ÉnekKincsTár

Mint lapunk múlt heti számában „beharangoztuk” – e hasábokon ismét gyülekezeti énekeinkre irányítjuk a figyelmet. A rovatvezető számára külön öröm, hogy az ÉnekKincsTár első írása a kereszténység legfontosabb ünnepén, húsvétkor jelenik meg.

Húsvét ünnepének óegyházi evangéliuma a Márk szerinti feltámadástörténet (Mk 16,1–8). Epistolája 1Kor 5,6–8, melynek központi gondolata: „Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott.” (7. vers)

Énekrendünk hűen tükrözi lutheránus voltunkat: húsvét graduáléneke Luther Márton munkája.

A Christ lag in Todes Banden – Jézus, Megváltónk sírba szállt (EÉ 215) – a legkorábbi énekeskönyvekben a következő címmel jelenik meg: „Ein Lobesang Christ ist erstanden gebessert” (a Krisztus feltámadt című dicséret javítva). Ez az elnevezés a német vallásos népdal történetének legrégibb darabjára mutat. A Christ ist erstanden keletkezése legalább a 12. századra nyúlik vissza; már a korai időkben némely helyen beleszövődött a liturgiába. A 15. században majd minden népies-egyházi alkalmon énekelték; egyike a leggyakrabban használt német egyházi énekeknek.

E néhány adat is mutatja, hogy a Krisztus feltámadt (EÉ 213) és a Jézus, Megváltónk sírba szállt története egymásból következik, így a kettőt együtt, párhuzamosan mutatjuk be az alábbiakban (még egy érv emellett: a Krisztus feltámadt a húsvét hajnali istentisztelet graduáléneke).

Legrégibb ránk maradt formájában a Christ ist erstanden egy versszakos (az általunk ismert ének ismétlőjelig terjedő része); a reformáció korában kétstrófás-refrénes változatban jelenik meg (ez a mai teljes versszakot jelenti).

A Christ lag in Todes Banden esetében Luther kibontotta, kibővítette a középkori dallamot. Ez már szövegében és dallamában is önálló alkotás, amely a – liturgiában a Christ ist erstanden előtt felhangzó – Victimae paschali laudes (magyarul GyLK 786) szekvenciából is felhasznál egyes motívumokat.

Luther munkatársa, Johann Walter 1524-es énekeskönyvében két dór dallamvariánst közöl. Az első változat valószínűleg Luthertől származik, a második, ma énekelt verziót pedig Johann Walter írta (és több szólamban meg is zenésítette).

Az ének hét versszaka erőteljes képekben tárja elénk Jézus Krisztus győztes küzdelmét a halállal (énekeskönyvünk Túrmezei Erzsébettől származó fordítása a 2. strófát nem közli). A halál eltűnt fullánkjának képe 1Kor 15,55-öt követi; az eredeti szövegben szereplő kovász- és a báránymotívum a cikk elején említett epistolára utal. A húsvéti tiszta bárány és a vér jele az ajtófélfán utalás a zsidó nép Egyiptomból való szabadulására is (2Móz 12,3–7). Krisztus mint húsvéti Bárány: az ének és az evangélium központi üzenete.

A műzenei feldolgozások közül a legfontosabb J. S. Bach 4. kantátája. Ez a korai mű – Bachnál is ritkaságként – csak korálszöveget és -dallamot tartalmaz: egy rövid hangszeres tétel után mind a hét versszakot feldolgozza. A darab előképét megtaláljuk J. Pachelbel azonos című kantátájában.

Luther éneke már a legkorábbi magyar nyelvű kottás énekeskönyvben, Gálszécsi István töredékesen fennmaradt gyűjteményében (1536/38) megtalálható. Most a legjobb magyar verzióval, Serédi János fordításával kívánunk Olvasóinknak áldott ünnepet.

„Krisztus halál fogságába / adaték mi bűneinkért. / De ismét ím feltámada / és mi nekünk életet nyert. / Ezen mi mind örvendjünk, / és Istennek hálát adjunk, / énekelvén, alleluja. Alleluja. // Ez ám a húsvéti Bárány, / kiről az Isten parancsolt, / ki keresztfának oltárán / buzgó szeretetben megsült. / Vére jegyzi szívünket, / halál ellen biztat minket, / hozzánk öldöklő nem térhet. / Alleluja. // Ez igaz húsvét ünnepben / ó kovásznak lenni nem kell, / ne éljünk régi bűnökben, / Krisztust kövessük új szívvel. / Ő lelkünkben táplálni, / hitünkben akar nyugodni, / halálból életre vinni. / Alleluja.” (Eperjesi graduál 1635, 330,1.5.7.)

Ecsedi Zsuzsa