Keresztutak

Furcsa érzés keríti hatalmába az embert, amikor egy elzárt, számára ismeretlen világba lép be. Főleg ha sok mindent hallott és látott már róla. Mázsás előítéletekkel a belső zsebben, felszínes poénokkal a tarisznyában léptünk be január végén a Váci Fegyház és Börtön minden értelemben vastag falai közé. Nem könnyű átkelni a falon – kifelé a több száz kilométernyi szögesdrót akadály, befelé az ugyancsak nagy mennyiségű önbecsülés, önértékelés és öntömjénezés miatt.

A Roszík Gábor börtönlelkész által megszervezett program különleges volt. Nemcsak azért, mert az Észak-Pest Megyei Egyházmegye lelkészi munkaközössége (LMK) még sohasem tartotta értekezletét büntetés-végrehajtási intézményben, hanem azért is, mert az Isten igéjén (talán túl keményre is) edződött lelkészi szív és lélek itt végre igazi megújulást és feltöltődést kaphatott.

A szokásos nyitó úrvacsorás istentiszteletet – amelyen Roszík Gábor és Sághy Balázs domonyi lelkész szolgált – a fogvatartottak kórusa és bizonyságtétele tette egy életre felejthetetlenné a jelenlévők számára. Hat fogvatartott meghatóan számolt be életének kudarcairól, a megjárt pokolról és Isten mindenkit felkutató kegyelméről, amely őreájuk is rátalált; nem egyszer hálát adtak Istennek a váci börtönért, ahol végre megtalálhatták a lelki teljességet és a gyülekezet közösségét. Azt gondolom, sok lelkész szeretne vasárnaponként ilyen hitelességgel szólni Istenről. Az élet igazi mélységeibe és magasságaiba tekinthettünk bele, megtapasztalva, hogy az az Isten, akiről napról napra olyan sokat és sokszor olyan felszínesen beszélünk, valóban élő és ható Úr. Méltó betetőzése volt az alkalomnak, amikor az úrvacsora szentségében valóságosan is egy szent közösségben voltunk fogva tartott testvéreinkkel.

Az istentisztelet után az LMK szokásos napirendi pontjai kerültek sorra: Albert Gábor gödöllői lelkész igei előkészítőjét három előadás követte.

Vatai Gyula büntetés-végrehajtási ezredes, a Váci Fegyház és Börtön parancsnoka – aki egyébként a dunakeszi evangélikus gyülekezet tagja – referátumában ismertette az intézmény történetét, illetve technikai jellemzőit, majd társadalmunk egyik nem vagy csak részben megoldott problémájaként beszélt a magyar büntetés-végrehajtásról. Mint mondotta, nem elégséges pusztán falakat építeni, amelyekkel elszigeteljük magunktól és eltüntetjük szem elől azokat az embereket, akik „elbuktak”. Meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy megváltozhassanak, mentális értelemben új életet kezdhessenek már a börtön falain belül, hogy ezáltal később könnyebben integrálódjanak a társadalomba. Ennek talán az első lépcsőfoka volt a börtönlelkészi státusok kialakítása – fejtette ki Vatai Gyula.

Csuka Tamásné, az intézet református börtönlelkésze a szakma speciális kihívásaira hívta fel a figyelmet. Részletesen beszámolt a börtönben folytatott többéves, igen reprezentatív munkájáról, az alkalmaikról és a nyitó istentiszteleten már részben megismert gyülekezetről. Elmondta, hogy az istentiszteleteket átlagosan körülbelül nyolcvanan, a bibliaórákat pedig mintegy húszan látogatják a börtönben. Ezenkívül a fogvatartottaknak lehetőségük van személyes beszélgetésre, lelkigondozásra – „Margit néni” ajtaja mindig nyitva áll előttük. Szó volt még arról is, hogy a szabadulás után milyen nehézségekkel szembesülhetnek azok, akik be szeretnének illeszkedni valamely gyülekezetbe.

Végül az Országos Bűnmegelőzési Bizottságban egyházunkat képviselő Roszík Gábor, a Magyar Testvéri Börtöntársaság elnevezésű missziós szervezet vezetője, a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének elnöke előadásában öszszefoglalta egyházunk és a börtönmisszió kapcsolatát, illetve beszámolt a sikerekről és a kudarcokról. Felhívta rá a figyelmet, hogy ez a fajta munka nem végezhető elszigetelten, a gyülekezetek és a lelkészek imádságos, szívbeli és anyagi hozzájárulása nélkül. Arra kérte az egyházmegye lelkészeit, hogy gyülekezeteiken keresztül segítsék a börtönben szolgáló lelkészek, missziósok munkáját, rámutatva néhány olyan lehetőségre és feladatra, amely a hívő emberek számára kevés időráfordítással, sok szeretettel elérhető, megvalósítható. Ilyen területek az imádság – különösen a nemzetközi börtönmissziós imahét idejében –, az Angyalfa program (melynek keretében börtönben lévő szülők gyermekeit, családját segítik), a csomagküldés, illetve a börtönmisszió anyagi támogatása kinek-kinek a szerény lehetősége szerint.

A program rövid börtönlátogatással, illetve ebéddel zárult. A kapun kilépve érdekes érzés lett úrrá rajtam. Talán százszor is beszéltem már gyülekezeteknek, fiataloknak róla, de ma tanultam valami egészen újat arról, hogy mi is az a szabadság.

Simon Attila