ÉnekKincsTár

A pünkösdöt követő első vasárnap a Szentháromság napja. A keresztény hit ünnepélyes megvallása, a teremtő, megváltó és megszentelő Szentháromság Isten dicsőítése áll ennek a vasárnapnak a középpontjában.

A vasárnap óegyházi evangéliuma (Jn 3,1–15) – Jézus beszéde Nikodémussal az újjászületésről – az Atya, Fiú és Szentlélek együttes munkáját hirdeti. Az epistola (Róm 11,33–36) arra figyelmeztet, hogy a Szentháromság titka megfejthetetlen: „Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!” A titok vizsgálata, magyarázata helyett Isten felé kell fordulnunk imádattal és dicsőítéssel: „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké.”

Szentháromság ünnepének graduáléneke (EÉ 41) a 4. századból származó Te Deumra vezethető vissza. A legenda szerint amikor Szent Ambrus megkeresztelte Szent Ágostont, mindketten megteltek Szentlélekkel, és soronként váltakozva énekelték el a gyülekezet előtt ezt a Szentháromságot dicsőítő éneket. A recitáló stílusú, ritmikus prózában íródott, 28 sorból álló himnusz anyanyelvű változatát szinte valamennyi 16–17. századi graduálunk megőrizte. Minden ünnepélyes alkalomkor énekelték, például templom felszentelésekor, püspökválasztáskor, zsinaton, az iskolai év bezárásakor. Luther 1529-ben fordította le (Herr Gott, dich loben wir), ma is ezt a változatot énekelik a németek.

A Te Deum rövidített, gyülekezeti énekké formált, kilenc versszakos variánsa először Huszár Gál 1574-es graduál-énekeskönyvében (HG) jelent meg „A Te Deum laudamus summa szerént” címmel, dallamközlés nélkül; nótája: „Felséges Isten, hozzád kiáltunk nagy keserűséggel”. Az ének kisebb átdolgozásokkal (például Sántha Károlyéval) folyamatosan megjelent énekeskönyveinkben. A régi magyar irodalomban ritka versformában – a16 (5,5,6) a11 (5,6) – íródott ének szerzőjét nem ismerjük. Nem eléggé megalapozott az a feltevés, mely szerint Benczédi Székely István írta a verset.

A 3+2 ütemre osztott ének moll dallama a magyarországi O gloriosa, o speciosa kezdetű Mária-himnuszra vezethető vissza, amelynek szlovák és népzenei variánsai szintén ismertek. Énekeskönyvünk a 18. századi református énekeskönyvekben megjelenő egyik változatot adja. A harmadik ütemben nyugvópontra jutó dallam oktávugrással emelkedik himnikus magaslatokba, majd tér vissza a kezdőhangra. A források közötti érdekes különbség, hogy a kolozsvári énekeskönyv a voltaritmusnak jobban megfelelő hármas ütemben (a volta gyors, páratlan ütemű táncfajta), a debreceni énekeskönyv páros ütemben (ezt veszi át a mi közlésünk) adja az ének ritmusát.

A Huszár Gál-féle énekeskönyv 16. századi szövegéből énekeskönyvünk hét versszakot közöl. A szöveg keretét, az 1. és 7. versszakot a Szentháromság-hit megvallása adja. Az égiek és a földi emberek dicsőítő énekét (2. és 4. vsz.) az Istenhez legméltóbb dicséret, a Sanctus (Ézs 6,3) kapcsolja össze. Az ének középpontjában az Atya, Fiú és Szentlélek magasztalása áll (4. és 5. vsz.). Érdemes lenne a 16. századi fennmaradt hosszabb, kilenc versszakos változatból nemcsak a 4. versszakot (vö. GyLK 643), hanem a hetediket is visszaemelni énekünkbe. Ez a versszak a Szentháromság személyei közül újra visszatér a megváltó Krisztushoz. Ő az a 24. zsoltárban már megjövendölt „dicsőség királya”, az Atyával egylényegű Fiú, aki megnyitja az örökkévalóság kapuját: „Te dicsőségnek, Úr Jézus Krisztus, vagy örök királya, / Atya Istennek egyetlen egy fia.” Hozzá fordulhat a hívő ember bizalommal: „Oltalmazzad meg veszedelemtől a te népeidet, / Oltalmazz bűntől mindenkoron minket.” (HG, II/22r, 7–8.)

A Szentháromság Isten megvallását és dicsőítését tartalmazó ének hívő örömet ébreszt, jó lenne, ha mind gyakrabban énekelnénk!

Az eredeti Te Deumot számos zeneszerző feldolgozta (mint például Berlioz, Bruckner, Dvořák, Händel, Mendelssohn, Mozart, Verdi). Kodály Zoltán Budavári Te Deuma 1936-ban, Budavár töröktől való visszafoglalásának a 250. évfordulójára készült.

H. Hubert Gabriella