Élő víz

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,2)

Szentháromság ünnepe után a 14. héten az Útmutató reggeli és heti igéi az Úristen dicséretére, imádására szólítanak fel Jézus Krisztusban a megelevenítő Lélek által. Miért is áldjuk az Urat hálaadással? „Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.” (Zsolt 103,3–4) S ezt átélhette a tíz leprás; mégis csak egy samáriairól mondható el, hogy „amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki.” (Lk 17,15–16) „Megtért” a Mesterhez, s e hite megtartotta őt. Ezt ma mi is megtapasztalhatjuk, ezért „magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme” (Zsolt 118,1; LK)! Urunk lábánál mondhatjuk: „Mi Atyánk…!” Sőt kiálthatjuk: „Abbá, Atya!” A bennünk lakozó Szentlélek győz meg, „hogy valóban Isten gyermekei vagyunk”, s Krisztussal „együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róm 8,15.16.17)! Pál így ír ifjú tanítványának: „Hálát adok az Istennek…” „Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit…” (2Tim 1,3.5) „Dicsőítsd az Istent…” – ezt parancsolták a látóvá lett vaknak a farizeusok, aki így engedelmeskedett, meglátva az őt hitre hívó s meggyógyító Emberfiát: „»Hiszek, Uram.« És leborulva imádta őt.” (Jn 9,24.38) Mi is Jézusban imádhatjuk a bűneinket megláttató s eltörlő Istent, és térdre hullva hódolhatunk előtte, aki minket, haszontalan szolgákat is hasznossá tehet az evangéliumáért végzett szolgálatban! „Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, mert hallok a te hitedről és szeretetedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt van benned…” – vajon megírhatná-e ezt Pál rólam és rólad is? „Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban!” (Filem 4–5.20) A templom építésére szánt adományokért mondott hálaimájában Dávid a Miatyánk utolsó szavait használta: „Áldott vagy te, Uram, (…) mindörökké! Tied, Uram, (…) a hatalom, (…) az ország… Tőled ered (…) a dicsőség… Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet.” (Lásd 1Krón 29,10–13!) Jézus egylényegű az Atyával: „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van…” (Jn 14,11) Ez alapján érthetjük meg, hogy ő Istent dicsőítette meg kereszthalálával, Isten pedig Jézust – feltámasztásával. Mi pedig a szeretet új parancsolatának megélésével dicsőíthetjük meg Urunkat és Istenünket: „…ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Pál állhatatosságra buzdít. „Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.” (2Thessz 2,13) „Mert a homlokára ugyan senkinek sincs írva, hogy megigazult szent-e, vagy nem, de az bizonyos, hogy ahol Isten igéje van (…), ott bizonyosan élő szentek is vannak.” (Luther) „Légy hű, állj meg szent hitedben…!” (EÉ 439,1)

Garai András