Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 08 - Evangélikus kertecske

Keresztény szemmel

Evangélikus kertecske

Zsinat és Reminiscere vasárnapja után

Nem tagadom, hogy alábbi soraimat a múlt hét végén megtartott zsinati ülés tapasztalatai és a vasárnapi, Ézsaiás próféta könyve alapján elmondott igehirdetés motiválta. A próféta szerelmes dalában arról ír, hogy a gazda ugyan mindent megtett a szőlőskertért, az mégis vadszőlőt termett. A kert a keleti ember szemléletmódjában a boldogság színtere, ahol harmóniát, felüdülést kap a halandó. A gazda a dalban Isten, aki népét minden jóval ellátta, és várt a termésre, a napfényízű gyümölcsre. Isten és a nép viszonyáról szól e dal, amely a közösségi lét és a közösségi felelősség gondolatát zengi ma is.

Szombathely messze esik Budapesttől, így elég idő adódik egy-egy zsinati ülés után, hogy a hazavezető úton értékeljük az átélt eseményeket. Majd eljő a csendes este, és következik az igehirdetésre való készülés, a kavargó gondolatok értelmes mondatokká és felismerésekké formálódnak, a szószékről lejőve pedig tovább érlelődnek.

A cikk címének hangulata kifejezi azt a szeretetet, amellyel egyházam iránt viseltetem. Hivatkozhatnék felmenőimre és evangélikus családi tradíciómra, de nem teszem, mert mondandóm lényege éppen abban rejlik, hogy egyházamat ne egyének összességének lássam, hanem Isten színe előtt élő közösségként – ha úgy tetszik, ültetett kertecskeként. Szép ősi fákon viruló új hajtásokat látok, és rügyező csemetékkel teleültetett kertecskét, amely közösségi hivatásunkat szimbolizálja a szolgálat és a misszió küldetésében.

A nekünk ültetett kert termése a hitelesség és a felelős gondolkodás. Ezt várja tőlünk az egyház ura, és ezt kéri számon a nem mindig barátságos környezetünk is. Persze a kishitűség, az önsajnáltatás, az ügyeskedés, az erkölcsi könnyedség, a bigott protestantizmus, az öntörvényűség és a bizalmatlanság vadhajtásai és fojtogató indái beférkőztek e kertecske növényei közé. Ez sem új az egyház történetében, mégsem ment fel minket a felelősség alól, sőt e többlettudás intő jelként szolgál.

Az egyház vezetőinek és vezető testületeinek kötelességük, hogy a nekik adott karizmákkal a közösség élén állva irányt mutassanak, és a Szentlélek megszentelő és vezető munkája által kormányozzanak. Viszont ez összhang és bizalom nélkül nem megy.

Sajnos a zsinat munkája is, minden kegyes szólam ellenére, a kuszaságot és az egyre gazosodó kert képét mutatja. Csak egy kiragadott példa. Ki látott már olyat, hogy az egyház népe által közvetlenül megválasztott püspök, kerületi és országos felügyelő – tehát legitimitás terén az egyház legerősebb emberei – nem rendelkeznek állandó szavazati joggal a zsinaton, és ha valamelyikük felszólal, akkor sikk nem figyelni mondandójára? Én megértem, hogy a múlt kísért, és a régi reflexek működnek, de ha nem tudunk ezen együtt túljutni, akkor a vadhajtásokon csak vadszőlő terem.

Persze az is elfogadhatatlan, hogy egyes testületek rossz döntései kényszerhelyzet elé állítják a többséget. Bizony gyakran testületek mögé bújva születnek a demokrácia színlelésével olyan döntések és szabályok, amelyek fékezik és zavarossá teszik az egyház mindennapjait. Következmények nélküli egyház lettünk? Fricz Tamás politológus immáron klasszikussá vált kifejezése igaz egyházunkra is? A kettős mércével való mérés közel sem keresztényi hagyományokból kihajtott módszere is virágzik gyakran köreinkben. Tanuljunk puritán őseinktől, akik a kettős moráltól irtóztak, ahogy Max Weber mester tanítja nekünk.

„Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz.”

Hiszem, hogy nem kell ennek így lennie. Az evangélikus kertecske a mi életünk tere, ahol virágozhatunk, illatozhatunk. Ne hagyjuk, hogy a romlás és a káosz uralkodjék el benne! Imádkozzunk és dolgozzunk becsülettel! Közösségként Isten színe előtt állunk, ahogy állt a zsidóság is a próféta idejében. A szerelmes dal ne váltson át komorrá és ítéletet zengő harci dallá. Mérjük meg magunkat együtt Isten igéjének mércéjén, intsük és feddjük egymást, ha kell, a jogosság és méltányosság lelkületével. Imádjuk a Szentháromság Istent, és akkor felénk fordítja arcát, és egyházunk a felüdülés és termékeny élet színterévé lesz. Legyen törvényesség és ne önkényesség, igazság, és tartsuk távol a gazságot. Nem olyan nagy dolog ez, csak akarni kell, és újra közösségben gondolkodni!

Gregersen-Labossa György lelkész