Keresztény szemmel

Napilapokban röppent fel az a hír, hogy a Vatikán emlékművet készül állítani Galileo Galilei olasz csillagász-fizikus-matematikusnak, akit 1633-ban VIII. Orbán pápa vezetésével elítéltek. Szárnyra kelt az a hír is, hogy a Vatikán honlapján ezt cáfoló nyilatkozat olvasható.

A röpködő híresztelések ellenőrzésébe bele sem kezdtem, mert van viszont egy régi tévedés, amely ezekkel kapcsolatban ismét lábra kapott. Napilapokban terjed ismét, félrevezeti az embereket a tudomány és hit kapcsolatának kérdésében, táplálva a tudományos ateizmust.

Idézem: „A heliocentrikus világkép szerint a Nap az Univerzum központja, s körülötte kering a bolygónk. Az egyház a kopernikuszi elképzelést mint matematikai modellt elfogadta. Galilei azonban túlmenve ezen nem matematikai eszközként, hanem a valóság leírásaként tekintett a tanokra.”

Ez utóbbi mondatnál nehéz tömörebben összefoglalni azt a tévedést, amely melegágya a tudományos ateizmusnak. Tévedés összekeverni egy matematikai modellt, egy matematikai eszközt a valóság leírásával, a valósággal.

Érzékelteti a tévedést, ha példaképp a valóságos időjárásra gondolunk. A mai időjárás éppen olyan, amilyen, és a milyenségéről sok, de nem mindenre kiterjedő adatunk van. Korábbi napok időjárásával hasonló a helyzet, de évszázados messzeségben már kevesebb adattal kell beérnünk. A holnapnak is megvan a maga valóságos időjárása, de ez csak holnap lesz valóságszerűen hozzáférhető, a távolabbi jövő pedig még tovább várat magára.

Az időjárás-előrejelzés, pontosabban -előretalálgatás nagy üzlet. Az egymással versengő szolgálatok különféle matematikai modelleket használnak. Mindegyik abban reménykedik, hogy rövid távon az ő modellje a versenytársaknál jobban megközelíti a valóságot. Hosszabb távon már nem egy-egy adott nap időjárása a kérdés, hanem az éghajlat alakulása. Közismert, hogy e tekintetben milyen mértékű a bizonytalanság. Az eltérő vélemények mögött eltérő matematikai modellek vannak.

A ma emberében fel sem merül, hogy „nem matematikai eszközként, hanem a valóság leírásaként” tekintsen egy meteorológiai modellre. A modell nem azonos a valósággal. A holnapra vonatkozó előrejelzés nem a holnapi valóság mintegy „látnoki” megvizsgálása útján készül, hanem a már ma is létező modell alapján. Éppen ezért lehetséges, hogy az előrejelzés „mellétalál”. Ráadásul több modell is létezik, így a mellétalálás lehetősége is többféle. A modellek csak bizonyos mértékig hasonlítanak a valóságra, és jelentős pontokon jelentős mértékben eltérhetnek tőle.

A jövő felől a múlt felé fordulva matematikailag nincs igazi változás; a modellek általában nemcsak a jövő megjóslására, hanem a múltbeli hiányzó adatok „megtippelésére” is alkalmasak. De a jövő felől a múlt felé fordulva az emberek ösztönös hozzáállása megváltozik, és ezt a tudományos ateizmus ki is használja.

A múlttal kapcsolatos szemléleti csapda működése pofonegyszerű. A múlt valahogyan megtörtént. A vizsgált kérdéssel kapcsolatban van egy modell, amely minden hozzáférhető ténnyel egybevág. Mond valamit a nem hozzáférhető tényekkel kapcsolatban is. Ha a hozzá nem férhetőség oka a jövőbeliség lenne, akkor az emberek ösztönösen éreznék, hogy a kezünkben csak modell van, és a jövő nem feltétlenül a modell jóslata szerint fog bekövetkezni. A múlt esetén viszont, amikor tehát a múltbeli adatok hiánya miatt nem férünk hozzá egyes tényekhez, sokan már hajlamosak arra gondolni, hogy a modell végre tudósít az eddig hozzáférhetetlen tényekről. Ráadásul megtörtént tényként kezdik tisztelni a modell szolgáltatta választ. Azaz úgy tekintenek a modellre, mintha közvetlenül magát a múlt valóságát látnák.

Ha egy témakörben két modell is van, akkor egy kicsit jobb a helyzet, mert legalább az egyikkel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy az nem azonos a valósággal. Azonban mennél átfogóbb a modellezendő kérdéskör – például az élővilág vagy a fizikai világ a maga teljességében –, annál inkább kénytelenek vagyunk beérni több helyett egyetlen modellel is, mert már az is hatalmas tudományos előrehaladásnak számít, ha a tudósok képesek legalább egy lehetséges modellt felállítani. Ha hatalmas, az egész tudományos világra kiterjedő közös erőfeszítés eredményeként végre megszületik egy lehetséges modell, akkor kevesen vannak, akik rögtön felvetik, hogy keressünk egy másik lehetségeset is.

A tudományos erőfeszítéstől lenyűgözött emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az erőlködés eredménye csupán egy lehetséges modell. A megtalált modell az „egy lehetséges”-ről átminősül „az egyetlen lehetséges”-sé, és az ember alkotta modell hamarosan a „valósággal azonos” szerepében tetszeleg. A modellben hívők pedig kissé hasonlatossá válnak az ember faragta bálványokban hívőkhöz.

Keresztény családok fiataljai válhatnak kételkedővé iskolai tanulmányaik során. A kémiaórán tanultakba nem fér bele a víz borrá válása. Az iskolai fizika sem teszi érzékletesebbé a vízen járást. De az evolúció vagy az ősrobbanás modelljét sem tekinthetjük az iskolai misszió csodafegyverének. Nem az iskolai tananyaggal, nem a tudománnyal van baj, hanem a helytelen magyarázatával, a modell és a valóság összekeverésével.

Zárszóként hitvallom, hogy a természettudomány a teremtéshez tartozó isteni gondoskodás. Hívő kötelességünk a természettudomány felhasználása és továbbfejlesztése. Amit a tudós újszerű ötletként, meglátásként él át, az valójában Teremtőnk személyes és jelenbeli segítsége. Ahogy Jézust egyesek félreértették, úgy ma is vannak tudósok, akik Teremtőnk segítségét saját ötletnek hiszik, ráadásul őellene magyarázzák, őellene fordítják. Hívő őrállói szolgálatot teljesít, aki a természettudományokat az Istent dicsőítő egzaktsággal műveli, és tudományos őrjáratai során felfedi a pontatlanságból adódóan tudományosnak tűnő tévhiteket.

Dr. Prőhle Péter