Élő víz

Föltámadás napja. Tavasz szép ünnepe: Isten ujjának érintésétől káprázatos világ tárul elénk. Tiszta délelőttben megyek, boldog emberek között. Valahol zene csendül, ének hallatszik. A kitáruló fényben az élet határtalanságáét érzem. Adyra gondolok, tüzet szóró verssorai jutnak eszembe: „Odukat és kriptákat pattant / S bús árkokig leér a szava: / Ilyen a Husvét szent szava / S ilyen marad. (…) Krisztus támad és eszmél… (…) Van-e gyönyörűbb ennél?”

Mi igazából húsvét? Nehéz szavakkal megfogalmazni. Újjászületni akaró és Istent kereső szívünk is sejti csupán. A legszebb és -meglepőbb az, amikor Jézussal, a megújuló természettel együtt támadunk föl mi magunk is. A másik: legtöbbször azok részesülnek húsvét ajándékából, akik legkevésbé várják.

Jézus oly emberi volt tétovaságában a kereszt előtti pillanatokban, az alvó tanítványok között. És most boldogan sietünk hozzá, hogy békességet és megnyugvást találjunk. Hunyt szemmel imádkozunk, hogy meglássuk. Találkozzunk vele, és megérinthessük. Föltámadott! Föltámadott! – zúgják a harangok, s madárrajok köröznek felettünk a napsugaraktól zengő délelőttben.

Szörnyű világ lett. Az elmúlt ötven év rombolása tönkretette az emberi lelkeket! És ez jóvátehetetlen. Gyanakvó mindenki a másikkal szemben. Lopnak, csalnak, megrágalmazzák egymást. Én eltengődöm, egyre szegényebben, valahogy a világban. A munkám is rongyos lesz és didergő, ebbe beletörődtem. De ezt a kis országot, a sokat szenvedett magyarságot sajnálom. Dolgos férfiait, szorgos asszonyait, Arany Jánost és Adyt, tiszta-fehér templomait, az élet kis csodáit.

Lehet, ezek a naplósorok elszívják a maradék erőmet, s nem marad idő hosszabb munkára, de nem biztos, hogy felesleges feladat. Olykor az élet is diktálja a mondatokat és felismeréseket. Nehezek, nagyon kíméletlenek a hétköznapok. Ha pék lennék vagy ács, akkor talán könnyebben kibírnám, de magyar íróként szinte lehetetlen. A koncért, az állásért ma mindenre képesek az emberek. Néma szemtanúi, hallgatólagos segítői annak, ami itthon történik.

Rövid idő alatt harmadszor olvasok róla. Hát gyorsan leveszem a polcról, és megkeresem. Micsoda égő, lobogó prózavers, hosszú, veretes sorok mágiája. A nagy francia költő a legfantasztikusabb víziókat egyesíti a legerőteljesebb realizmussal, szinte ablakot nyit az ég tüzeinek, napfény és homály hömpölyög egy láthatatlan arc mögött. „Lám, Ferenc kiválasztott, hogy teste legyen a Krisztus keresztje” – zengik a befejező mondatok.

Csete György Kossuth-díjas építész, a magyar organikus mozgalom egyik elindítója a képernyőn. Egy padon ül, és szépen, bölcsen beszél mesterségéről, aggódva a magyarságért. Hajlékká hajlítani a vesszőt, a fát és megkoszorúzni kövekkel. Ilyen egyszerű az egész: meleget adni embertársainak. Fontosabb munkái: a paksi tulipános házak, balatonszentgyörgyi csárdája, halásztelki, füzéri, kőszegi, beremendi, debreceni, krakkói templomai, Pongrátz Gergely 1956-os kápolnája, ópusztaszeri napházai… Épületeiben emberi szív lüktet, földre szállt csillagok kitárt kapuin csak be kell lépnünk, hogy találkozzunk Istennel, kipihenjük küszködő életünk hétköznapjait.

Fenyvesi Félix Lajos