Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 15
- Galilei galaxisa
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Galilei galaxisa
Napilapokban röppent fel az a hír, hogy a Vatikán emlékmûvet készül állítani Galileo Galilei olasz csillagász-fizikus-matematikusnak, akit 1633-ban VIII. Orbán pápa vezetésével elítéltek. Szárnyra kelt az a hír is, hogy a Vatikán honlapján ezt cáfoló nyilatkozat olvasható.
A röpködõ híresztelések ellenõrzésébe bele sem kezdtem, mert van viszont egy régi tévedés, amely ezekkel kapcsolatban ismét lábra kapott. Napilapokban terjed ismét, félrevezeti az embereket a tudomány és hit kapcsolatának kérdésében, táplálva a tudományos ateizmust.
Idézem: „A heliocentrikus világkép szerint a Nap az Univerzum központja, s körülötte kering a bolygónk. Az egyház a kopernikuszi elképzelést mint matematikai modellt elfogadta. Galilei azonban túlmenve ezen nem matematikai eszközként, hanem a valóság leírásaként tekintett a tanokra.”
Ez utóbbi mondatnál nehéz tömörebben összefoglalni azt a tévedést, amely melegágya a tudományos ateizmusnak. Tévedés összekeverni egy matematikai modellt, egy matematikai eszközt a valóság leírásával, a valósággal.
Érzékelteti a tévedést, ha példaképp a valóságos idõjárásra gondolunk. A mai idõjárás éppen olyan, amilyen, és a milyenségérõl sok, de nem mindenre kiterjedõ adatunk van. Korábbi napok idõjárásával hasonló a helyzet, de évszázados messzeségben már kevesebb adattal kell beérnünk. A holnapnak is megvan a maga valóságos idõjárása, de ez csak holnap lesz valóságszerûen hozzáférhetõ, a távolabbi jövõ pedig még tovább várat magára.
Az idõjárás-elõrejelzés, pontosabban -elõretalálgatás nagy üzlet. Az egymással versengõ szolgálatok különféle matematikai modelleket használnak. Mindegyik abban reménykedik, hogy rövid távon az õ modellje a versenytársaknál jobban megközelíti a valóságot. Hosszabb távon már nem egy-egy adott nap idõjárása a kérdés, hanem az éghajlat alakulása. Közismert, hogy e tekintetben milyen mértékû a bizonytalanság. Az eltérõ vélemények mögött eltérõ matematikai modellek vannak.
A ma emberében fel sem merül, hogy „nem matematikai eszközként, hanem a valóság leírásaként” tekintsen egy meteorológiai modellre. A modell nem azonos a valósággal. A holnapra vonatkozó elõrejelzés nem a holnapi valóság mintegy „látnoki” megvizsgálása útján készül, hanem a már ma is létezõ modell alapján. Éppen ezért lehetséges, hogy az elõrejelzés „mellétalál”. Ráadásul több modell is létezik, így a mellétalálás lehetõsége is többféle. A modellek csak bizonyos mértékig hasonlítanak a valóságra, és jelentõs pontokon jelentõs mértékben eltérhetnek tõle.
A jövõ felõl a múlt felé fordulva matematikailag nincs igazi változás; a modellek általában nemcsak a jövõ megjóslására, hanem a múltbeli hiányzó adatok „megtippelésére” is alkalmasak. De a jövõ felõl a múlt felé fordulva az emberek ösztönös hozzáállása megváltozik, és ezt a tudományos ateizmus ki is használja.
A múlttal kapcsolatos szemléleti csapda mûködése pofonegyszerû. A múlt valahogyan megtörtént. A vizsgált kérdéssel kapcsolatban van egy modell, amely minden hozzáférhetõ ténnyel egybevág. Mond valamit a nem hozzáférhetõ tényekkel kapcsolatban is. Ha a hozzá nem férhetõség oka a jövõbeliség lenne, akkor az emberek ösztönösen éreznék, hogy a kezünkben csak modell van, és a jövõ nem feltétlenül a modell jóslata szerint fog bekövetkezni. A múlt esetén viszont, amikor tehát a múltbeli adatok hiánya miatt nem férünk hozzá egyes tényekhez, sokan már hajlamosak arra gondolni, hogy a modell végre tudósít az eddig hozzáférhetetlen tényekrõl. Ráadásul megtörtént tényként kezdik tisztelni a modell szolgáltatta választ. Azaz úgy tekintenek a modellre, mintha közvetlenül magát a múlt valóságát látnák.
Ha egy témakörben két modell is van, akkor egy kicsit jobb a helyzet, mert legalább az egyikkel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy az nem azonos a valósággal. Azonban mennél átfogóbb a modellezendõ kérdéskör – például az élõvilág vagy a fizikai világ a maga teljességében –, annál inkább kénytelenek vagyunk beérni több helyett egyetlen modellel is, mert már az is hatalmas tudományos elõrehaladásnak számít, ha a tudósok képesek legalább egy lehetséges modellt felállítani. Ha hatalmas, az egész tudományos világra kiterjedõ közös erõfeszítés eredményeként végre megszületik egy lehetséges modell, akkor kevesen vannak, akik rögtön felvetik, hogy keressünk egy másik lehetségeset is.
A tudományos erõfeszítéstõl lenyûgözött emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az erõlködés eredménye csupán egy lehetséges modell. A megtalált modell az „egy lehetséges”-rõl átminõsül „az egyetlen lehetséges”-sé, és az ember alkotta modell hamarosan a „valósággal azonos” szerepében tetszeleg. A modellben hívõk pedig kissé hasonlatossá válnak az ember faragta bálványokban hívõkhöz.
Keresztény családok fiataljai válhatnak kételkedõvé iskolai tanulmányaik során. A kémiaórán tanultakba nem fér bele a víz borrá válása. Az iskolai fizika sem teszi érzékletesebbé a vízen járást. De az evolúció vagy az õsrobbanás modelljét sem tekinthetjük az iskolai misszió csodafegyverének. Nem az iskolai tananyaggal, nem a tudománnyal van baj, hanem a helytelen magyarázatával, a modell és a valóság összekeverésével.
Zárszóként hitvallom, hogy a természettudomány a teremtéshez tartozó isteni gondoskodás. Hívõ kötelességünk a természettudomány felhasználása és továbbfejlesztése. Amit a tudós újszerû ötletként, meglátásként él át, az valójában Teremtõnk személyes és jelenbeli segítsége. Ahogy Jézust egyesek félreértették, úgy ma is vannak tudósok, akik Teremtõnk segítségét saját ötletnek hiszik, ráadásul õellene magyarázzák, õellene fordítják. Hívõ õrállói szolgálatot teljesít, aki a természettudományokat az Istent dicsõítõ egzaktsággal mûveli, és tudományos õrjáratai során felfedi a pontatlanságból adódóan tudományosnak tûnõ tévhiteket.
Dr. Prõhle Péter
::Nyomtatható változat::
|