e-világ
Bajor fejlesztések a világhálón
Pál apostol utcákon és tereken hirdette az evangéliumot. Oda ment, ahol az emberek voltak. Az athéni Areopágoszon is azért prédikált, mert ott várták kíváncsian a híreket (ApCsel 17,16 kk.). Manapság napról napra egyre többen használják az internetet, hogy hozzájussanak a legfontosabb tudnivalókhoz. Információkat cserélnek, vásárolnak, chatelnek a neten, fórumokban vesznek részt. Az egyház éppúgy fel kell, hogy használja az internetet küldetésének betöltéséhez, mint korábban más médiákkal – könyv, rádió, televízió – tette.
Öt évvel ezelőtt indította el a Bajor Evangélikus Egyház „Vernetzte Kirche” elnevezésű projektjét. A kezdeményezés új munkatársak szolgálatba állítását vonta magával, mivel a feladat mindennél fontosabbnak látszik. Kollégáink segítik a gyülekezeteket és különböző egyházi szervezeteinket honlapjuk elkészítésében.
Míg korábban elégséges volt néhány összebarkácsolt HTML-oldal, mára az internetfelhasználók egyre igényesebbek lettek. Számos jól felépített weboldalt ismernek már, és egyre inkább ezt a minőséget várják el a gyülekezetektől is. A gyülekezetek számára példaként mintahonlapok és microsite-ok készülnek, melyeket felhasználhatnak a későbbiekben. A megfelelő internetes jelenléthez az istentiszteletek és a gyülekezeti ünnepségek adatainak a karbantartása is hozzátartozik.
A bajorországi on-line rendezvénynaptár (www.evangelische-termine.de) tájékoztat az aktuális programokról. Napjainkban körülbelül nyolcezer eseményt rendeznek havonta.
Egyre több gyermek látogat internetes oldalakra, de egyre kevesebb ismeri közülük az egyházat. A „Vernetzte Kirche” projekt a Hannoveri Tartományi Egyházzal és a Greifswaldi Egyetemmel kooperációban iskoláskorú gyermekek részére programot indított. A www.kirche-entdecken.de címen a gyermekek játékos módon ismerkedhetnek meg az egyházi esztendővel, filmet láthatnak a keresztelésről és az úrvacsoráról, illetve játszhatnak is.
Felnőttek részére készült a www.e-wie-evangelisch.de oldal, melyen különböző fogalmak evangélikus értelmezése található meg. Az internetet használók általában kevesebbet olvasnak, ezért e lapon tudatosan röviden és lényegre törően jelennek meg a szövegek.
A Bajor Evangélikus Egyházon belül is egyre nagyobb szerepet játszik az internet. A program keretén belül belső kommunikációs platform is kiépült a www.elkb.de cím alatt. Innen a gyülekezeti és adminisztrációs munkához szükséges információk és anyagok tölthetők le. Belső állásbörze, vitafórum, továbbképzési adatbank, valamint a szabadidő- és konferencia-központok listája is fellelhető itt. A korábban nagy fáradtsággal papírra lejegyzett információkat most közvetlenül, on-line lehet rögzíteni és közzétenni. A Bajor Evangélikus Egyház ügymenete az intranet nélkül ma már működésképtelen lenne.
Ha többet szeretne megtudni a „Vernetzte Kirche” projektről, a www.vernetzte-kirche.de címről elindulva találhat további információkat.
Miklós Geyer lelkész és webmester (fordította: dr. Léránt István)