Kultúrkörök

Akár egy gyülekezeti kirándulás célpontja is lehet…

Azt hiszem, aligha kell bárkinek is elmagyarázni, hogy mi az a skanzen, hiszen hazánkban több is található; közülük néhány – büszkén mondhatjuk – méltán örvend nemzetközi hírnévnek. A népi építészet és életforma emlékeit felvonultató, rekonstruált vagy éppen újjáépített falumúzeumok a szomszédos Ausztriában is találhatók, mégpedig nem is elérhetetlen messzeségben az országhatártól.

Akár Mosonmagyaróvár felől, akár Pozsony érintésével haladunk észak felé, nem kell hosszú autózásra számítanunk, hogy elérjük az alsó-ausztriai Niedersulzot. E városka határában is található egy hangulatos skanzen.

Az intézményt két lelkes gyűjtő alapította, azzal a céllal, hogy bemutassák országuk népi építészetét. Hogy hiteles legyen a kiállítás, nem felmérték, dokumentálták és újraalkották a bemutatásra szánt épületeket, hanem egyszerűen felvásárolták, azután lebontották és a helyszínen újra felépítették őket – nem kis szakértelemről és ügyszeretetről téve ezzel tanúbizonyságot.

A gyűjtemény folyamatosan bővült. 1979 óta már mint múzeumfalu üzemel, ám a mai napig tovább gyarapszik, újabb egységek készülnek el a meglévő hetvenöt objektum mellett.

Ottjártunkkor például egy pince építése zajlott; amikor azt kértük, hadd tekintsük meg a munkálatokat, készségesen beengedtek az építési területre. Miközben mi szemlélődtünk, barátaink szóba elegyedtek az ott szorgoskodó mesterrel. Utóbb kiderül róla, hogy professzor Geisslernek hívják, ő a telep vezetője. Nemzetközileg ismert tudós, ám hétvégeken kőművesgúnyát ölt magára, kezébe veszi a vakolókanalat, és beáll munkásnak, hogy ismét ellessen valamit a kőművesség hajdani mesterfogásaiból…

Mostanra szépen kiépült az 5,6 hektáros telep. Múzeumőrök nincsenek, igaz, a mindenhol nyitott házak berendezett szobáinak ajtaját rácsok őrzik az illetéktelen behatolástól.

Láthatunk udvarházat, vízimalmot, pajtát, iskolát, boltot, műhelyt, sőt érdekességként üzemeltetnek egy igazi parasztudvart is, ahol a hagyományos osztrák parasztgazdaság állatait lehet élőben megtekinteni. Külön figyelemre méltó a pincesor; a pincék előterében egy-egy mesterség hagyományos eszközeit állították ki.

A látogatókat fogadó épületben népviseletet, mesterségeket és történelmet bemutató kiállítások találhatók. (Előterében helyben főzött pálinkát árul és kínál egy kedves úr, aki – bár nyelvünket nem beszéli – valamilyen rejtélyes okból különös szimpátiával viseltetik népünk iránt. Kevés híján meg is sértődött, amikor megtudta, hogy akármilyen szívesen adná, nem fogadhatjuk el a valóban finom nemes italból jó szívvel kínált kóstolót. A jogosítvány azért mégiscsak értékesebb…)

Azonban így sem maradtunk kulináris élvezetek nélkül, mert betértünk a skanzen közepén álló, ma már modern konyhatechnológiát alkalmazó, ám külsőségeiben mindent változatlanul őrző, igen hangulatos régi osztrák parasztkocsmába. A füstös gerendákon végignézve olyan benyomásunk volt, mintha épp csak az imént távozott volna Sobri Jóska helybéli cimborája. A mindig kitűnő kávé mellé régi recept alapján készített süteményt kínáltak; úgy tetszett, mintha egyenesen most hozták volna a szomszédos „Mutter” konyhájából.

Az alapítók jó szándékát és tisztességét dicséri: gondoskodtak róla, hogy ezen az ízig-vérig római katolikus környéken bemutassanak egy régi szép evangélikus kápolnát is a díszes katolikus mellett. Sajnos rács fedi az oltárteret, ami kissé illúzióromboló, ám érthető, hiszen itt minden az eredeti helyére téve áll, mintha éppen istentiszteletre, úrvacsoraosztásra készülnének. Ugyanakkor az is természetes, hogy előterében – mint hajdanában? – használható harmónium áll, és senki nem szólt érte, amikor – akadozva bár, de – felcsendültek rajta az „Erős vár a mi istenünk” ősi dallamának kezdőhangjai. Különös élmény meglátni Istennek ezt a szerény hajlékát, amely eleink puritánságáról, szegénységéről tanúskodik.

Természetesen – mint szomszédainknál mindenütt – itt is fokozottan figyelnek a gyerekekre, a tisztaságra és a környezetvédelemre. Sehol nincs szemét, tiszta, kulturált a mosdó, kis játszótér várja bent a csöppségeket, a bejárat előtt pedig elegendő számú parkoló áll az autóval érkező kirándulók rendelkezésére.

Nem világhírű múzeum a niedersulzi skanzen, még csak a világörökségnek sem része. Azonban igazán kellemes órákat tölthetünk el itt, visszapillantva a múltba, az előző századok embereinek életébe. Ha arra járunk, megéri egy kis kitérőt tenni, s talán egy gyülekezeti kirándulás célpontjául vagy egyik állomásául is érdemes kijelölni a falumúzeumot. (A programokról, a belépő áráról és a nyitva tartásról a www.museumsdorf.at internetes oldalon célszerű előzetesen tájékozódni.)

Gyarmati Gábor