Evangélikusok

Böjt kellős közepén vagyunk. A lila liturgikus szín jól kifejezi ennek az időszaknak a bűnbánati tartalmát. A böjttel kapcsolatos hagyományok elsősorban a katolikus egyházról közismertek. Evangélikusként – talán a rosszul felfogott protestálás jegyében – gyakran azzal a kísértéssel élünk együtt, hogy egy régi vallási szokást a tagadás felől szemlélünk. Mi nem böjtölünk, azaz jó lelkiismerettel eszünk húst pénteken is. Ez a negatív megközelítés élteti vallásosságunkat? Jó esetben tudunk idézni valamely reformátori hitvallásból annak illusztrálására, hogy protestáns eleink miként mutattak rá a középkori egyház böjttel kapcsolatos hamis gyakorlatára. Egyebek mellett ilyen mondatok hangozhatnak el: „Azok az emberi hagyományok, amelyeket Isten engesztelésére, a kegyelem kiérdemlésére és a bűnökért elégtételül rendeltek el, ellentétben vannak az evangéliummal és a hitről szóló tanítással. Ezért az olyan fogadalmak, ételekre és napokra vonatkozó hagyományok stb., amelyeket a kegyelem kiérdemlésére, valamint a bűnökért adott elégtételképpen hoztak szokásba, haszontalanok, és ellenkeznek az evangéliummal.” (Ágostai hitvallás, XV. cikk) „Pál ezt mondja: ťMegsanyargatom testemet és szolgává teszem.Ť (1Kor 9,27) Világosan rámutat: megsanyargatja testét, de nem azért, hogy ezzel az önfegyelmezéssel tegye érdemessé magát a bűnbocsánatra, hanem hogy teste a hatalmában legyen, alkalmassá váljék a lelki életre és a hivatásbeli kötelességek betöltésére.” (Ágostai hitvallás, XXVI. cikk) A reformátorok a középkori egyház azon hamis, érdemszerző gyakorlatával vitáznak, amely mögött kitapintható az ószövetségi zsidóság (és számos más vallás) böjtfelfogása is. Tudjuk, hogy Jézus ebben az összefüggésben is kemény szavakkal illette a képmutató magatartást: „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” (Mt 6,16–18) Jézus tehát korántsem a böjtöt magát, hanem a vele kapcsolatos visszásságokat ítéli el. Mi is volt eredetileg a böjt? Az ételtől, italtól, esetleg a házastársi érintkezéstől való teljes vagy részleges tartózkodás. A mai fordítások általában úgy adják vissza a próféták ezzel kapcsolatos szavát, hogy ilyenkor az ember „a lelkét gyötri” (Ézs 58,5). A héber kifejezés képies tartalmát azonban jobban visszaadja ez a megfogalmazás: ilyenkor „meghajlik a lélek”. E megalázkodás általában összekapcsolódik az Istenhez forduló imádsággal, és különösen nehéz időszakokra, például halálesetre (1Sám 31,13) vagy kinyilatkoztatásra váró élethelyzetre (2Móz 34,28) érvényes. A törvényekben eredetileg csak egy böjti nap, az engesztelés napja szerepelt (4Móz 29,7), a babiloni fogság idején azonban – a nemzeti nyomorúságra tekintve – további böjti napokat vezettek be, ezen túlmenően pedig bárki böjtölhetett egyéni jó szándékból is. Ám a próféták újra és újra szót emelnek a böjttel kapcsolatos visszaélések ellen (például Jer 4,12). Láttuk, hogy Jézus sem magát a böjtöt, hanem a képmutató gyakorlatot ostorozta. Küldetésére ő maga is böjttel készült (Mt 4,2). A böjtölés nem volt idegen sem Pál apostoltól (2Kor 11,27), sem általában az őskereszténységtől (ApCsel 13,2). A negyvennapos böjti idő elsősorban Jézus pusztai tartózkodására, az pedig, hogy a péntek hagyományos böjtnap, az ő nagypénteki szenvedésére utal. Milyen lehet a 21. század evangélikus keresztényeinek a böjtje? A fentiekből kiderült már: távol kell, hogy álljon tőlünk mind az érdemszerzés szándéka, mind a képmutatás. Láttuk, hogy az esetleges lemondás, valamitől való tartózkodás csakis eszköz lehet. Adott esetben, ha közelebb visz a célhoz, élhetünk új eszközökkel is. Példának okáért nemcsak a hústól, hanem az alkoholtól vagy a kávétól is tartózkodhatunk ilyenkor. Vagy a csokoládétól. Mindennek nemcsak az egyénre lehet jótékony hatása, hanem hozzásegíthet fogyasztási szokásaink radikális újragondolásához is. Más szóval társadalmi kihatása is lehet. A Nápolyt néhány hete elárasztó szeméthegyek látványa arra indította az olasz püspököket, hogy józanságra intsék az embereket. Elhatározhatjuk azt is, hogy a böjti időszakban nem nézünk televíziót. Eleinte talán szokatlan lesz, hogy nem ordibálnak politikusok a lakásunkban, és háziasszonynak öltözött statiszták sem fognak kéjes hangok kíséretében varázslatos tisztítószereket ajánlgatni nekünk. Nagyságrenddel kevesebb obszcén kifejezés férkőzik be gyermekeink tudatába, és egyetlen széttrancsírozott testű temetetlen halott sem fog feküdni a nappalinkban. Rá fogunk viszont jönni, hogy az így felszabaduló időt milyen hasznosan tölthetjük: olvasással, beszélgetéssel, családi együttléttel. Aztán talán böjt elmúltával sem hívjuk vissza ezeket a politikusokat, pszeudo-háziasszonyokat és egyéb rémségeket. Számos országban – Németországban, Ausztriában – sajátos böjti lehetőségre hívják fel híveik figyelmét az egyházak, katolikusok és evangélikusok egyaránt. Ez az úgynevezett autóböjt. Kérik, hogy az emberek negyven napon át – vagy legalábbis lehetőség szerint – hagyják otthon autójukat. Ezzel lélegzetvételnyi szünethez jut a környezet, és talán az emberek is többet mozognak. (Persze lehet mondani, hogy ehhez megfelelő körülményeket is kell teremteni, vagyis hogy ne koszos vonatokon és túlzsúfolt buszokon kelljen utazni, és hogy e közlekedési forma ténylegesen ne tömeg-, hanem közösségi közlekedés legyen.) Megfontolásra méltó javaslatok. Persze attól is óvakodni kell, hogy a jó ötletek, újszerű formák öncélúvá, sőt bálvánnyá legyenek. Az Istennel való közvetlen kapcsolatot, a belső szobába vonulást semmivel nem lehet kiváltani. Az elmúlt hetek kisebb-nagyobb egyházi viharai, zsinati döntések és következményeik a mi körünkben is indokolttá és szükségessé teszik a lélek meghajlását, a böjti önvizsgálatot, valamint az Istennel és egymással való közösség megerősítését.

Fabiny Tamás püspök, Északi Egyházkerület