Keresztutak

Romsics Ignác könyvének címét is adhatta volna a tavaszi félév programjának a társadalomtudományi csoport a fővárosi Luther Márton Szakkollégiumban. Tudvalevő, hogy 2007. október 23-án ünnepelte tizennyolcadik születésnapját a harmadik Magyar Köztársaság, idén tavasszal pedig az első szabad választás tizennyolcadik évfordulója volt. De vajon mondhatjuk-e ezek után, hogy nagykorúvá vált a demokrácia? Vagy egyáltalán: mennyire ismerjük a rendszerváltásként emlegetett eseménysorozatot? A mai fiatalok már találkozhattak vele a történelemkönyvekben valamikor az érettségi előtt néhány héttel. 2008 tavaszát írjuk – ideje jobban megismerni az akkor történteket. A tavaszi előadás-sorozaton részt vevők a 20. század utolsó nagy történelmi fordulópontjának kérdéseire keresték a választ a meghívott vendégekkel, Bíró Zoltánnal és Kónya Imrével.

Az első előadást Kónya Imre tartotta február 21-én az Ellenzéki Kerekasztalról és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásairól. A Független Jogászfórum egykori vezetője 1989 tavaszán felhívással fordult az ellenzéki szervezetekhez, hogy közösen tárgyaljanak a Magyar Szocialista Munkáspárttal (MSZMP) a békés átmenet érdekében. E felhívás nyomán született meg az Ellenzéki Kerekasztal. Kónya Imre jó hangulatú beszélgetésben elevenítette fel a jogászfórum létrehozását, a kerekasztal-tárgyalásokat és az Antall-kormány első éveit.

Az előadó szerint az Ellenzéki Kerekasztalban az volt nagyszerű, hogy szinte mindig sikerült megtalálniuk azt a közös célt, amelyben a résztvevők meg tudtak állapodni. A háromoldalú Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon pedig sikerült megegyezni a vérontás nélküli átmenetben és egy új, demokratikus intézményrendszer megteremtésében. „Napjainkban pont ennek a kompromisszumkészségnek, az értelmes vitáknak a hiánya a legfőbb gond. Nem az intézményrendszer a hibás a problémákért, hanem azok, akik rosszul működtetik” – fejtette ki ellenvéleményét Kónya Imre azon bírálatokkal kapcsolatban, melyek a rendszerváltó elitet hibáztatják az ország jelenlegi állapotáért.

Április 7-én Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) első elnöke volt a meghívott előadó. A beszélgetés főtémája a 2007 őszén immár húszéves múltra visszatekintő lakiteleki találkozó volt. Bíró Zoltán felvázolta azt az eseménysorozatot, amely a rendszerváltás egyik mérföldkövéhez vezetett.

A tanácskozás A magyarság esélyei címet viselte. 1956 után először gyűlt össze több mint százötven értelmiségi, hogy nyíltan kimondja a társadalmat sújtó problémákat, és beszéljen a fennálló hatalmi erők tehetetlenségéről. Lakitelek a remény története, a reményé, hogy az ország kivezethető a válságból. Ott született meg a Magyar Demokrata Fórum, amely ekkor még „csak” a nyilvános párbeszéd lehetőségét volt hivatott megteremteni.

Bíró Zoltán az MDF 1990-es választási győzelme után hamarosan elhagyta a pártot. Nem értett egyet a rendszerváltás későbbi menetével és módjával; sikerességét is eltérően ítéli meg, mint Kónya Imre. Véleményét talán Ady Endre szavai foglalják össze a legtömörebben: „Valahol utat vesztettünk, / Várat, tüzet, bizodalmat…” (Fáradtan biztatjuk egymást)

Az érdeklődők két olyan emberrel találkozhattak a Luther Márton Szakkollégiumban, akik akkor az első vonalban küzdöttek egy új, igazságosabb rendszerért. Ma már mindketten távoztak a politikából. Az elmúlt éveket és az akkori eseményeket is másként ítélik meg. Két rendszerváltó, két nézőpont. Egy dologban azonban egyetértenek: a társadalomnak minél hamarabb meg kell találnia a kiutat a jelenlegi válságos helyzetből.

Hajdú András