A hét témája
Magyar szentek lapja
Géza fejedelem és Sarolt fia, pogány neve Vajk. A történeti irodalom általában 975 körülre teszi születési idejét. 997-ben lett fejedelem; II. Szilveszter pápától koronát kért, amellyel 1000. december 25-én vagy 1001. január 1-jén királlyá koronáztatta magát Magyarország akkori székvárosában, Esztergomban. Hartvik püspöknek az István királyról szóló legendájában olvasható a jól ismert történet: a pápának Isten angyala látomásban megparancsolta, hogy a koronát ne a lengyel fejedelmi követeknek, hanem az ismeretlen nemzet másnap megérkező követeinek adja. Így hozta Asztrik püspök Magyarországra e koronázási jelvényt.
István mint az ország első keresztény királya jelentős állam- és egyházszervező tevékenységet fejtett ki. Hadvezérnek is kiváló lehetett, hiszen minden háborúját megnyerte, sőt még növelte is az ország területét a nyugati határvidéken. A róla szóló legendák egyes részei már-már mint „harcos szentet” állítják elénk. A források többsége azonban István mélyen vallásos vonásait emlegeti, melyek évei előrehaladtával bizonyára mindinkább jellemezték a királyt. A korabeli írások példaképnek, „szent életűnek” tekintették.
I. Ottó császár unokahúgával, Gizella bajor hercegnővel kötött házasságot. Fiuk, a trónörökös (Szent) Imre herceg 1031-ben elhunyt.
István királyt 1038. augusztus 15-én bekövetkezett halála után az általa alapított székesfehérvári bazilikában temették el. 1083-ban I. (Szent) László avattatta szentté; épségben megmaradt kézfejéhez, az úgynevezett Szent Jobbhoz liturgikus tisztelet kapcsolódik. Ünnepét 1686-ban XI. Ince pápa az egész egyházra kiterjesztette. Ünnepnapja Magyarországon augusztus 20., máshol augusztus 16.
I. (Szent) István király és Gizella bajor hercegnő fia. Az 1524–1527 között íródott Érdy-kódex szerint a herceg 1000-ben született, míg jezsuita történetírók közelebbről meg nem nevezett „régi breviáriumok” alapján 1007-re teszik születését, úgy tudva, hogy Imre huszonnégy éves korában halt meg.
A fiatal herceg gyermekkoráról nem szólnak a szűkös források. Nevelője a később szintén szentté avatott Gellért püspök volt. Nevelését szolgálta az egyetlen magyarországi királytükör, az Intelmek is, amelyet apja kívánságára állítottak össze.
Hogy a férfikorba lépő trónörökös milyen is lehetett valójában, nem tudjuk. A leghitelesebb forrás ezt illetően a Képes krónikának, illetve Thuróczy János A magyarok krónikája című munkájának azon kitétele lehet, hogy ott volt szülei oldalán, amikor az általuk alapított egyházakat látogatták meg, s köpenyét az oltár elé terítette, hogy oltárterítőt készítsenek belőle.
Imre herceg 1031-ben egy vadászbalesetben fiatalon életét vesztette. A szerencsétlenség körülményei máig homályosak előttünk. A haláleset egyetlen hiteles megörökítését a Hildesheimi Évkönyvek egykorú, ám igen szűkszavú feljegyzéséből ismerjük: „Imre, István király fia, a ruizok (oroszok) hercege vadászaton vadkantól széthasítva siralmas halállal halt meg.”
1083-ban I. (Szent) László avattatta szentté. A 12. század elején keletkezett legenda a nős, de gyermektelen Imrét a szűzi tisztaság megtestesüléseként állította példaképül. Ünnepnapja szeptember 2. és november 5.
Béla fiaként 1040 körül született. Unokafivére, Salamon uralkodása alatt Géza bátyjával, majd Géza uralkodása idején egyedül a dukátus (a Magyar Királyságon belül a trónörökös kormányzása alatt álló terület) ura volt, 1077-től 1095-ben bekövetkezett haláláig pedig az ország királya.
Lászlóval ért véget az a több évtizedes válságperiódus, amely István király halálakor (vagy talán már uralkodása utolsó éveiben) kezdődött. Hatásos törvényekkel stabilizálta a magántulajdont, az állam és az egyház gazdasági alapját és rendjét. Elhárította a külső támadásokat, és szilárd feudális királyságot épített ki. Rómával szemben következetesen őrizte az ország szuverenitását, az országon belül pedig építő és máig ható egyházpolitikát folytatott. Mint uralkodó európai tekintélynek örvendett.
Zseniális politikusnak mutatja őt az a lépés, amellyel felül tudott kerekedni a családján esett sérelmeken – nagyapját, Vazult István vakíttatta meg egy ellene megkísérelt merényletet követően, s a lázadó főúr családjának is menekülnie kellett. Ennek következtében maga László is lengyel földön született. Ám azzal, hogy kezdeményezte s végigvitte István, majd Imre herceg szentté avatását, félreérthetetlenül kinyilvánította: megbékélt a múlttal, és István szellemi-lelki örökösének tekinti magát.
Második feleségétől, Adelhaidtól született leánya, Piroska – Ioannés Komnénos feleségeként – bizánci császárné lett, akit az ortodox egyház szentként tisztel.
Lászlót előbb az általa alapított somogyvári apátságban, majd Váradon temették el. 1192-ben III. Béla király kezdeményezésére avatták szentté. A váradi székesegyházban lévő sírja országos jelentőségű kegyhellyé vált, amelyet a magyar királyok is rendszeresen felkerestek. Tiszteletében a hivatalos egyházi szentkultusz összefonódott a néphagyománnyal és a hiedelmek világával. Ő lett életében és utóéletében az Árpád-ház talán leginkább tisztelt és megbecsült uralkodója. Ünnepnapja június 27.
Az eredetileg György nevet viselő későbbi szerzetes velencei patríciuscsaládban született 980 körül. Gyermekként, súlyosan betegen került a velencei San Giorgo Maggiore-monostorba. Szülei felajánlották őt Szent György lovagszentnek, és a szerzetesek imádságait kérték. Megígérték, hogy ha felépül a gyermek, felölti a szerzetesi csuhát. A kisfiú egészsége helyreállt. Apja időközben a Szentföldre zarándokolt, ahol meghalt, így fia az elhunyt tiszteletére az ő nevét vette fel.
Gellért sok évvel később maga is szentföldi zarándokútra indult. Velencéből először Zára kikötőjébe akart hajózni, egy vihar miatt azonban Isztria partvidékén kötöttek ki. A kényszerű várakozás során a Szent András-monostorban találkozott Gaudentius nevű volt szerzetestársával, aki a magyarföldi egyházszervező munkájához hívta.
A legenda szerint 1015-ben, de valószínűbb, hogy csak 1020 táján vagy után jött hazánkba, s Pécsett állt meg először. Innen Székesfehérvárra ment, ahol a király éppen udvarával tartózkodott, s István előtt mondott beszédével megnyerte annak bizalmát. I. (Szent) István király feltartóztatta, s fia, Imre herceg nevelőjévé tette. Az udvar lármájából magányra vágyó Gellért a legenda szerint 1023-ban visszavonult a Bakonyba remetéskedni, majd onnan 1030-ban püspökként az ekkor alapított csanádi egyházmegye élére került.
István halála után mind Orseolo Péterrel, mind Aba Sámuellel szembefordult, a Vazul fiak trónra lépését támogatta. 1046-ban az I. András köszöntésére induló Gellértet és társait az ekkor kitört pogánylázadásban részt vevő felkelők megtámadták, Gellértet a Kelen-hegyről (ma Gellért-hegy) letaszították és megölték. Pesten, majd 1053-ban Csanádon temették el. 1083-ban I. (Szent) László avattatta szentté. Ünnepnapja szeptember 24.
II. András király és Merániai Gertrúd öt gyermeke közül középsőként 1207-ben Sárospatakon született. Négyéves korában került Hermann tartományi gróf menyasszonyaként a türingiai Wartburg várába. A gróf váratlan halála után, 1221-ben, tizennégy évesen lett IV. Lajos tartománygróf felesége.
A korabeli szemtanúk szerint a karcsú termetű Erzsébet mozdulatai nemesek voltak, arca feltűnően bájos és szép volt, viselkedésében pedig volt valami fenséges, „lehetetlen volt reánézni tisztelet és csodálkozás nélkül”. Az egyházi források pedig nem győzik emlegetni azt a gyöngédséget és harmóniát, amely az ifjú házaspárt jellemezte. Lajos – családja ellenében is – mindig kiállt Erzsébet bőkezű jótékonykodása mellett, amellyel felesége a szegényeket segítette. Erre sarkallta az is, hogy megismerkedett az új vallási áramlattal, a Szent Ferenc-i tanokkal. Első gyóntatója is Szent Ferenc rendjének tagja volt. Erzsébet férjével Eisenachban kolostort alapított a kolduló barátok részére, s mint feljegyezték, a kámzsát maga Erzsébet varrta az odatelepülő szerzeteseknek.
1227-ben Lajos részt akart venni az ötödik keresztes hadjáratban, az út során azonban járványban elhunyt. Erzsébet Eisenachba, majd Marburgba költözött, ahol özvegyi járandóságából kórházat alapított. Gyóntatója szigorú felügyelete alatt életét a betegápolásnak szentelte. 1231-ben bekövetkezett halálakor már szentnek tartották, kanonizálására 1235-ben került sor. Európában a legismertebb magyar szent. Ünnepnapja november 19.
IV. Béla király és Laszkarisz Mária görög császári hercegnő leánya 1242-ben látta meg a napvilágot. A hagyomány szerint szülei még megszületése előtt, a dalmáciai Trau várában, a tatárok ostroma közepette fogadalmat tettek, hogy ha lányuk születik, Istennek ajánlják fel.
A családban hetedikként megszülető gyermek valóban lány lett, és a középkor egyik legkedveltebb női szentje után a Margit nevet kapta. Négyévesen a domonkos apácák veszprémi Szent Katalin-kolostorába került, innen 1252-ben vitték az apja által alapított Nyulak szigeti (ma Margit-sziget) kolostorba.
Már kisgyermekkorában megmutatkozott vallásos érzékenysége. Szentéletrajza megemlíti, hogy kislánykorában is komoly volt, játék közben gyakran szaladt be a templomba imádkozni, és szeretett zsoltárokat énekelni. Követve a királyi példát, a legelőkelőbb családok leánygyermekei lettek a kolostor első lakói, amiért is rövid idő alatt az ország egyik legrangosabb rendháza lett. Margit szülei mind a kolostort, mind pedig ott nevelkedő leányukat elhalmozták ajándékokkal – ám mint az életrajz írja, Margit minden neki juttatott adományt a szegények között osztott szét.
Rövid életének legnagyobb konfliktusa az volt, amikor apja – eredeti szándékát megváltoztatva – II. Ottokár cseh királyhoz akarta feleségül adni őt tizennyolc évesen. Margit akkor még nem tette le a végső ünnepélyes fogadalmat, de ellenállt e házassági tervnek. Hiába volt az atyai kérés, majd az erélyes fenyegetés, a királylány kitartott az apácaélet mellett. Ekkortól érezhetően megromlott a viszonyuk; Béla már nem nevezte okleveleiben Margitot „legkedveltebb gyermekem”-nek.
1270-ben bekövetkező haláláig a Nyulak szigetén élt szigorú aszkézist gyakorolva. Szentté avatását már testvére, V. István király kezdeményezte, az 1276-ban megindított eljárás azonban nem vezetett eredményre. Többszöri próbálkozás után végül csak 1943-ban iktatták a szentek sorába. Ünnepnapja január 18.
IV. Béla király és Laszkarisz Mária legidősebb lánya 1224-ben született. Alig múlt tízéves, mikor őt is mind szorosabb bűvkörébe vonta Szent Ferenc tanainak s még inkább nagynénje, Erzsébet életszentségének a hatása. Életrajzírói szerint a vonzó külsejű és határozott jellemű Kinga Istennek készült szentelni életét, ám húgával, Margittal ellentétben végül mégis meghajolt apja akarata előtt, és 1239-ben feleségül ment a lengyel Boleszláv herceghez.
Új hazájába kerülve Kinga rávette férjét, hogy mindketten tegyenek tisztasági fogadalmat, és éljenek szűzi házasságban (innen származik férje nevének „Szemérmes” jelzője is). A fejedelmi párt buzgó adományozási szokás jellemezte – például (állítólag) teljes hozományukat Krakkó szegényei között osztották szét.
Amikor Lengyelországra is rátörtek Batu kán mongol seregei, nekik is menekülniük kellett. A háborús pusztítások utáni újjáépítésnek Kinga ugyanolyan kiemelkedő alakjává vált, mint Magyarországon édesapja. Krakkó óvárosának az újbóli alapítása is az ő és férje nevéhez fűződik.
Férje 1279-ben bekövetkezett halála után teljes vagyonát a szegények és az egyház között osztotta szét, ő maga az általa alapított ószandeci klarissza kolostorba vonult, és ott is halt meg mint főnöknő. 1690-ben VIII. Sándor pápa boldoggá avatta, 1715-ben XI. Kelemen Lengyelország és Litvánia patrónájává tette meg. 1999. június 16-án II. János Pál szentté avatta. Ünnepnapja július 24.
(Nagy) Lajos magyar és lengyel király és Boszniai Erzsébet harmadik leánya. Négyéves korában eljegyezték Vilmos ausztriai herceggel, és apja nekik szánta a magyar trónt. A nagy király halála után azonban Mária, Hedvig nővére kapta meg a magyar koronát, Hedviget pedig 1384-ben, tízévesen lengyel uralkodóvá koronázták. A lengyelek ragaszkodtak hozzá, Vilmos herceghez azonban nem. A királylány kezét megkérte Jagelló Ulászló litván nagyfejedelem; 1386-ban férjhez ment hozzá. A házassággal létrejött a két ország uniója, az addig pogány litvánok pedig felvették a kereszténységet.
Hedvig a férje mellett háttérbe szorult, elsősorban egyházpártoló tevékenysége volt jelentős, de támogatta a krakkói egyetemet is. A szent életű Árpád-házi asszonyok példáját követve törődött a betegekkel, a szegényekkel és az árvákkal. Kórházakat látogatva maga is beállt az ápolók sorába. Jóságáról már életében legendák keletkeztek.
1399-ben első gyermeke szülésébe halt bele. Közvetlenül halála után már szentként tisztelték. A krakkói Wawel-székesegyház főoltára alá temették, nem pedig a kriptába a királyok közé, kortársai annyira biztosak voltak Hedvig oltárra emelésében. Erre azonban csupán 1997-ben került sor, amikor II. János Pál pápa Krakkóban szentté avatta. Ünnepnapja július 18.
1386-ban a Nápolyi Királyságban fekvő Capestranóban született, apja német zsoldoskapitány volt. 1415-ben Perugia kormányzójaként egy lázadás során fogságba esett; kiszabadulása után egy látomás hatására a ferences rendbe lépett. Híres hitszónok volt, pápai legátusként elsősorban Kelet-Európában tevékenykedett.
Kapisztrán János élete utolsó éveit hazánkban töltötte, hatalmas élettapasztalatát, szűnni nem akaró lelkesedését, csodálatos ékesszólását, karizmatikus egyéniségét maradéktalanul a magyarság megsegítésének szolgálatába állította Hunyadi János mellett. Ennek közvetlen előzménye az volt, amikor a frankfurti birodalmi gyűlésen hirdetni kezdte, hogy Magyarországot védelmezve a nyugati kereszténység országai a keresztény Európát védelmezik.