ÉnekKincsTár
Úgy fogadd be a testvért, mint Krisztus tégedet!
„Kegyelmes Istenünk, aki Jézus Krisztusban békességet hirdettél minden embernek, add, hogy irgalmadból élve magunk is irgalmasok legyünk.” A Szentháromság ünnepe utáni negyedik vasárnap kollekta imádságában olvashatjuk a fenti kérést. E mondat egészében foglalja össze a vasárnap üzenetét, mondanivalóját.
Az evangélium (Lk 6,36–42) témája a képmutató ítélkezés; az ószövetségi szakasz József és testvérei történetének egy része: 1Móz 50,15–21. A testvérek apjuk halála után megijedtek, de József így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.”
Az igék tehát a felebaráti szeretetről, a testvérünk és embertársaink cselekedetei iránti megbocsátásról, egymás megértéséről, elfogadásáról szólnak. A graduálének (EÉ 474) első verse így hangzik: „Úgy fogadd be a testvért, / Mint Krisztus tégedet! / Más minden embertársad, / Ám egy testvér veled. / Te is gyarló vagy, mégis / Személyed vállalod; / Gőggel mások szívébe / Ne olts hát bánatot!”
Jól ismert, gyakran énekelt, igen szeretett dallamunkat kölcsönzi Scholz László költeménye. A dallam Melchior Teschner (1584–1636) alkotása, aki Fraustadt kántora volt. A nálunk ezzel a dallammal használatos szöveg, Valerius Herberger (1562–1626) műve pestisjárványban készült, mikor a fraustadti lelkésznek, a vers írójának naponta több ember sírjánál kellett megállnia, magának is állandó veszélyeztetettségben: Már búcsút veszek tőled, te mulandó világ (EÉ 505). Teschner dallama azonban csak később került a versre. Szöveg és dallam a kezdetekben sem alkottak szerves egységet, így a dallam más versekre alkalmazhatósága még kis döccenőt sem eredményez. A mi gyakorlatunkban talán sokunknak az adventi időszak és Paul Gerhardt sorai jutnak eszünkbe Teschner dallamát énekelve: Mint fogadjalak téged, világ reménységét? (EÉ 141)
Scholz László alig pár éve távozott közülünk. A Deák téren, majd Zuglóban volt lelkész. Ezután az Állami Egyházügyi Hivatal parancsára Hatvan– Gyöngyösre és szórványaiba került. Nyugdíjas éveit újra Budapesten, Kelenföldön töltötte. Hosszú életére tekintve (1911–2005), életrajzában olvasgatva igen személyes indíttatásúnak tekinthetjük verse 2–3. strófáját: „Ne tépd el azt a láncot, / Mely sokkal egybefűz, / Ki önmagában kíván / Meglenni – álmot űz. / Nézd, Krisztus úgy, amint vagy, / Megszán és átölel. / Ne irtózz emberektől, / Hozzájuk lépj közel! // Légy tűrő, megbocsátó, / Ha ér, ha szúr tövis! / Az Úr szájából hallod: / »Még hetvenhétszer is!« / Tedd, szóld az igazságot, / De mindig szelíden, / Hangozzék szeretetből / A nem és az igen!”
Scholz Lászlót a gyakorlati teológia, annak is egy speciális ága, a pedagógiai teológia foglalkoztatta: az, hogy miként lehet nagy igazságokat az egyszerű emberek nyelvén is elmondani. Az Evangélikus Életben, a Keresztyén Igazságban, a Harangszóban, a Lelkipásztorban megjelent cikkeinek se szeri, se száma. Énekeskönyvünk Énekszerzők, énekfordítók, énekforrások fejezetében neve után huszonhét számot találunk, tizenegy fordítást és tizenhat önálló művet, melyek közül minden bizonnyal a két legismertebb a Tisztítsd meg szíved, Jeruzsálem népe (EÉ 460) és konfirmációi énekünk, az Először állok oltárodhoz (EÉ 300). Költészete külön méltatást érdemel – írta róla az Evangélikus Élet 2006-ban. E sorok írója a cikkre készülve nem talált tanulmányt Scholz László verseiről, így azt gondolom, ez a munka még előttünk, hitbeli és szellemi utódok előtt áll!
„Nincs, ami megújíthat / Se mást, se tégedet, / Csak a Krisztusból tűző, / Forró, hű szeretet. / Mindennap erre vágyik, / Ki épp utadba jött. / Testvér, mint Krisztus téged, / Te úgy fogadd be őt!” Az ének negyedik verse az epistola szavaira rímel: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19)
W. Kinczler Zsuzsanna