Keresztény szemmel

A Magyarországi Evangélikus Egyház Vallási Néprajzi Munkacsoportjának, az Evangélikus Országos Múzeumnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Folklore Tanszékének és az MTA–ELTE Folklór Szövegelemzési Kutatócsoportjának a rendezésében került sor két olyan konferenciára, amely az evangélikus vallási néprajz kutatását állította a középpontba. Az elsőt 2005. március 31-én és április 1-jén tartották 250 éves a konfirmáció Magyarországon címmel, a másodikat pedig 2006. május 24-én „Teljesedjetek be Szentlélekkel…” – Áldozócsütörtök és pünkösd az evangélikus közösségekben címmel. Ezeknek a tudományos tanácskozásoknak az anyagát adta közre tavaly a Vallási néprajz című sorozat 13. kötete Veres Emese-Gyöngyvér szerkesztésében.

Az evangélikus néphagyományok gyűjtésének, dokumentálásának komoly hagyományai vannak, de a munka igazán az utóbbi évtizedekben lendült fel. Jól szemlélteti a szervezett formában megindult kutatást, hogy a Vallási néprajz előző, 12. kötete (Evangélikus múltunk – evangélikus jelenünk, Budapest, 2005) is az evangélikusság népi vallásosságával foglalkozik a mostani tanulmánygyűjtemény mellett, amely a konfirmációt, illetve a pünkösdi ünnepkört mutatja be evangélikus szempontból. E témák sokrétű, gazdag hagyományokat foglalnak magukban, s mind ez idáig nemigen kerültek a néprajzi kutatás látókörébe.

A kétszázötven éve gyakorolt konfirmáció az evangélikus egyház egyik olyan szertartása, mely mindig tudott alkalmazkodni a megváltozott egyházi és társadalmi igényekhez. Magyarországi történetét Kertész Botondnak, az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársának a tanulmánya ismerteti a 16. századtól napjainkig.

Hafenscher Károly lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodájának vezetője felteszi, elemzi és meg is válaszolja azt a kérdést, hogy liturgia-e a konfirmáció. Személyes élményeit is megemlítve hangsúlyozza a felkészítés fontosságát, s röviden bemutatja a konfirmációi eseménysort, az áldást, a kézrátételt, az ünnepélyes bevonulást, a keresztelésről való megemlékezést, a bűnbánati részt, az igehirdetést, a hitvallást, a közös éneklést, az úrvacsorát és a személyes-családi áldást. Mindezek szellemi, lelki és fizikai értelemben egyaránt segítik az embert, s fontosak maradnak a 21. században a szekularizáció, a kereszténység „elegyháziatlanodása”, a formák és a szokások változása közepette is.

Gáncs Péter püspök A konfirmáció szerepe a gyülekezetépítésben című előadásának a kivonatát is olvashatjuk a kötetben. Kiemeli, hogy a konfirmációi istentisztelet az egész gyülekezet számára egyfajta „rekonfirmációt” kínál.

Voigt Vilmos egyetemi tanár (ELTE Folklore Tanszék) Katekizálás, konfirmáció, vizitáció, művelődés című tanulmányában érzékletesen mutatja be, hogy a mai konfirmáció kétszázötven éves múltja előtt is volt e feladatot ellátó gyakorlat. A konfirmációnak a művelődésben játszott szerepével kapcsolatosan hangsúlyozza, hogy ez nálunk is évszázadok óta elválaszthatatlan az oktatástól, a „káték” és más vallásos iratok megszövegezésétől, megjelentetésétől. Felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarországi evangélikus néphagyományok kutatása nemzetközi távlatokban is fontos, s szükség van a mai gyakorlat eltéréseinek ismeretére, mert a legapróbb különbségek is döntő fontosságúak lehetnek történeti vagy összehasonlító szempontból.

Németh Tibor néprajzkutató a konfirmációs szokásokat a bakonytamási hagyományok alapján mutatja be, visszaemlékezések és levéltári források tükrében.

A kötet szerkesztője, Veres Emese-Gyöngyvér néprajzkutató a barcasági csángó gyülekezetek konfirmációs gyakorlatáról számolt be. A terepmunkán alapuló kutatás, a helyi szokások bemutatása mellett a szerző elsősorban azon kérdésekre keres választ, hogy miként változott a konfirmáció kapcsán az egyén vallási és társadalmi állapota, s ezek a végbement változások hogyan módosultak az elmúlt évszázadban.

Nagy Varga Vera néprajzkutató a ceglédi Nagytemplom konfirmációs szokásait írja le, a tanulmányhoz képanyagot is közölve. A konfirmáltak anyakönyve alapján számszerűsíthető adatokkal és dokumentumokkal szolgál, továbbá a napjainkban szokásos konfirmációs szertartást is ismerteti.

A második konferencia tanulmányainak sorát Korányi András lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének adjunktusa nyitja meg „Nem hagylak titeket árván…” – Mennybemenetel és pünkösd valósága az egyház történetében című, igen érdekes gondolatokat felvető írásával. Megállapítja, hogy mennybemenetel és pünkösd, azaz a Szentlélek elküldésének és kiáradásának ünnepe még alig kiaknázott területe a különböző teológiai kutatásoknak, annak ellenére, hogy az egyház létét egészen születésétől fogva meghatározó kérdésről van szó.

Hafenscher Károly Mennybemenetel – pünkösd: több pillér, egy ív címmel tartott előadásában az ünnepek történetét ismertetve, jelentőségüket elemezve megállapítja hitünk központjával, a húsvéttal való összefüggésüket: a negyvenedik nap lezár és továbbindít, az ötvenedik nap elvezet a kiteljesedésig.

Voigt Vilmos A pünkösd összehasonlító vallástudományi szempontból címmel közölt tanulmányt. Hangsúlyozza, hogy – a magyar vallástudomány hiányosságait enyhítendő – szükség van egy-egy vallástudományi téma önálló vizsgálatára. Célszerű e gyakorlatot sokrétűségében, táji és etnikus, konfesszionális és művelődéstörténeti változataiban, komparatív vallástudományi hátterével együtt leírni.

Finta Gergely orgonaművész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének vezetője a pünkösdnek az egyházzenében való megjelenését, annak legősibb rétegét mutatja be. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa „Meghozta az Isten piros pünkösd napját…” címmel az ünnephez kapcsolódó szokásokat írja le, úgymint a zöldágazást, a zöldág-járást, a legényavatást, a pünkösdi májusfaállítást, a pünkösdikirályné-járást. Ezek a szokások nem kötődtek felekezetekhez, de a templomok pünkösdi zöld ágakkal, májusfákkal díszítése legtovább az evangélikus gyülekezetekben maradt fenn.

Krupa András néprajzkutató az evangélikus szlovákok mennybemenetel ünnepi és pünkösdi hagyományait ismerteti. E jeles napokhoz a természet megújulásával összefüggő tilalmas és fogadalmi szokások egyaránt kapcsolódtak. Tabajdi Zsuzsanna egyetemi hallgató a Nógrád megyei evangélikusok pünkösdi szokásairól szóló írásában a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárának idevonatkozó adatait tárja föl. Lakatos-Bakó Melinda nyugalmazott tanár a zöldágazás szokását a szászföldi falvakból ismertette.

Veres Emese-Gyöngyvér Kásaünnep és zöldfarsang a barcasági csángóknál című tanulmányában megállapította, hogy e vidéken hiányoznak a pünkösdi szokásokból azok a játékok, amelyekre számos példa akad a mai Magyarország területén. Itt főként az ünnepi istentisztelet közvetíti a pünkösd lényegét, illetve ahol élt a zöldfa-állítás hagyománya, ott a vallás gyakorlása mellett a párválasztás került előtérbe.

A kiadvány mellékletében fekete-fehér képek mutatják be a 250 éves a konfirmáció Magyarországon című, az Evangélikus Országos Múzeumban 2005. március 31-én nyílt kiállítást.

Lengyel Ágnes néprajzkutató (Palóc Múzeum, Balassagyarmat)