Egyházunk egy-két hete

Az utóbbi hónapokban a Baranyai-Hegyhát mind a huszonhét települése életfát állított egy uniós pályázati program keretében. Mivel a Dombóvár–Kaposszekcső–Csikóstőttős Társult Evangélikus Egyházközség négy szórványában is sor került erre, e helységekben áldáskérés is kísérte az életfák felállítását. Az ünnepségek résztvevői egyúttal a falvakban egykor élő német evangélikusságra is emlékezhettek.

Hogy mi is az az életfa? Erről hadd írjon a gödreszentmártoni fafaragótábor szervezője, Milkovics Jenő fafaragómester: „Öt-hat méter magas, két-három ágú tölgyfa képezi az alapanyagot, amelyből a Kárpátaljáról, Erdélyből érkezett és hazai fafaragók megalkották ezeket a köztéri alkotásokat, hogy hirdessék az életbe, a gyarapodásba, a magyar állam és nemzet fennmaradásába vetett hitünket.

Az életfa igen ősi motívum. Számos nép, így a nyugati germánok, az egyiptomiak és különösen a sztyeppei népek mitológiájában is szerepel; meghatározza az istenek, a földi ember és az alvilág viszonyrendszerét. A Biblia is többször említi. A magyarok istenfának ismerték; a Krisztus Urunkat megelőző időkben a mindennapok része volt.

A most avatott életfák már nem azok, melyeket őseink kultikus tárgyként tiszteltek. Motívumszobrok inkább, melyek azért nevezhetőek életfának, mert a rájuk vésett jelek, szimbólumok mind az életet, az élethez köthető fogalmakat jelentik.

A települések életfái még speciálisabbak, hiszen az adott helység történelme, etnikai, felekezeti összetétele is leolvasható róluk. A magyar díszítőművészet – hála Istennek – oly gazdag és oly sokszínű, hogy még ez is kifejezhető a különböző szimbólumokkal. Tulipánok, szívek a nő és a férfi jelölőjeként hirdetik az életet, az élni akarást. A kereszt, a Luther-rózsa, a zászlót tartó bárány pedig a felekezeti hovatartozást jelöli az életfákon. A különböző növényi díszítőelemek a minket körülvevő növény- és állatvilág, egyszóval a természet megjelenítéseként kerültek az életfákra.

A ma embere nemigen ismeri ezeket a fákra vésett jeleket, nem érti jelentéstartalmukat. Azonban amennyiben »csak« esztétikai élményt nyújt, és díszéül szolgál egy-egy településnek, már nem dolgoztunk hiába.”

A szóban forgó négy település – Tarrós, Gerényes, Tékes, Ág – egykor a csikóstőttősi gyülekezet szórványa volt. Tarróson augusztus 25-én tartották az ünnepet. Itt egy kis közösség, evangélikusok és katolikusok együtt emlékeztek a múltra, és néztek előre a jövőbe értékeiket számba véve.

Gerényesen szeptember 22-én nem csak életfát avattak: emlékmű épült az egykor lebontott templom helyén. Ez az ünnep azonban többről szólt, szól ma, és fog szólni az utánunk jövő nemzedékeknek is, mint életfaavatás és emlékműállítás. Szólt a könnyes szemű visszaemlékezésről, a kitelepítésről, a 2000-ben lebontott templomról, a helyén a falu és a gyülekezet példamutató összefogásával közösen épített emlékműről, amely az elbontott épület tégláiból épült az egykori templom egyik sarokkövére, és szólt a jövőről, az életfáról a jövő nemzedékének.

Tékesen ugyancsak nagy ünnep volt szeptember 30-án. Az életfaavatás mellett a jelenlévők hálát adtak a száz évvel ezelőtt épült templomért is. „Áldva légy házadért, jó Atyánk…” – szólt az ének az ünnepi istentiszteleten (EÉ 317,4). Tudjuk, hogy a tolna-baranyai falvakban a második világháború utáni kitelepítések mély nyomot hagytak, hatásuk ma is érezhető ezen a vidéken. Könnyes szemmel emlékeztek meg a régi időkről az itthoni és a külhoni tékesiek, és vették kezükbe az őseik családfáit is feldolgozó, Tékes című könyvet.

Végül Ág zárta az életfaavatások sorát október 27-én. Itt a jövőre nézve határozott tervei vannak a falunak és a gyülekezetnek: egyetlen templomukat akarják megmenteni, melyet szintén az 1780-ban bevándorolt német eleink építettek 1891-ben.

A múlt emlékei, értékei között Isten közöttünk munkálkodó szeretete elevenedik meg mindannyiunk számára ma is.

Rózsai György és Aradi András

Regionális hozzárendelés: Dombóvár–Kaposszekcs?–Csikóst?tt?s Társult Evangélikus Egyházközség