e-világ

Lapunk 2007/25. számában foglalkoztunk a web 2.0-s alkalmazások térnyerésével, ezek között a webnaplók, népszerűbb nevükön blogok elterjedésével. Akkor azt írtam, hogy alapvető ellenérzéseim vannak a kialakult blogolási szokásokkal kapcsolatban. Most azt a kérdést szeretném körbejárni, hogy lehet-e hasznosan élni az egyház szolgálatában ezzel a műfajjal.

A blog alapvetően individualista műfaj; igaz ez akkor is, ha több szerző szerkeszt egy-egy ilyen internetes naplót. Jelentősége az, hogy a tartalmat olyanok is feltölthetik, akik egyébként nem informatikai szakemberek, de a blogok látogatói is hozzászólhatnak a postokhoz (naplóbejegyzésekhez). Így interaktív kapcsolat alakulhat ki szerző és olvasó, olvasó és olvasó között. A blog tehát kiváló eszköz információk másokhoz való eljuttatására, illetve megvitatására.

Napjainkban a blogok túlnyomó többségét néhány szolgáltató ingyenesen rendelkezésre bocsátott szoftverével és tárhelyén jelenítik meg. A statisztikák szerint ma Magyarországon több tízezer, ilyen-olyan rendszerességgel frissített blog létezik. A statisztikák azonban arra is rámutatnak, hogy – néhány népszerű webnapló kivételével – alacsony a látogatottságuk. Attól a néhánytól eltekintve pedig általánosságban elmondható, hogy a blogot írók és olvasók száma között csekély a különbség.

Tegyünk egy kis kitérőt, és vizsgáljuk meg, hogy mi a legfőbb célja az egyháznak a világháló használatával! Az internet az az eszköz, amelynek révén a legtöbb emberhez juthat el az egyház üzenete. A webes publikálás célja egyrészt az informálás, másrészt a misszió, a kereső, kallódó emberek elérése és az egyház közösségébe csalogatása. A kulcsszó tehát a misszió és a közösség.

Már több helyen használtam a „fikakultúra” kifejezést a ma magyar nyelven íródott blogok többségének jellemzésére. A leglátogatottabb blogok az Index portál környékén élnek, farvizén evezve jutnak el a látogatókhoz. Ha valaki igazán szörnyülködni akar, akkor azt javaslom, hogy olvasson bele ezekbe a blogokba néha-néha. A hatás, az undor garantált. Természetesen a már ma is létező, egyházakhoz kapcsolódó blogok nem ezt a vonalat követik, de lássuk be: az átlag internetező sokkal inkább az ilyen tartalmakat keresi.

A blogok kiválóan alkalmasak az egyoldalú misszióra; ha ehhez a publikált írásokhoz való megjegyzések lehetőségét is hozzáveszem, akkor akár közösségi érzést is adhatnak. Igen ám, de az így kialakuló látszólagos közösség csupán a szerző(k) által meghatározott témákhoz kapcsolódhat. Ha az egyház vagy valamely szervezete közösséget szervez, akkor a blog erre nem lehet alkalmas!

Miután így „leszóltam” a blogolás műfaját, illik, hogy arról is írjak, milyen alternatívát tudok javasolni. Akik ismerik a szakmai véleményemet, tudják, hogy évek óta hangoztatom: az egyháznak közösségi portálokat (!) kell indítania, ahol a látogató egyszerre lehet olvasó és szerző, tehát fogyaszthatja és készítheti is a tartalmat. Egy-egy ilyen portálon a mára elérhető technológiák segítségével valódi interaktivitást lehet elérni, adott a lehetőség kisebb-nagyobb közösségek kialakítására a nagyobb közösségen belül. A tag látogató feltöltheti saját írásait, képeit, hozzászólhat mások anyagaihoz, különböző csatornákon kommunikálhat akár publikusan, akár „néhányszemközt”. És persze saját blogot is indíthat a portál keretein belül. Informálódhat, informálhat, kapcsolatokat alakíthat ki. Közösségi életet élhet a virtuális térben.

Kik lehetnek a legaktívabbak egy-egy ilyen portálon? Meggyőződésem, hogy éppen a fiatalok, akiknek az egyháztól való eltávolodásuk napi probléma, és akik egyébként a jövő egyházának tagságát alkothatják.

Konklúzió? Blogolni, de okosan. A web 2.0 által kínált lehetőséget ki kell használni, de a helyén is kell kezelni. Blogolni, de nem mindenáron, nem szakbarbár módjára, hanem a missziót is szem előtt tartva. Blogolni úgy, hogy maga a blog csupán része, a blogon megjelenő vélemény csupán szelete a közösségnek, a közösség sokszínűségének.

– erdelyik –