Élő víz

„Miért féljek a gonosz napokon, ha körülvesz az alattomosok bűne…?” (Zsolt 49,6) Úgy érzem, egyre kiszolgáltatottabbak vagyunk. Kiszolgáltatottságunk miatt pedig egyre nagyobb bizonytalanságban és félelemben élünk. Természetesnek tűnik ilyenkor, ha az ember mind jobban igyekszik függetlenné tenni magát a félelmeitől. A 49. zsoltár így folytatja: „…akik vagyonukban bíznak, és nagy gazdagságukkal dicsekszenek?” A legtöbben így gondolkodunk. Abban a tévedésben élünk, hogy vagyonunkban keressük a biztonságot, a boldogságot. És ez így majdnem teljesen igaz is.

Ha körülnézünk, mit látunk? Eladó minden. És el is adták a fejünk fölül a tiszta levegőt, a szemünk előtt nemzeti értékeinket és az egészségünket, a lábunk alól a termőföldet és az ivóvizet. Mi maradt nekünk? Szinte semmi. Talán csak az életünk. Nincs hova menekülni. Már nincs hova hátrálni, hiszen nem hagytak még csak ösvényt sem, nemhogy menedéket.

Egyre többen érzik: ha még egy lépést hátrálunk, akkor a velünk megásatott sírba zuhanunk. Ezért aki megteheti, megvásárolja azt, amit tud. Ki vidéki, tiszta levegőjű telket és villát, ki újabb egészségbiztosítást, ki pedig erkölcsi bizonyítványt. A többségnek azonban erre nincs lehetősége.

Két tűz között állunk – illetve mi például Dunaújvárosban szeptember eleje óta két bűz között. A sokat emlegetett és közpénzen igen támogatott Hankook gumigyárban elindult ugyanis a termelés. A több mint gyanús, de mindenképpen környezet- és levegőszennyező beruházás helyszínválasztása is azt mutatja, hogy bekerítettek bennünket. Miként az országban, akként Dunaújvárosban is az északnyugati ugyanis az uralkodó szélirány. Annak idején, több mint ötven éve a vasmű nem véletlenül épült a város délkeleti végébe. Pedig akkoriban a környezetvédelem messze nem volt oly mértékadó, mint ma.

Érthetetlen hát sokunk számára, hogy miért északnyugaton, szélirányban és zöldmezős beruházás keretében kellett a nyakunkra tenni egy vegyi üzemet, amelynek sokkal jobb helye lett volna a meglévő összközműves, a vasmű közelében lévő déli iparterület hatalmas és a lakókörnyezettől messze álló, széliránytól lévő területén. Nem beszélve a klímaváltozásról, a szaporodó munkáltatói szabálytalanságokról és a sunyi, alattomos módon éjszaka ránk engedett sűrű, fekete és mérgező gumifüstről.

Mit tehet ilyenkor az egészségéért, gyermekeiért és környezetéért aggódó ember? Hiszen nincs hova menekülni. Két füst között égünk (gumigyár és vasmű), két országban lakunk, és két világban élünk. Félelmetes ez a „dualizmus”. A Jelenések könyve így ír erről: „Felnyitotta az alvilág mélységét, és füst szállt fel onnan (…), és elsötétült a nap és a levegő a mélység füstjétől.” (9,2)

El lehet ezt fogadni? Lehet ez ellen küzdeni, tenni? A válaszhoz Jézus szavait szeretném segítségül hívni, aki így szólt Pilátus helytartó előtt: „Az én országom nem e világból való…” (Jn 18,36) Korábban pedig ekként könyörgött értünk főpapi imájában: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15) És Jézus mondta azt is, hogy „ne féljetek azoktól, akik megölik a testet (…) attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen” (Lk 12,4.5).

Nem szabad tehát félnünk és kétségbeesnünk. Jézus feltámadása és előremenetele okán van nekünk menedékünk és ösvényünk. Noha egyre inkább arra biztatnak, arra kényszerítenek, hogy rendezzük életünket e világ szerint, nekünk mégsem kell így tennünk. A nem mulandó kincseket keressük: a vasárnapot és ennek nyugalmát, a családot és a gyermekeinkkel való törődést, a közösséget és egymás segítésének lehetőségét. Valamint Isten egyetemes csodáit.

Éppen ezért kell Jézus segítségét kérnünk nap mint nap, mikor a bennünk és körülöttünk lakozó gonosz és önző gondolatok kísértenek és zsarolnak félelmes és sötét erővel. Lelkünk levegőtlenségét kívánják, természetes szép- és jóérzésünket tompítják. Lelki életünket is el akarják venni. Ez a legnagyobb veszély.

Ne hagyjuk magunkat! Meg kell maradni a keskeny ösvényen és abban a bizalomban, hogy az élet Isten oltalma alatt áll – „Mert olyan drága az élet váltsága…” (Zsolt 49,9) Drága és igazságos az Úr, hiszen mindnyájan elpusztulunk, és számadásra szólíttatunk – amint folytatja a zsoltár.

Addig azonban nekünk helyt kell állnunk, és bizonyságot kell tennünk Isten országáról. Itt születtünk, ez a hazánk, és itt van lehetőségünk az újjászületésre, a jó példamutatásra egyaránt. Tapodtat sem szabad hátrálni, hanem két tűz között félelem és kettősség nélküli, tiszta, világos és érthető beszéddel, Isten igéjével kell bátorítani és vigasztalni.

Mert Krisztus keresztje több mint kétezer éve áll – szilárdan, rendíthetetlenül.

Stermeczki András