Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 45 - Hálaadás a reformálásért és a renoválásért

Keresztutak

Hálaadás a reformálásért és a renoválásért

Az elmúlt években többször tudósítottunk arról, hogy megújultak a Balaton-felvidéken (Hévíz, Tapolca, Sümeg) épült közös, evangélikus–református templomok. A sorban a fonyódi volt az utolsó. November 4-én, vasárnap istentiszteleten adtak hálát a hetvenegy évvel ezelőtt épült hajlék felújításáért, megemlékezve egyben a reformáció évfordulójáról is.

Az istentiszteleten Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Záróimádsággal Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke szolgált.

A hálaadást követő közgyűlésen Kovács Ferenc római katolikus építészmérnök ismertette a felújítás menetét. Bevezetőjében elmondta: megtiszteltetésnek vette a felkérést, hiszen – a szokásos gyakorlattól eltérően – más felekezethez tartozóként ő irányíthatta a munkálatokat. A felújítás alkalmával elvégezték a tetőszerkezet cseréjét, pala helyett cserépfedést kapott a tető, és kicserélték a toronysisakot. Tervezték az épület kibővítését is, ám ez eddig nem valósult meg. Beszámolója végén a mérnök köszönetet mondott a reformációért, amely az emberek mindennapjaiba is változást hozott. Ő ezt ünnepli feleségével együtt október 31-én – mondotta.

A helyi evangélikusokat gondozó lelkész, Zsíros András tájékoztatott arról, hogy a beruházás költsége 2,7 millió forint volt. Ehhez a Dunántúli Református Egyházkerület egymillió, a Somogy-Zalai Egyházmegye 900 ezer forinttal járult hozzá, a fennmaradó részt pedig jótékonysági koncertekből, adományokból és társadalmi munkákból fedezték.

– menyes –