik-e közösség belőlünk, ez az első napokban szertefoszlott, tapasztalva rendkívüli segítőkészségüket. Szinte már az lett a probléma, hogy – ahogyan egyikünk megfogalmazta – alig tud munkálkodni, mert amint elkezd valamit, ketten tüstént ott teremnek segíteni. És ez nagyon jó, ezúton is köszönet nekik!

Nehéz megfogni egy Bárka-tábor hangulatát. Valahogy a hétköznapokhoz képest teljesen más időszámítás és más állapot jellemzi őket. A résztvevőknek alkalmuk nyílik rá, hogy elgondolkodjanak rajta, melyek is az igazán fontos dolgok az életben. Számomra például furcsa a táborból bemenni a városba, látni a sok rohanó embert és belegondolni, hogy te jó világ, máskor én is ennek vagyok a része…

Azzal is szembesülhetünk, hogy az akadálymentesség terén még bőven van hová fejlődni. Ugyanakkor az egyes emberek többségében jóindulatúak és segítőkészek, bár általában nem tudják, hogyan viselkedjenek egy mozgássérült emberrel. Azt hiszem, a fogyatékkal élőknek segítségnyújtáshoz semmilyen különleges képesség nem szükségeltetik, csak egyszerű emberség, jóindulat – körülményeskedés és mesterkéltség nélkül, természetesen.

Szóval nehéz leírni egy Bárka-tábor hangulatát, de álljon itt néhány idézet a résztvevőktől: „Ma én segítek a Nikinek az áhítatban, holnap pedig ő fog nekem.” „Mindegy, hogy kire nézek, fiú vagy lány, fiatal vagy idősebb, mindegy, ugyanúgy segít, ugyanolyan. Minden nagyon jó, tényleg minden nagyon szuper, itt nem küld senki aludni, akkor fekszem le, amikor akarok.” „Személy szerint nekem nagy élmény volt a tábor, és hasonlót kaptam tőle, mint amire számítottam. Sikerült barátokat szereznem és új ismeretségeket kötnöm. Jók voltak az esti éneklések a tábortűznél, meg a közös strandolás is tetszett.”

Azt hiszem, a sok önzetlen segítségnek köszönhetően igazán jól sikerült a tábor. Sokat tanultunk belőle, s arra törekszünk, hogy a következő még jobb legyen. Várjuk, hogy újra találkozhassunk, és szerencsére nem is kell annyira sokat aludni addig – mindjárt itt az őszi tábortalálkozó!

Szilvási Bertalan