A hét témája
Tanévnyitó istentisztelet Szarvason
A püspök kifejtette: bár az út során sok változással kell majd megbirkózniuk, ebben segítségükre lesz az, hogy a legnagyobb tanítómester és legfontosabb „tantárgya” – az egymást segítő könyörület és a szeretet – mindig ugyanaz marad. „Jézus nem csak Mester a számunkra” – mondta Gáncs Péter, és a tanárok szolgálatában felfedezhető krisztusi vonások mellé odahelyezte Krisztusnak a tanévnyitó istentiszteleten hangsúlyozni kívánt másik „arcát” is, amelyet a legkisebbekben, a gyermekekben fedezhetünk fel. A Krisztusban irgalmas szeretetet gyakorolva fontos, hogy szülők és pedagógusok így is tekintsenek a gyermekekre az új tanév kezdetén.
– tri –
Regionális hozzárendelés: Szarvas–Ótemplomi Evangélikus Egyházközség