Evangélikusok

Lapunk hivatalos megjelenésének napján, november 18-án – Deo volente – Amerikában élő magyar hittestvéreink között szolgálhatok a clevelandi gyülekezetben. A tengerentúli magyar evangélikusság lapja, az Erős Vár igazi magyaros vendégszeretettel harangozta be az óhazából érkezők látogatását. Az előzetes híradásból többek között az is kiderül, hogy az istentiszteletet követően csirkepaprikás-ebéden lehetünk együtt a gyülekezettel. Szép példája ez – divatos kifejezéssel – a holisztikus gyülekezetépítésnek, amikor egyaránt igyekeznek gondoskodni az éhező lélek és test táplálásáról…

A Bernhardt Béla főesperes által szerkesztett patinás lap – 77. évfolyam! – Mindennapi kenyér című rovatából azt is megtudhatjuk, hogy november 18-a a pünkösd utáni 25. vasárnap. Ezek szerint a tengerentúlon még az egyházi esztendő helytelenül ünneptelen félévnek nevezett időszakának vasárnapjait is másként, máshonnan kiindulva számolják.

Legalábbis számomra sokkal többet mond, ha Krisztus népe az egyik legjelentősebb üdv- és egyháztörténeti eseménytől, pünkösdtől indul el, mint hogyha a részben dogmatikai megfontolásokból kreált Szentháromság ünnepétől. Nem is szólva arról a nyakatekert datálásról, amely újabban honosodott meg egyházunkban, mely szerint a mögöttünk lévő vasárnap a „Szentháromság ünnepe után az utolsó előttit megelőző vasárnap”. Boldogok, akik hallgatják, és meg is értik…

A józan ész és minden egyéb gyülekezetpedagógiai szempont azt súgja, hogy ilyenkor ősszel már bátran „engedjük el” a távolba tűnő májusi, júniusi ünnepek fakuló üzenetét. Vajon nem igazodhatnánk-e a – némi teológiai túlzással – második pünkösdnek is tekinthető reformáció ünnepéhez, legalább az evangélikus egyházban?!

Örülök, hogy az utóbbi években már az egész októbert a reformáció hónapjaként hirdettük meg a protestáns egyházakban. Kérdés, hogy ebből mi tapasztalható gyülekezeti szinten, és mi érzékelhető a külvilág számára. Reformáció ünnepe hazánkban munkanap, amely 2001 óta talán még inkább árnyékba került a hivatalos munkaszünetté vált „mindenszentek” ünnepe miatt.

Amikor oly sokat fáradozunk liturgiánk gazdagításán, érdemes lenne megfontolni az egyház újjászületésének ünnepét körülölelő vasárnapok „profilírozását”, hogy ne vesszenek el az őszi ködben szürkén, jellegtelenül. Egyik lehetséges vezérfonalként kínálkozik a négy reformátori felismerés tömör summájának kibontása: solus Christus, sola fide, sola gratia, sola Scriptura. Ez utóbbi egyben a Biblia-vasárnapot is integrálhatná, melynek egyházunkban már hagyományosan a reformációt megelőző vasárnapon van a helye.

De vajon nem avultak-e el mára a középkor és újkor határán meghirdetett teológiai felismerések? A közelmúltban, éppen reformáció ünnepén frappáns választ kaptam erre a jogosnak tűnő kétségre, kérdésre. Lapunk előző számának címoldalán fényképes tudósítást olvashattunk a fasori Reformáció park alapkőletételéről. Ez az ünnepség meggyőzően bizonyította, hogy mennyire aktuálisak a közel fél évezredes „útjelző táblák”. A park szívében négy hatalmas, mintegy hatméteres kőoszlop hirdeti majd a 16. század lelki forradalmának iránymutató felismeréseit a 21. század útkereső embere számára: egyedül Krisztus, egyedül a hit, egyedül a kegyelem, egyedül a Szentírás.

Nem titok, sőt büszkék lehetünk rá, hogy az emlékpark ötletgazdája Aradi György fasori lelkész. Öröm, bár ez talán természetes, hogy tervéhez lelkes támogatókra talált a kerület protestáns lelkészeinek közösségében. Az viszont már meglepő, s egyben jól mutatja a reformáció üzenetének időszerűségét, hogy a park megvalósulását nyitottan felkarolta Erzsébetváros önkormányzata Hunvald György polgármesterrel az élen, komoly anyagi áldozatot is vállalva. A kerület vezetője az alapkőletételi ünnepségen elmondott beszédében olyan világosan foglalta össze a reformáció aktualitását, hogy az bármelyik evangélikus lelkésznek is becsületére vált volna…

Az ünnepséget követően a fasori gimnázium könyvtárában tartott fogadáson megismerkedhettem a monumentális emlékmű alkotójával, Lestyán Goda János szobrászművésszel. Már meg sem lepődtem, amikor pár mondat után kiderült: a mester gyökerei a szarvas-ótemplomi gyülekezetbe nyúlnak. Jelenleg ugyan Kispesten él, de a nagyszabású munkát egy békési szobrászműhelyben végzi majd el.

Úgy tudjuk, a reformációi park szoboregyüttesének formálódásánál, születésénél lapunk is szeretne jelen lenni. Amint alakulnak már a kőtömbök, az Evangélikus Élet képes tudósítással készül jelentkezni a helyszínről, tavasszal pedig – reménység szerint – már az ünnepélyes avatásról szólhat a tudósítás. Addig is, ha úgy tetszik, bátran számolhatjuk az időt akár a reformáció ünnepétől is…

Gáncs Péter püspök, Déli Egyházkerület