Élő víz

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1Pt 5,7)

Szentháromság ünnepe után a 15. héten az Útmutató reggeli és heti igéi Istenünk gondviselő szeretetét hirdetik – „Áldott az Úr, napról napra gondoskodik rólunk szabadításunk Istene” (Zsolt 68,20; LK) –, s e kánon sorait juttatják eszünkbe: „Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel! / Ő felruház és táplál, rád gondot ő visel.” (EÉ 586) Jézus a Hegyi beszédben négyszer (!) szólít fel: „Ne aggódjatok!”, s helyette ezt ajánlja: „De keressétek először az ő (az Úr Isten) országát és igazságát, és ezek (a táplálék s a ruházat) is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Lásd Mt 6,25–34!) Senki sem szolgálhat két úrnak. Mindnyájunknak „mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk!” (Kis káté) Az aggódás hitetlenség, tehát bűn. És Jézus éppen a hitünket erősíti, mert a gondviselő Atyánkra való feltétel nélküli ráhagyatkozásra biztat. Mivel a minden kegyelem Istenének gondja van az ő elhívottaira, „nonstop” hálaadás és imádat illeti, hiszen „övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” (1Pt 5,11) Luther írja: „Isten aggodalmaskodásod nélkül is eltart. Hát csak hagyjuk rá a gondjainkat. Munkád s iparkodásod nincs ellene a hitnek, sőt szükséges a test megzabolázására. Az aggodalmaskodás azonban Isten ellen van.” Pál megköszöni a filippi gyülekezet gondoskodását: „Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. (…) Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban.” (Fil 4,10a.14) Jézus apostola a tévtanításoktól és a pénzimádattól óvja hitben igaz fiát: „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme…” „De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” (1Tim 6,10a.8) A hajótörés előtt Pál így bátorítja két hete éhező társait: „…intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja.” Isten gondviselő szeretetének jeleként „mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre” (ApCsel 27,34a.44b). Mária leült Jézus lábához, hallgatta igéjét, mert mindennek rendelt ideje van, „de egy a szükséges dolog”! (Lk 10,42; Károli-fordítás) Kedves Testvérem! Talán te is „sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre”: az Úr Jézus Krisztusra! (Lk 10,41–42) Az ő követésének útján rendelkeznünk kell a szükséges javakkal, így pénztárcával, hátizsákkal és karddal is. Elfogatása előtt adta ki Urunk ezt az új „menetparancsot”: „Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen.” (Lk 22,36) Ez az egyetlen „támadó” felszerelés Isten fegyverzetében: „Vegyétek fel (…) a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.” (Ef 6,17) De ezt ott a Gecsemáné-kertben tanítványai félreértették. Jézus követői – minden külső körülmény ellenére – már most boldogok a négy boldogmondás és jajkiáltás kijelentései szerint. „Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben…” (Lk 6,23) S addig is: „Boldog, aki hallgatja / S megtartja, Uram, beszéded.” (EÉ 294,1)

Garai András