)
A hét témája
Mátyás király egyházpolitikája
|
|
Az antik kultúra és a pogány életörömök felé forduló reneszánsz uralkodókat Európa-szerte a legjobb esetben is csak humanistákként lehet jellemezni, mintsem példamutató életet élő keresztény királyokként. Nincs ez másként az egyik legnagyobb magyar uralkodóval, Mátyással sem. A kortársak szemében ennek ellenére egyértelmű volt, hogy a magyar király szilárd tartópillére az egyháznak.
A király temetéséről szóló beszámoló is ezt erősíti. A történetíró Bonfini lejegyezte: „Ranzano Péter lucerai püspöknek, a tudós férfiúnak, a nápolyi követnek adatott az a megbízatás, hogy a szertartás alatt a királyt magasztalja. Dicső tetteiről eléggé ékes és hosszú beszédet mondott. Az országtanács és az összes főpap helyeslése közben részletesen kifejtette, hogy Mátyás királyt mint a keresztény világ védelmezőjét, a legyőzhetetlen fejedelmet, s aki a római egyházért mindig hatalmas érdemeket szerzett, joggal a szentek közé kellene iktatni.”
A kortársak tudták: nem túlzott a nápolyi követ, midőn Mátyás vallásosságát dicsérte, aki noha szilárdan hitt Istenben, mégis akár még a katolikus egyházzal is szembefordult, ha politikai céljai úgy kívánták. Erre számos példát lehetne hozni. Éles vitába került a főpapokkal az egyháziak örökös főispánságával kapcsolatban. Ráadásul a magyar egyház fejeként tisztelt esztergomi bíborost, Vitéz Jánost két ízben le is tartóztatta. Ilyenre egyébként legközelebb ötszáz évvel később vetemedett uralkodó. (Csupán érdekességként: őt is Mátyásnak hívták. Családneve Rákosi volt – Hunyadi Mátyást pedig azok kiáltották ki királyukká, akik a rákosi mezőn gyűltek össze.)
De térjünk vissza a 15. századba, hiszen Mátyás király, ha kellett, még a Szentszékkel is vitába szállt. A vita pedig nem nélkülözte a komoly fenyegetéseket sem. Az egyházi javadalmak betöltésével kapcsolatban is szembeszállt a pápa akaratával, és boszniai hadjárata miatt is vitába keveredett vele. Mátyás reálpolitikus volt, és ha az érdekei megkívánták, kemény hangú fenyegető levelet is írt a pápának. Egy ízben például megüzente, hogy kész „a kettős keresztet hármas keresztté alakítani”, vagyis a latin kereszténységből a keleti egyházba átmenni, ha a pápa nem enged. És a pápa engedett…
Mindez azonban csak a mérleg egyik serpenyője. A másikba a személyes hitéről szóló tudósításokat kell berakni. Erre példa az az 1480-ban írt levél, melyben IV. Sixtus pápának kifejti: „Gondjaim, bajaim közül kiváltképp a szívemen viselem, hogy uralkodásom alatt országom minden templomát a hívek áhítata tölthesse be.”
Mátyást ifjúkorában Szánoki Gergely, Kapisztrán János és Vitéz János nevelte. Jól ismerte azt a történetet, amelyet II. Pius pápa írt le apjáról, aki a nándorfehérvári diadal előtt így biztatta katonáit: „Vagy megszabadítjuk Európát a törökök erőszakos uralmától, vagy elesvén Krisztusért, elnyerjük a mártírok koronáját!… Védjétek meg Krisztust!” Ezt a szemléletet hozta a szülői házból.
Uralkodása alatt végig nagy tisztelettel tekintett a szentekre. Ezt még az ellenségei is tudták róla. A török szultántól például ajándékba kapta Alamizsnás Szent János mumifikálódott holttestét, a porta így akarván elnyerni jóindulatát. A tetemet Mátyás a budai Vár kápolnájában helyeztette el, amelyet egy ajtó választott el a vallásos írások százait tartalmazó világhírű könyvtárától. Szorgalmazta boldog Margit és Kapisztrán János szentté avatását, a pálos rend tagjai iránt érzett szeretete pedig legendás volt. Mint ahogyan legendás volt a műveltsége, beleértve a teológiát is. Bonfini feljegyezte, hogy több esetben is komoly teológiai vitát folytatott az udvarában megfordulókkal.
Ha tehát Mátyás király vallásosságát nézzük, akkor ezt az ellentétpárt egységben kell szemlélni. Az összképből pedig semmit sem von le az a tény, hogy Estei Hippolitot, Beatrix királyné rokonát hatéves korában esztergomi érsekké nevezte ki.
Jezsó Ákos