Szószóró

„Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő!” (Mk 13,33)

Az elmúlt héten is az egyetemre igyekeztem a budapesti tömegközlekedés péntek reggeli csúcsforgalmában. Zsúfolt metró, siető léptek, a fülhallgató füleimbe dugva, s mintha az éppen szóló Ákos-szerzemény is ezt a mindennapos, jól ismert érzést erősítené: „Hideg a reggel, százezer ember lehajtott fejjel most is hosszú útra kel.” Az Astorián szálltam ki a metróból, fel a mozgólépcsőn, ki a felszínre (a térnek háttal), s a legmegszokottabb módon indultam el a Múzeum körúton.

Az egyetemre érve néhány évfolyamtársam beszélgetését hallgatva tudtam meg, hogy a rendőrök egy órája lezárták az Astoriát. Néhány perccel utánam „befutott” társunk már a metróállomás lezárásáról beszélt: helikopterek, hangosbemondó, több tucat rendőrautó – lehetséges, hogy én mindebből semmit nem észleltem?

Azt hiszem, ez a kis történet jól érzékelteti, hogy a „megszokottság” milyen könnyen figyelmetlenné teheti az embert. Gondoljuk csak végig, hogy nap mint nap mennyi mindent teszünk megszokásból, s mi minden vonja el a figyelmünket az igazán fontos dolgokról! A világ dallama zúg a fülünkbe, s nem halljuk Isten csendesítő, hívó szavát.

Saját életem tapasztalata, hogy a reggeli két falatja között még „muszáj” megnéznem az e-mailjeimet (nehogy úgy induljak el otthonról, hogy lemaradok valami fontos információról); a reggeli igeolvasás, csendesség is összecsapott, már-már rutinfeladattá válik. Jézus Krisztus figyelmeztetése a lelki éberségre vonatkozik.

Azt hiszem, mindannyiunknak érdemes egy kis önvizsgálatot tartanunk: melyek azok a dolgok, amelyek elvonják a figyelmünket, túlságosan lekötnek, vagy csupán „megszokottságukból” adódóan elaltatnak bennünket? A lelki éberség csak élő Isten-kapcsolattal működik. Legyünk figyelmesek, éberek az ő szavának meghallására, s keressük a vele való kapcsolat lehetőségét, hogy ne érjen bennünket felkészületlenül a ház urának érkezése!

– mikolicz –