Keresztutak

Bogárdi Szabó István immár fél évtizede a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke. Mint egyházvezető jól ismert közéleti személyiség, ám mondanivalója nem csak azoknak szól, akik rendszeresen hallgathatják igehirdetéseit a Budahegyvidéki Református Egyházközség Böszörményi úti szószéke alatt. Nemcsak a szavakkal, hanem az írott nyelvvel, nemcsak a szóban elhangzott igehirdetéseivel, hanem az írásba foglalt prédikációkkal is megszólítja a 21. század emberét: az értelmiséget és az „egyszerű igehallgatót” egyaránt.

Kevesen tudják, hogy az elmúlt két és fél évtizedben Bogárdi Szabó István feltűnően sok teológiai könyvet fordított le magyarra, többek között Paul Tillich háromkötetes Rendszeres teológiáját. A fordítók ugyanúgy hűségesek tárgyukhoz, mint a középkori kódexmásoló szerzetesek. Csak aki maga is fordított, tudja azt, hogy minden fordítás újraalkotás, ám a fordítók sohasem a saját nevüket kívánják fényezni, hanem alázatosan egy maguknál nagyobb tekintélyre mutatnak, amikor mások szellemi munkáját teszik közkinccsé.

Ugyanakkor Bogárdi Szabó István négy „saját” könyvét tartom egymás mellett a könyvespolcomon. Az első a „teológiai sikerkönyvvé” lett, 1995-ben megjelent disszertációja: Egyházvezetés és teológia a Magyarországi Református Egyházban 1948 és 1989 között. Ezt ifj. Zászkaliczky Pál „Némi irigykedés református testvéreinkre” alcímmel recenzálta a Keresztyén Igazságban (41. szám, 1999. tavasz, 36–39.o.). A második könyve esszéisztikus tanulmányokat és igehirdetéseket tartalmaz: ezt a kiváló szerkesztésben megjelent keménykötésű könyvet az erdélyi Koinónia Kiadó adta ki Közelítések és közeledések címen 2003-ban.

Bogárdi Szabó István nemcsak püspök, hanem a Pápai Református Teológiai Akadémia tanszékvezető professzora is; habilitációs értekezését 2003-ban Evangélikus Hittudományi Egyetemünkön védte meg. A harmadik kötetet a Pápai Református Teológiai Akadémia adta ki az Acta Theologica Papensia sorozat tizedik köteteként 2006-ban, s a címe így hangzik: Mondolat. Egyház és teológia – teológia és egyház. A kötetet Xeravits Géza gondozta. A negyedik – Szabó Eszter ízléses borítójába burkolt – kis kötet a Tíz címet viseli: a tudós lelkipásztornak a Böszörményi úton tartott igehirdetéseiből ad közre – éppen tíz prédikációt.

A Mondolat huszonhárom tanulmánya többnyire alkalmi előadás. A jó előadások sohasem improvizatívak, hanem gondos előtanulmányok alapján készülnek, azzal az igénnyel, hogy akár azonnal nyomdába is kerülhessenek. Bogárdi Szabó István mindegyik előadása ilyen míves munka, akár a Pápai Református Teológiai Akadémián, a Théma Egyesületben, a Doktorok Kollégiumában, a balatonszárszói SDG értelmiségi konferencián vagy éppen Belgiumban, a Louvaini Katolikus Egyetemen tartotta.

A könyv három szerkezeti egységből áll: az első rész rendszeres teológiai tanulmányokat tartalmaz: az amerikai Reinhold Niebuhr (akinek az ember természetéről szóló nagyszabású munkáját is lefordította a püspök) keresztény realizmusát tárgyalja, Paul Tillich Rendszeres teológiájából pedig az istentiszteletről írottakra összpontosít.

Bogárdi Szabó teológiai „mesterei” a néhai Vályi Nagy Ervin, aki – bár csak rövid ideig kapott katedrát – hallgatóira mély szellemi hatást gyakorolt; mellette pedig Vályi Nagy egykori barátja, a kiváló bonni evangélikus teológus, Gerhard Sauter a másik nagy „atyai” tekintély a szerző számára. Sauter az eszkatológia szakértője, ma is rendszeresen ellátogat Budapestre, s a főleg Vályi Nagy Ervin egykori hallgatóiból toborzódott teológiai műhelynek, a Théma (Theológiai élet – ma) előadója, s a hasonló című lap gyakori munkatársa. (Bár a Théma protestáns egyesület, e sorok szerzőjén kívül sajnos – egyelőre – nincs más evangélikus tagja.)

A rendszeres teológiai tanulmányok között olvasható még Kecskeméthy Istvánnak, a két világháború között Kolozsvárott működő református professzornak a bibliafordításáról szóló írás, amelyben a szerző e fordítást eredeti módon a rendszeres teológia szemszögéből vizsgálja.

A Mondolat szerkezeti és szellemi egysége az egyházról szóló tanulmányokat, tehát úgynevezett „ekkléziológiai” írásokat tartalmaz. Innen csak egyet emelünk ki, amely az egykori doktori disputájának egyik tézisét bontja ki, s ez így hangzik: „A »simul iustus et peccator« (egyszerre igaz és bűnös) mint megigazulástan aspektusa nem érvényesíthető az egyházra, noha az egyház valóban a megigazult bűnösök közössége.” Luthert idéző, mondhatnánk, veretes „lutheri” érveléssel találkozunk, s úgy véli, hogy az egyházra inkább a „simul sancta et profana” (egyszerre szent és profán) kifejezés alkalmazható.

A harmadik szerkezeti egység a Magyarországi Református Egyház legújabb kori történetére vonatkozik: a szerző mérlegre teszi a rendszerváltozás utáni tíz évről szóló teológiai értékeléseket. Csak sajnálhatjuk, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház rendszerváltozás utáni tíz évéről igazán nem születtek olyan átfogó elemzések, amelyeket a szerzőhöz hasonlóan nekünk is mérlegre lehetne tennünk. Evangélikus szempontból szintén figyelemre méltó a megigazulásról szóló 1999. évi Közös nyilatkozattal foglalkozó írás, amely eredetileg a Magyarországi Luther Szövetség rendezésében tartott konferencián, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen hangzott el. (Sajnos a kötetben ebben az esetben elmaradt az előadás helyének megjelölése.)

Végezetül – kedvcsinálóként – „morzsázzunk” a Tíz című prédikációs kötetből. Az írott szöveg mögött szinte halljuk az igehirdető hangját, aki hagyja, hogy Isten igéje megszólítsa őt, s ő – mintegy viszonzásképpen – megszólaltatja a partitúra dallamát, hogy a lélekben hallgató is dalra fakadjon: „Hiszen nem megtalálnunk kell az igében az egy-egy napra az üzenetet, hanem hagynunk és engednünk kell, hogy az ige elvezessen magához Istenhez és Isten akaratához.” (95. o., „Fogy-e az időnk vagy telik?”)

Fabiny Tibor