Kultúrkörök

Én ugyan nem tudom, miként kell „jól” misszionálni, és melyek azok a módszerek, amelyekkel az egyes ember megtérése majdhogynem „garantáltan” elérhető. Azzal azonban tisztában vagyok, hogy a kisebb-nagyobb egyházi közösségek buzgó híveinek megvannak a maguk eszközeik, és az ő szemükben a pesti utcán jártomban-keltemben egy vagyok a potenciális báránykák közül. De mint ilyen, fenntartásokkal viseltetem azokkal szemben, akiket többnyire a főváros terein vagy aluljáróiban látok az utolsó időkről szónokolva és a „Térjetek meg!” felszólítást harsogva.

Az Istenhez terelgetés szelídebb formái azonban jóleső érzéssel töltenek el, ezért is fogadtam örömmel tavaly a római katolikus hátterű Városmisszió programját, amikor az egyház kilépett a templom falai közül, és (végre) láthatóan is jelen volt az emberek között. És emiatt volt örvendetes számomra idén ellátogatni június 6. és 8. között a Belvárosba, a jubileumi, ötödik református zenei fesztiválra is, ahol iskolai kórusok, missziói munkaágak, zenekarok mutatkoztak be a külvilágnak. Emellett szerveztek még – megítélésem szerint – inkább csak az egyháztagok érdeklődésére számot tartó programokat is, mint például a szombati országos kántortalálkozót vagy a hálaadó zenés délutánt a református énekeskönyv hatvanadik születésnapja alkalmából.

Így ha nem is könnyen – hiszen nem kaptak állami támogatást –, de megvalósíthatták a Böszörményi Gergely programigazgató által kitűzött kettős célt: megmozgatták a reformátusokat, illetve zenei értékeket mutattak fel a „külvilágnak”. Demonstrálták, hogy az egyházi zene is lehet igényes, illetve attól még, hogy valaki hívő, nemcsak zsoltárokat hallgat, hanem igenis kedvelheti a színvonalas világi muzsikát – például Lovász Irént, a Vujicsics és az After Crying együttest. Továbbá érdekli a világ és hazája sorsa, épp ezért szívesen meghallgatja Matolcsy György közgazdász, Kulin Ferenc irodalomtudós vagy épp Bogár László közgazdász előadását országunk és népünk jelenlegi helyzetéről és jövőjéről.

Jó volt látni azt is, hogy a reformátusok ökumenikusan is nyitottak voltak – a szó szoros értelmében: a római katolikus templom mellett vertek sátrat. A fesztivál szülőatyjának elmondása szerint ő hívogatott evangélikusokat is, egyházunk idén azonban még nem képviseltette magát ezen az alkalmon. Lutheránusként mindenesetre szívmelengető volt hallgatni a Bakáts tér római katolikus templomában a református zenei fesztivál péntek délutáni nyitókoncertjén fellépő baptista harangegyüttes első darabját, az Erős vár a mi Istenünket…

Ha az úgynevezett külsősökre tekintünk, joggal nevezhetnénk a rendezvényt elsősorban „pusztán” kultúrmissziónak, holott több volt ennél, még akkor is, ha a Szentírás könyveinek a számára utaló, a „66-os úton” címet viselő interaktív kiállítást feltehetőleg nem tekintette meg többezres tömeg. A Bölcsföldi András spirituális, valamint református teológusok egy csoportja által megálmodott tárlat azért legalább némelyeket ösztönzött arra, hogy kérdéseket tegyenek fel hitről, Istenről, Bibliáról, a válaszadóknak pedig azzal a kihívással kellett szembenézniük, hogyan beszélgessenek a könyvek könyvéről azokkal, akik számára idegen az egyházi közeg és nyelvezet.

Az érdeklődők megszólíthatták a különböző egyházi munkaágak, így például a református egyházhoz közel álló ifjúsági szervezetek képviselőit is, akik a rendszerváltoztatás óta most először fogtak össze a közös bemutatkozás és az utcamisszió érdekében. (Utóbbi jelen esetben azt jelentette, hogy plakátokon szereplő kérdésekkel kapcsolatosan lehetett velük beszélgetést kezdeményezni.)

De az egyház által képviselt másfajta szellemiség nemcsak itt hathatott, hanem megérinthette azokat is, akik mondjuk csupán a péntek esti Misztrál-koncertre érkeztek, azonban amikor véget ért, úgy döntöttek, hogy csatlakoznak ahhoz az induló fáklyásmenethez, amely zsoltárokat énekelve vonult a Bakáts térről a Kálvin téri református templomhoz. Megható és szép pillanatokat lehetett itt átélni, e sorok íróját is különös érzések kerítették hatalmukba. Miközben hallotta a kívülállók, azaz a Ráday utca két oldalán lévő vendéglátóipari egységek teraszán üldögélő, beszélgető emberek – „Mi ez?” „Kik ezek?” – kérdéseit, és látta csodálkozó arcukat, olyan közösség részének érezhette magát, amelynek tagjait a hit kapcsolja egybe. Kár, hogy a rövid esti elmélkedés szóhasználatában – legalábbis számára – túlságosan „belterjes” maradt…

Összességében elmondhatjuk, hogy az Úr 2008. és a metródúlás második évében a természet nem volt kegyes a szervezőhöz és munkatársaihoz, hiszen a három nap alatt kisebb-nagyobb megszakításokkal szinte végig esett az eső. Nem véletlen tehát, hogy a korábbi évekhez képest vélhetően kevesebben látogattak el a fesztiválra. Hiszem azonban, hogy a szervezők fáradozása mégsem volt hiábavaló, hiszen akik mégis ellátogattak rá – lélekben idén is gazdagodhattak.

GaZsu