Evangélikusok

A labdarúgó-Európa-bajnokság idején került sor Révfülöpön a – szintén négyévente esedékes – finnugor lelkészkonferenciára. Ami a foci-Eb-t illeti, köztudott, hogy arra sem a finn, sem az észt, sem a magyar nemzeti tizenegy nem jutott ki. Alighanem már meg is szoktuk, hogy az ilyen világeseményeken mi legfeljebb csak vendégként, nézőként lehetünk jelen, a partvonalon kívülről nézhetjük csupán a nagyok játékát. Mindez azt jelentené, hogy mi, finnugorok kimaradunk Európából? Talán csak nem ázsiai gyökereink miatt nincs itt helyünk?

Tény és való, hogy aki az olaszok azúrkék mezét látja, az nemcsak Luca Tonira gondol, hanem a reneszánsz művészekre, az örök városra és a piros Ferrarira is… A hollandok narancsszínű mezét látva nemcsak Van der Saar jut az ember eszébe, hanem szélmalmok és németalföldi festők, valamint Anna Frank szülőháza is. A németek fehér meze nemcsak Ballackot illeti meg, de felidézi a kalandozó eleink felett aratott Lech-mezei győzelmet, a reformációt és a Siemens konszernt is.

Kis finnugor nemzeteinket számon tartják-e Európában? A mi művészeinket és tudósainkat, vesztes és nyert csatáinkat, egyházainkat és intézményeinket számon tartja-e valaki?

Kit érdekel, hogy ki volt Mannerheim vagy Nagy Imre? Gondol-e valaki az Észtországból vagonokban kitelepítettekre? Tudják-e a művelt Európában, hogy kik azok az inkeriek vagy az erdélyiek? Hallgat- e még valaki Sibeliust, Bartókot vagy Arvo Pärtet? Van-e helyünk Európában? Vagy végképp elbuktunk a selejtezőkön?

A 2008. június 10. és 15. között Révfülöpön megrendezett finnugor lelkészkonferencia azt az üzenetet hordozta, hogy igenis helyünk van itt. Bár gyökereink Ázsiába nyúlnak vissza, ma helyünk van ezen a kontinensen.

Bernrnard Henri-Lévy így fogalmaz: „Európa nem egy hely, hanem egy gondolat.” Európával kapcsolatban azonban nemcsak egy mítoszt, de egy álmot is érdemes felidéznünk…

A görög mitológiában Zeusz beleszeretett a tenger partján sétálgató föníciai királylányba, Európéba. A főisten bika alakjában ment el a szép leányért, és szarvai közé kapta őt. Nekiiramodott, és a tengeren át magával ragadta Kréta szigetére. Európénak aztán három gyermeke született Zeusztól. A mitológiai hagyomány szerint tehát egy nyugatra szöktetett ázsiai királylányról nevezték el kontinensünket.

E mítosz erőszakot, kényszert és ármányt sugall. Magunk előtt látjuk a bika vadságát, azonosulunk a tengeren való hányattatás gyötrelmeivel, nem utolsósorban pedig újra és újra átéljük a szégyent, amelyet Európának el kellett szenvednie.

De ismerünk egy álmot is. Ez is Ázsiába vezet vissza bennünket, akárcsak a mítosz. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv szerint Tróászban váratlanul egy macedón harcos jelent meg álomban Pál apostolnak, ilyen szavak kíséretében: „Jöjj át (…), légy segítségünkre!” (16,9) Lukács tömör tudósítása így rögzíti aztán a tényeket: „…oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.” (16,10) Ez a jelenet nem más, mint a pogány Európának a kereszténységhez intézett segélykiáltása. Pál meghallja ezt a sikolyt, és elindul. Vele együtt pedig a Jézusról szóló jó hír, az evangélium is eljut Európába. A Szentlélek életet lehel a haldokló görög- római világba. Ennek nyomán új Európa született.

Idővel azonban ismét elhalványult ez az álom, és mintha mára ismét a mítosz törne utat magának. Zeusz bikája újra csak fújtat és zihál. Orrlika tágul, farkával csapdos, rút patáival eltapossa a védtelen élőlényeket. Európa újra a pogányság felé tart.

Ám talán ma is kapunk egy álmot. Ma is hallhatunk ilyen vészjelzést: „Jöjj, siess segítségünkre!” Ezért aztán ma is elindulhatunk Pál apostollal, batyunkban az evangélium üzenetével. Adja Isten, hogy legyenek nekünk is álmaink! Hiszen mind az Ó-, mind az Újszövetségben Isten fordulópontot nyújtó közbeavatkozását jelzik az álmok. Álmunk lehet Európa reevangélizálása. Lelket, ismét lelket adhatunk az öreg kontinensnek.

Tanúskodhatunk Jézusról, aki nem bika, hanem bárány. Mi magunk pedig immár nem ethnosz, vagyis egy bizonyos nép, hanem laosz, azaz Isten népe leszünk! Egy örömtelen világban hirdethetjük meg a jézusi örömhírt.

A mi gyökereink is Ázsiába nyúlnak. Ám az Úristen akarata az volt, hogy – az akkor még pogány – Európában keressünk új hazát. Őseink álmai is ilyen pogány álmok voltak. De tudunk Pál apostol korántsem pogány álmáról, amelynek nyomán az evangélium eljutott Európába.

„Jöjj, siess segítségünkre!” A finnugor lelkészkonferencián sokszor elhangzott egy-egy ilyen mondat. Testvérgyülekezeti kapcsolatokat építettünk, baráti szálakat szőttünk. Tervezgettük, miként küldhetünk teológus szakértőt az egyik, zenei szakembert a másik országba. Ifjúsági csoportok és ösztöndíjas hallgatók cserekapcsolatát készítettük elő. Boldogan értesültünk arról, hogy készül nyelvrokonunk, a mari nép teljes bibliafordítása. Szeretnénk egymással találkozni: észtek és erdélyiek, finnek és a Volga mentén élő mordvinok, felvidékiek és a Szentpétervár környékén élő inkeriek.

Csupa kis nép, amelyeket mások talán meg sem találnak a térképen. Akik nem szerepelünk az Európa-bajnokságon, ahol bajnokok helyett inkább csak bajok vannak. Ám akad, aki segítségünkre siet a bajban is, hogy egymásnak is támaszai lehessünk.

Mi próbáljuk támogatni egymást, és bizonnyal segít mindannyiunknak az Úristen. Mert mi nem egyszerűen az apostolt hívjuk – „Jöjj, siess segítségünkre!” –, hanem a vigasztaló és bátorító Szentlelket.

Ennek jegyében voltunk együtt Révfülöpön mi, finnugor lelkészek. Közbenközben néztük a futball-Európa-bajnokságot, de nagyon azért egyikünknek sem hiányzott.

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület