A hét témája

Rendszeres erdélyi utazóként azonnal feltűnik, hogy micsoda változások mentek végbe ebben a városban az elmúlt években. Nem is olyan régen még sírnunk kellett azon, hogy az erdélyi szászok egykor patinás fővárosa miképpen züllött le. Mára – nyilván a szász származású polgármesternek és a magyar főépítésznek is köszönhetően – csodálatosan megújult a belváros. Régi fényében áll az evangélikus székesegyház, a városháza, ízléses kiállítás keretében tárja fel kincseit a Bruckenthal Múzeum. A Strada Metropolián szinte minden sarkon áll egy templom. Jó látni, hogy a helyi református közösség hajlékát milyen szépen felújították erre az alkalomra. Esténként istentiszteletre, majd hangversenyre hívogat ez a hajlék, utána lehetőség nyílik a testvéri beszélgetésre.

Tudnunk kell, hogy ez a nagygyűlés csak egy a sorban. A résztvevők gyakran használták a zarándoklat kifejezést. Nos, ez csak egy állomás a sok közül. Jelentőségét kétségkívül az adja, hogy először rendeznek ilyen összejövetelt ortodox többségű államban, a jelentős mértékben protestáns Bázel, illetve a katolikus Graz után. Az más kérdés, hogy a házigazda egyház némileg túljátssza szerepét, és tartalmi kérdésekben is dominálni szeretne. Búcsúzáskor többen kérdezik: hol és mikor lehet a következő, negyedik találkozó? Colin Williams, az Európai Egyházak Konferenciájának főtitkára egy televíziós interjút megelőzően azt mondja: szeretné, ha 2017-ben, a reformáció ötszázadik évfordulóján találkozhatnánk ismét ilyen körben, természetesen Németországban. Igazi egyházdiplomataként azonban nem ismétli el ezt az mondatát akkor, amikor már „forog a kamera”.

Keletről és nyugatról, északról és délről jöttünk össze. Az egyházi nagygyűlések többségéhez képest örvendetesen sok a „kisember”, a címet-rangot nem viselő világi hívő. Ők képezik az egyház igazi törzsét. Külön öröm, hogy a nemzeti és egyházi kisebbségek ügye is megszólaltatható. Itt vannak aztán az egyházi és a politikai vezetők. Utóbbiak közül ki kell emelni José Manuel Barrosót, aki – sokakat meglepve – a személyes és a közösségi hit jelentőségét hangsúlyozza, személyes vonatkozásokat is említve. Utal továbbá arra, hogy az európai nagypolitika sokat tanulhatna az ökumenikus mozgalomtól.

Kelet és nyugat e találkozási pontján sokan idézik a régi mondást: két tüdővel kell lélegezni. Vagyis a nyugati – katolikus és protestáns – egyházaknak figyelniük kell az ortodoxiára. Csak remélni lehet, hogy mindez korántsem csak a protokoll vagy a felső diplomácia területén valósul meg, hanem a mindennapok természetes gyakorlatában is. Példának okáért a spirtualitásban lévő értékek újrafelfedezésében. Remélni lehet továbbá azt is, hogy keleten is belátják a „két tüdő” fontosságát, és ők is nyitnak a nyugati értékek felé.

A rendezvény központi helye egy hatalmas sátor volt. Ez is emlékeztetett arra, hogy zarándok gyülekezet vagyunk. Néhány nap után szednünk kellett a sátorfánkat, és tovább kellett mennünk. Egy ilyen találkozó akkor éri csak el a célját, ha utána sok-sok kis sátrat vernek fel, a helyi közösségekben továbbgondolva a nagygyűlésen elhangzottakat és átélteket.

Fabiny Tamás