A hét témája
Bor vagy nem bor?
Az úrvacsorában kiosztott ostya és bor Krisztus valóságos teste és vére – vallja mind a katolikus, mind az evangélikus teológia. Ám a mikéntről különféleképpen gondolkodnak.
A római katolikus tanítás transsubstantiatióról, vagyis átváltozásról, átlényegülésről beszél: a szerzési igék elhangzása után a kenyér és a bor csupán érzékeink számára van jelen, de lényegileg megszűnik kenyér és bor lenni. Lényegileg és valóságosan ettől kezdve csak Krisztus teste és vére van ott, ami által Jézus személye is jelen van.
A lutheri teológia consubstantiatióról, együttlényegülésről beszél. A kenyér és a bor megtartja saját lényegvalóságát, és ezzel együtt Krisztus valóságos teste és vére. De nem úgy, hogy azzá lesz. A kenyér kenyér marad, de nem „közönséges eledel”, hanem olyan kenyér, amely egyben Krisztus valóságos teste. Hasonlóan a bor is Krisztus valóságos vére. Luther Szent Ambrusnak (Ambrosius püspöknek) a Krisztus emberi és isteni természetére alkalmazott hasonlatát erre is vonatkoztatja. Azt mondja, hogy a kenyérben Krisztus teste nem úgy van jelen, mint szalma a zsákban, hanem a kenyér olyan, mint az acél, amelyhez, ha fölizzítják, hozzájárul a melegség és a vörös szín, de közben acél marad. A tűz és a vas közé mégsem lehet határvonalat húzni.
Krisztus személyes jelenléte – a lutheri felfogás szerint – elsősorban a szétosztás cselekményében valósul meg. Maga Krisztus részesít testének és vérének áldásaiban. Luther szerint Krisztus testének és vérének vétele önmagában nem segítene rajtunk, ha nem kapnánk meg vele együtt annak áldásait: a bűnbocsánatot és az örök élet ígéretét is.