Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Kedvenc kávézómban szürcsölgetem a feketémet. A helyiség hatalmas ablakai félig zárt térre nyílnak, áruházak és egy orvosi rendelõ övezik a területet. Közösségi tér – mondják a várostervezõk. Valóban, a forgalom elõl elzárt, parkosított rész kiválóan alkalmas a találkozásra; élnek is a lehetõséggel a városrész polgárai. Szép idõben kismamák sétáltatják kicsinyeiket, idõsek ülnek a padokon, gyermekek szaladgálnak a selymes pázsiton.

S természetesen nem hiányoznak a fiatalok sem, ide járnak a közeli középiskola tanulói. Szemmel láthatóan otthonosan érzik magukat. Hangosan, harsányan, idõnként tolakodóan viselkednek. Megijesztik, megtréfálják a lassan haladó idõseket.

A kávézóból látom, amint feketébe öltözött fiatalok – õk a „darkosok” – jönnek éppen, s szertartásosan, szigorúan három puszival üdvözlik egymást. Mindenki mindenkit, így meglehetõsen idõigényes a procedúra. A másik irányból vad, csaknem ijesztõ külsejû fiatalok közelednek; a hideg idõ ellenére is csak kantáros nadrágjuk takarja meztelen felsõtestüket. Hajuk, mint valami taraj, az ég felé mered, minden tincs gondosan másmilyenre van színezve.

Gondoskodnak róla, hogy mindenki „megcsodálja” õket. Hangosan, idétlenkedve, lökdösõdve közelednek a hármas szám bûvöletében puszilkodó csoporthoz. Majd egyesül a két társaság, kisebb gyalogos dugót alkotva. Mindegyikük hangosabb akar lenni a többieknél. Repkednek a trágárságok, s szinte füstoszlop száll a kis csoport felett, mivel mindenki dohányzik. Senki nem siet. Kényelmesen lötyögnek, szemmel láthatóan nem riasztja õket a közelgõ szürkület sem.

Önkéntelenül felmerül bennem a kérdés: nincs más, hasznosabb, értelmesebb dolguk ennél? Embert próbáló feladat, szellemet, jellemet fejlesztõ kihívás? Nem lehetne másként, értelmesebben eltölteni az idõt? Nem, nem fogom javasolni, hogy idejüket csak és kizárólag filozófiai-teológiai mûvek tanulmányozásával töltsék, és nem kívánom azt sem, hogy súlyos olvasót lóbálva dogmatikai kérdéseket biflázzanak, sõt az sem elvárásom, hogy lányok és fiúk egységesen sötét színû ruhában jelenjenek meg nyilvános helyen, mely bokánál, csuklónál és nyaknál gondosan zárva vagyon. Világos, hogy a fiataloknak kell szabadidõ, s hogy ezt legszívesebben egymás társaságában töltik el.

Ám a végletek között kell, hogy legyen átmenet! Kell, hogy folyjon értelmes beszélgetés, kell, hogy – ha felszabadultan vannak is együtt – figyeljenek egymásra, kell olyan színtér, ahol nem a felszín, a külsõség, a feltûnés és a hangerõ az elsõdleges érték.

Ha ezek a fiatalok ebben a korban nem látják, hallják és tapasztalják meg, hogy van más lehetõség, hogy igenis van alternatíva, talán már soha nem fogják. Pedig vannak, vagyunk, akik – állítólag – tudják, tudjuk ennek a titkát s azt is, hogy hol hallhatunk, olvashatunk errõl.

Idén a Biblia éve van, nyárra ifjúsági találkozóra invitálnak a szervezõk. Nagyon fontos lenne, hogy eljusson hozzájuk és a hasonlókhoz is az üzenet. Enélkül ugyanis sem társadalomnak, sem egyénnek, sem fiatalnak, sem idõsnek – nincs remény.

Gyarmati Gábor

::Nyomtatható változat::