Keresztény szemmel
Céltalanul
Kedvenc kávézómban szürcsölgetem a feketémet. A helyiség hatalmas ablakai félig zárt térre nyílnak, áruházak és egy orvosi rendelő övezik a területet. Közösségi tér – mondják a várostervezők. Valóban, a forgalom elől elzárt, parkosított rész kiválóan alkalmas a találkozásra; élnek is a lehetőséggel a városrész polgárai. Szép időben kismamák sétáltatják kicsinyeiket, idősek ülnek a padokon, gyermekek szaladgálnak a selymes pázsiton.
S természetesen nem hiányoznak a fiatalok sem, ide járnak a közeli középiskola tanulói. Szemmel láthatóan otthonosan érzik magukat. Hangosan, harsányan, időnként tolakodóan viselkednek. Megijesztik, megtréfálják a lassan haladó időseket.
A kávézóból látom, amint feketébe öltözött fiatalok – ők a „darkosok” – jönnek éppen, s szertartásosan, szigorúan három puszival üdvözlik egymást. Mindenki mindenkit, így meglehetősen időigényes a procedúra. A másik irányból vad, csaknem ijesztő külsejű fiatalok közelednek; a hideg idő ellenére is csak kantáros nadrágjuk takarja meztelen felsőtestüket. Hajuk, mint valami taraj, az ég felé mered, minden tincs gondosan másmilyenre van színezve.
Gondoskodnak róla, hogy mindenki „megcsodálja” őket. Hangosan, idétlenkedve, lökdösődve közelednek a hármas szám bűvöletében puszilkodó csoporthoz. Majd egyesül a két társaság, kisebb gyalogos dugót alkotva. Mindegyikük hangosabb akar lenni a többieknél. Repkednek a trágárságok, s szinte füstoszlop száll a kis csoport felett, mivel mindenki dohányzik. Senki nem siet. Kényelmesen lötyögnek, szemmel láthatóan nem riasztja őket a közelgő szürkület sem.
Önkéntelenül felmerül bennem a kérdés: nincs más, hasznosabb, értelmesebb dolguk ennél? Embert próbáló feladat, szellemet, jellemet fejlesztő kihívás? Nem lehetne másként, értelmesebben eltölteni az időt? Nem, nem fogom javasolni, hogy idejüket csak és kizárólag filozófiai-teológiai művek tanulmányozásával töltsék, és nem kívánom azt sem, hogy súlyos olvasót lóbálva dogmatikai kérdéseket biflázzanak, sőt az sem elvárásom, hogy lányok és fiúk egységesen sötét színű ruhában jelenjenek meg nyilvános helyen, mely bokánál, csuklónál és nyaknál gondosan zárva vagyon. Világos, hogy a fiataloknak kell szabadidő, s hogy ezt legszívesebben egymás társaságában töltik el.
Ám a végletek között kell, hogy legyen átmenet! Kell, hogy folyjon értelmes beszélgetés, kell, hogy – ha felszabadultan vannak is együtt – figyeljenek egymásra, kell olyan színtér, ahol nem a felszín, a külsőség, a feltűnés és a hangerő az elsődleges érték.
Ha ezek a fiatalok ebben a korban nem látják, hallják és tapasztalják meg, hogy van más lehetőség, hogy igenis van alternatíva, talán már soha nem fogják. Pedig vannak, vagyunk, akik – állítólag – tudják, tudjuk ennek a titkát s azt is, hogy hol hallhatunk, olvashatunk erről.
Idén a Biblia éve van, nyárra ifjúsági találkozóra invitálnak a szervezők. Nagyon fontos lenne, hogy eljusson hozzájuk és a hasonlókhoz is az üzenet. Enélkül ugyanis sem társadalomnak, sem egyénnek, sem fiatalnak, sem idősnek – nincs remény.
Gyarmati Gábor