Keresztény szemmel

Lelki értékek

Különös lelki érték a tisztesség, illetve a hitelesség. Mindkettő az emberi együttélés elengedhetetlen velejárója. Azért is érdemes felemlegetni őket, mert híjával vagyunk a tisztességes és a hiteles embereknek is. Szóljunk először a tisztességről.

Isten megtisztelt minket azzal, hogy élettel, sőt képességekkel ajándékozott meg bennünket, amelyek egyediek. Tisztel minket, mert az övéi vagyunk, tiszteletben tartja döntéseinket, még akkor is, ha azok nem simulnak bele az ő szándékába. Ebből következik, hogy nekünk is szabad őt tisztelnünk, szeretnünk s benne bíznunk.

Mivel minden ember Isten teremtménye, magán hordja származása ismertetőjelét. Költői szépséggel írja Reményik Sándor: „Egy istenarc van eltemetve bennem, / Tán lét-előtti létem emlék-képe!” Ha pedig mindnyájan az ő képmására teremtettünk, akkor az egymás iránti tiszteletre is kötelezve vagyunk. Milyen gyakran elfeledjük ezt a zsúfolt bevásárlóközpontokban, a közlekedési dugókban, a feszült viták hevében családban és egyházban, munkahelyen és parlamentben!

A Mózesnek adott parancsolatok közül az ötödik külön kiemeli: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess, és jó dolgod lehessen azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!” (5Móz 5,16)

A generációk együttélése természetes. Mégis mintha napjainkban több arrogancia, türelmetlenség és tiszteletlenség mutatkozna a mindennapokban. Ezt sugallják a médiumok is. Ötvenéves kor fölött már nem lehet új munkahelyet kapni. Azért nehéz az ország gazdasági helyzete, mondják, mert sok a nyugdíjas, s egyre kevesebb aktív korosztálybélinek kell őket eltartania. Ez önmagában igaz. De azt elfelejtik hozzátenni, hogy a nyugdíjasok mintegy negyven éven át pontosan és lelkiismeretesen fizették a nyugdíjjárulékot, s most saját maguk által teremtett tőkéből kapják a megérdemelt nyugdíjas évek szerény anyagi fedezetét.

Amikor Mózes törvénye hozzáteszi az ígéretet: „…jó dolgod lehessen…”, akkor a nemzedékek egymásra utaltságát és a népek fennmaradásának az esélyét is a kölcsönös tisztelet gyakorlásában látja. Talán a tanár-diák kapcsolat is más dimenzióban helyezkedne el, ha nem az önmegvalósítás feltűnősködésében, hanem az isteni igény betöltésében kapna tartalmat és végső értelmet.

Ennyit a tisztességről, amely kizár minden lehetőséget a másik megvetésére, semmibevételére, de kötelez az embertárs tiszteletére, mert ő is Isten képmása, még ha olykor torzult formában is.

Aki nem gyakorolja a tiszteletet, az eleve nem lehet hiteles. A hitelesség alapfeltétele, hogy következetesen ragaszkodjunk az igazsághoz és az igazságossághoz. Aki ismeri a valóságot, annak azt kell képviselnie. Aki döntési helyzetben van, annak emberi mérték szerint igazságos ítéletet kell hoznia.

A szülőnek egyformán kell szeretnie valamennyi gyermekét és gondoskodnia róluk. A tanárnak azonos mércével kell megítélnie a tanulók tudásszintjét. Az orvosnak legjobb tudása szerint kell minden betegét gyógyítania, függetlenül a tőlük kapott anyagi juttatástól. A lelkésznek minden hívét fel kell keresnie, hogy segítse őket a Krisztus ismeretére és a keresztény életfolytatásban – adakozó kedvüktől függetlenül. A politikusnak az egész ország javát, a közjót kell szolgálnia, bármely párthoz csatlakozott is korábban.

Ki a hiteles? Emberi mérték szerint az, aki a fentiekre törekszik. Isten mércéje más. Egyszerre szigorúbb és könyörületesebb. Klasszikus szépséggel fogalmazza meg ezt Dávid a 139. zsoltárban: „Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. (…) Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. (…) Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” (1b–2.4.6)

A keresztény embert tanúságtételében Krisztus maga hitelesíti. Azért igaz, amit hirdetünk, mert ő maga mondta. Azért hiteles, mert ő halálával ütötte rá az igazság pecsétjét. Isten pedig igazolta őt a halálból való feltámasztásával.

Tisztesség és hitelesség: Isten teremtésbeli ajándékai. Mindnyájan kapjuk, életünk alapszükségletei, mint a jó ízű kenyér és a tiszta levegő. Olyan lelki értékek, amelyek nélkül nem marad fenn a nemzet, nincs egyház, amely hosszú távra tervezhetné jövőjét; nélkülük nem gyakorolhatjuk sem szülői, sem hivatásbeli tisztünket, és országot sem lehet kormányozni.

D. Szebik Imre