Kultúrkörök

Június 6–8.

A Bartók rádió június 11-én, szerdán 18 órai kezdettel sugározza A 19. budapesti Bach-hét programjairól címü müsorát. Az adásban dr. Kamp Salamon müvészeti vezetövel Ménes Aranka beszélget. Botta Dénes felvétele a június 2-ai nyitókoncerten készült.

A református zenei fesztivál 2008-ban minijubileumhoz érkezik: ötödször rendezik meg Budapesten, a ferencvárosi Bakáts tér – Ráday utca – Kálvin tér szakaszon. Van-e bármiféle változás a kezdetekhez képest? – kérdeztük a rendezvénysorozatot életre hívó Böszörményi Gergelytől, a Periferic Records Kiadó igazgatójától.

– Nagyon sok minden változott. Abban a tekintetben, hogy a református egyház soha olyan erősen nem mutatkozott meg, mint ahogyan ezen a fesztiválon meg fog mutatkozni. Értem ezen azt, ami tulajdonképpen már öt évvel ezelőtt is szándékomban volt. Az első keretfeszegetés arról szólt, hogy az Úristen dicsőségére elhangzó református énekeket kihoztuk a templomból, és egy világi helyre vittük, a Zeneakadémiára. Rá két évre a fesztivállal kimentünk az utcára. Az utcai fesztiválok célja általában az, hogy egyfajta felfordulást csináljanak, tehát hogy mindenki odafigyeljen, mert nem megszokott helyen vannak; másrészt pedig az, hogy az egyházi intézmények valóban megmutatkozzanak.

Most jutottunk el oda – és úgy látszik, arra valóban szükség volt, hogy én öt éven keresztül keressem a gyülekezeteket, a zsinati, oktatási és szociális, vagyis a társadalom számára fontos intézményeket –, hogy ezek most meg is jelennek. Például a missziós munkaágak közül négy is jelen lesz: a börtönmisszió, a vakmisszió, a telefonos lelkisegély-szolgálat és a menekültmisszió. Ők eljönnek a Bakáts térre, és megmutatják, hogy mivel foglalkoznak. Például azon gondolkoztam, hogy mi, látó emberek, még ha szemüveg van is rajtunk, néha mennyire nem látunk semmit rajta keresztül, nem értjük a vak embereket. Ezért egy kicsit sajnáljuk őket, kicsit esendőnek tartjuk, pedig egyszerűen csak meg kellene próbálnunk, milyen az, amikor nem látunk. Erre gondolok, amikor azt mondom, hogy jöjjenek el a missziók, és mutassuk meg, mit csinálnak. Egy kerekes székkel hogyan lehet ma végigmenni az utcán? Jóformán sehogy. Tehát a társadalom számára elengedhetetlen az egyház munkálkodása. Valószínűleg össze is omlana ez a társadalom az egyházi intézmények nélkül.

– Ez pedig minden felekezetre áll, nem csak a református egyházra.

– Természetesen, és állandó harc folyik állam és egyház között, ahelyett hogy valami béke felé simulnának ki a dolgok, és ez igaz a kultúrára is. Mert az egyházi kultúráról nem is akarnak tudomást venni, mintha nem is lenne. Mintha Kodály nem írt volna hét genfizsoltár-feldolgozást. Éppen az elmúlt évben hangzottak el… Állandóan pályázunk, de valamiért ezekre a rendezvényekre semmi pénz nincs. Mintha nem is léteznénk.

Másik ilyen példám az iskolák. Nekem rögeszmém, hogy az oktatási intézmények jelenjenek meg a fesztiválon. A gyerekek nagyon helyesek, amikor valamit bemutatnak. Rengeteg művészeti ág van, amellyel a református intézmények foglalkoznak. Van itt citerazenekar, néptánc, rockzene, van itt kórus, versmondás. Minden van. Most vidékről jön három iskola: Csajágról, illetve Miskolcról a Lévay József Református Gimnázium, Kunszentmiklósról a református általános iskola és gimnázium; rajtuk kívül a Julianna Református Általános Iskola és a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium Újpestről. Az is újdonság, hogy a zsinat ifjúsági irodája is ott lesz. Az egyházról sokan azt gondolják, hogy öreg nénik és bácsik gyülekezete. Kétségtelen, hogy a templomokban még mindig az idősebb generáció van nagyobb számban jelen, sajnos.

Hogy a tudósokat is említsük, három meghívott előadó vesz majd részt a kerekasztal-beszélgetésen: Matolcsy György, Kulin Ferenc és Bogár László. Tehát nemcsak hitről beszélünk, hanem az országunk helyzetéről is.

– Miért kell mindezt egy zenei fesztivál keretében?

– Aki már szervezett zenei fesztivált, az tudja, hogy az az utcán más. Lehet csak zenével foglalkozni, de amikor egy olyan mögöttes intézmény is megmutatkozik, mint a református egyház, és egy olyan cég is kapcsolódik hozzá, mint a miénk, a Periferic Records Kiadó, akkor lehet tudni, hogy mondanivalónk van. S hogy visszatérjünk a beszélgetésekhez: ebben az országban élünk, ezer sebből vérzünk, mi történik? Erről mindenkinek van valamilyen véleménye.

– Tehát a keretfeszítés egyben nyitás is.

– A katolikusok mindig azt mondják a reformátusokra, hogy ti olyan nyitottak vagytok, és olyan haladó szelleműek már-már… Én meg azt mondom, hogy bizonyos esetekben mi nehezebben megyünk az utcára. Hát ezt akartam én most. Menjünk ki az utcára, és mutatkozzunk meg. Itt vagyunk! Nem fekete csuhás, fekete könyves emberek jönnek-mennek az utcán, és próbálják betéríteni akár erőszakkal az arra járót. Aki odamegy, azt fogja látni, hogy ezek kultúremberek, ugyanolyan zenét hallgatnak adott esetben, mint ők is.

De az is fontos kérdés, hogy a saját egyházi közegeinket hogyan tudjuk megváltoztatni, fejleszteni, összehozni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ide csak reformátusok jöhetnének. Hogy csak egyet emeljek ki, az idei példa nagyon jól szemlélteti az ökumenét: a református zenei fesztiválon az első fellépő a Bakáts téri katolikus templomban az újpesti baptista harangegyüttes.

– Ha a többi fellépő nevét is fel szeretnénk sorolni, az szétfeszítené a beszélgetésünk kereteit…

– A harmincezres példányszámban megjelenő legszínvonalasabb műsorajánló, a Fidelio különszámot szentel az eseménynek. Ez a figyelem korábban nem volt jellemző; ma azonban már eljutottunk odáig, hogy a média azt mondja, ezt támogatni kell, erről beszélni kell. Ez a fesztivál a magyar kultúra és a zenei örökség része. Lehet elhallgatni, lehet nem támogatni, de nem lehet úgy tenni, mintha nem lenne. Ott vannak a kórusaink, együtteseink, amelyek díjakat hoznak haza a nagyvilágból. Tehát létező kulturális és egyházi értékekről van szó. Erről szól a fesztivál, ezeknek a bemutatásáról.

Veres Emese-Gyöngyvér