Evangélikusok

Miért jelentős még ma is egy hatvan évvel ezelőtt elhunyt püspök? Hogyan vált a ceglédi iparoscsaládból származó Raffay Sándor – 1918 és 1945 között a bányai egyházkerület élén állva – a 20. század egyik legjelentősebb evangélikus püspökévé?

Nemrég bukkantak fel a levéltárban Raffay Sándor önéletrajzi feljegyzései, melyek a hagyaték mellett alapvető forrásai a püspök életének és korának. Ugyancsak nem régóta lehet olvasni H. Gaudy László pesti evangélikus vallástanár-igazgatónak, Raffay évtizedekig közeli munkatársának több száz oldalas életrajzát. Ezek is hozzájárulhatnak, hogy Raffay Sándort és korát, a két világháború közötti evangélikus egyházat és Magyarországot jobban megismerjük.

Raffay Sándor a színmagyar alföldi városban, Cegléden született egyszerű iparoscsaládban, innen hozta mély evangélikus vallásosságát és meghatározó magyarságtudatát. Gimnáziumi tanulmányait Szarvason végezte, majd a neves pozsonyi evangélikus teológián készült a lelkészi pályára. Tudományos látókörét Németországban és a bázeli egyetemen szélesítette. Egy évig vallástanár volt Besztercebányán. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Dillnberger Mariskával. Házasságukból négy gyermek született.

Három évig lelkészként működött Tápiószentmártonban, tehetségét felismerve innen hívták meg pozsonyi teológiai tanárnak. Az Újszövetség szakértőjévé vált, a reformátusokkal együtt teológiai szaklapot adott ki. Fő műve, az Újszövetség-fordítás többször megjelent nyomtatásban. Hitterjesztő írásai közül különösen a sok kiadást megélt konfirmációs káté volt ismert. A maga korában népszerű prédikációiból egy kötetnyit nyomtattak ki.

1908-ban Raffay Sándor elfogadta a Pesti Evangélikus Egyház meghívását. Deák téri lelkészként igyekezett fellendíteni a századfordulóra kissé ellaposodott gyülekezeti életet: újságot jelentetett meg, egyesületet szervezett. A Deák térről választották meg 1918-ban a bányai egyházkerület püspökének; e tisztséget huszonhét éven keresztül töltötte be.

Püspökként jelentős egyházépítő tevékenységet fejtett ki, mintegy harminc új templomot szentelt fel; többségüket a magyaros stílust képviselő Sándy Gyula tervezte. Tekintélyének és kapcsolatainak köszönhető a mai Puskin – akkor még Esterházy – utcai püspöki székház létesítése, amelynek megvételét jelentős állami és fővárosi támogatás tette lehetővé. A Raffay által kidolgozott új énekverses istentiszteleti rendet 1936-ban vezették be országosan; némi módosítással ez képezi a mai liturgia alapját is. Alapvető szerepet játszott Raffay püspök a magyar evangélikusság külföldi kapcsolatépítésében is. Amerikától a skandináv országokig és Németországig evangélikus és ökumenikus találkozókon képviselte egyházát, szervezte az életfontosságú segélyek szétosztását, fiatal teológusok külföldi tanulmányútjait.

Raffay Sándor a két világháború közötti Magyarországnak Prohászka Ottokárhoz és Ravasz Lászlóhoz hasonló, jelentős és ismert közéleti személyisége volt. Közéleti és politikai tevékenységét azonban jól össze tudta egyeztetni egyházi hivatásával. Az első világháború utáni összeomlás, a forradalmak és a trianoni országcsonkítás után azt vallotta, hogy az elvilágiasodással, anyagiassággal szemben a kereszténységnek és az elkötelezett magyarságnak kell társadalomszervező erőt biztosítani. Raffay püspök nyilatkozataiban és műveiben harcosan kiállt a domináns helyzetben levő, nagy anyagi erővel rendelkező katolikus egyház reverzálispolitikájával szemben. Az evangélikussághoz való hűségre és a felekezeti identitás megőrzésére hívott fel az ökumenikus mozgalom támogatása közben is.

Püspökségének utolsó évei a második világháború végére estek. Az idős, lábára megbénult püspök fiatalokat megszégyenítő határozottsággal és példaadással állt ki egyháza és a keresztény értékek mellett. 1944-ben a többi keresztény egyházfővel együtt sokat tett az üldözött zsidóság érdekében. A kormány kiürítési parancsaival szemben püspöki körlevélben szólította fel lelkészeit a gyülekezettel való maradásra. Nem járult hozzá a Szálasira történő eskü letételéhez. Budapest ostroma idején együtt szenvedett a lakossággal, amelyet az országot megszálló „felszabadítók” rablásai és erőszakoskodásai tartottak rettegésben. Sikerült elérnie, hogy a papi ruhát viselő lelkészeket az orosz katonák ne hurcolják el munkaszolgálatra.

1. júniusában Raffay püspök idős kora, betegsége és a fokozódó baloldali hatalmi nyomás miatt lemondott tisztségéről. Utolsó hivatalos tevékenységeként 1945 szeptemberében beiktatta utódját, Ordass Lajost a bányakerületi püspöki tisztségbe. Életének utolsó éveit a Fébé Modori úti panziójában töltötte, a nagybeteget a diakonisszák ápolták egészen 1947. november 4-én bekövetkezett elhunytáig. A hatvan éve, 1947. november 7-én történt temetés emlékezetes egyházi és közéleti eseménnyé vált. A Deák téren felravatalozott püspököt utódja, Ordass Lajos búcsúztatta. A nagy evangélikus püspök földi maradványait kétszáz Luther-kabátos lelkész, fasori cserkészek és nagy tömeg kísérte utolsó útjára Budapest utcáin keresztül a Kerepesi temetőbe.

Raffay püspököt már életében nagy tisztelet övezte egyházában és azon kívül is. A személyes visszaemlékezésekből kiderült, hogy idős korában „püspök atyának” (vagy „Atyusnak”) hívták, ami azt jelzi, hogy lelkészeivel és híveivel nemcsak hivatalos, hanem személyes kapcsolatot is ki tudott alakítani. Szülővárosa, Cegléd díszpolgárává választotta, sőt még életében, 1939-ben emléktáblával jelölték meg szülőházát. A lelkészegyesület 1944-ben jelentette meg Ötven év távlatából című visszaemlékezését.

A szocialista diktatúra négy évtizedében Raffay Sándor sorsa a csendes felejtés volt. Újrafelfedezésére csak 1989 után kerülhetett sor. Alakjának, életének megismerése, szellemi rehabilitálása azért is fontos, mert a két világháború közötti virágzó egyházi élet eredményeire máig lehet építeni. Temetésén püspöktársa, Kapi Béla „a meggyőződés és akarat sziklából vágott emberének” nevezte. „Ereiben magyar vér folyt, s nem is volt más gondolata, mint nemzetünk és egyházunk egybefonódó szeretete” – mondta.

Czenthe Miklós