A hét témája

A hit anyanyelve témacímet viselő finnugor lelkészkonferencia első előadója Krámer György volt. A pilisi gyülekezet esperes-lelkésze beszélgetésünk kezdetén elmondta: a tanácskozás témája véleménye szerint sokféleképp értelmezhető. Ő úgy határozott, hogy ezt a fontos kérdéskört az egyház kommunikációja felől közelíti meg.

– Ez a döntése volt az oka annak, hogy A liturgia és az igehirdetés nyelve című referátumában külön-külön nem is szólt az istentisztelet e két fontos elemének nyelvezetéről?

– Valóban szándékosan nem tettem különbséget a liturgia és az igehirdetés nyelvezete között, hanem általában beszéltem az egyház szóhasználatáról. Mert úgy érzem, létkérdés, hogy ki tudjuk- e fejezni, meg tudjuk-e értetni magunkat a körülöttünk lévő világgal.

– És természetesen az egyháztagokkal is…

– Velük is, hiszen abból, hogy valaki templomba jár, még nem feltétlenül következik, hogy érti is mindazt, ami a szószéken elhangzik… Remélem, hogy a gyülekezet tagjai azért többségükben valóban értik, amit hallanak, de ebben sajnos nem lehetek biztos. Néha úgy érzem, rá kellene kérdezni arra, hogy a hívek tényleg tisztában vannak-e azzal, miről is szólt egy-egy prédikáció.

– Tehát tudakozódni kellene az után, hogy anyanyelvünk-e még a hit nyelve, illetve hogy kinek az anyanyelve még?

– Ezeket a kérdéseket szociológiai szempontból igyekeztem megközelíteni. Tomka Miklós római katolikus hátterű szociológus néhány évvel ezelőtt végzett felmérése szerint a magyar lakosság 56 százaléka hisz – a maga módján; 12 százalékát nem érdekli az egyház, 16 százalékát pedig egyenesen bosszantja. Csupán 16 százalék jár rendszeresen templomba, ők feltehetően értik is az egyház által használt nyelvezetet. De a fennmaradó 84 százalék számára az egyház nyelve idegen nyelv! Keresni kell tehát a megoldást, ami szerintem kétféle lehet: az egyik az, hogy mi tanítjuk meg a nyelvünket azoknak, akikkel kommunikálunk. Erre kicsi az esély, mivel nem érdekeljük a másik felet… A másik út az lehet, hogy mi kezdünk el a társadalom anyanyelvén beszélni.

– Ön szerint ez miként valósítható meg a gyakorlatban?

– Egyfelelől egyéni szinten, egy-egy lelkésznek az igehirdetésre való készülése során. Másfelől komoly teológiai munkát jelentene az egyház számára fontos üzenetet úgy elmondani, hogy a társadalom is megértse, ezért véleményem szerint hittudományi egyetemünkön rendszeresen és hosszú távon kellene foglalkozni ezzel a kérdéssel. Úgy érzem, félünk attól, hogy megtegyük ezt a lépést, mert attól tartunk, hogy a nyelvezet változtatásával a teológiai tartalom is sérül. Mégis – a saját érdekünkben – cselekednünk kell. A nyitás az egyház érdeke, neki kell keresnie az utat a világ felé, mind szavaival, mind tetteivel.


A finn lelkészszövetség

Kilencven esztendeje, 1918-ban hozták létre a finn lelkészek szakmai szervezetét, a finn lelkészszövetséget. Jelenleg az aktív lelkészi kar kilencven százaléka – körülbelül háromezer fő – tagja a testületnek. Ők kétévente megrendezett lelkésztalálkozókon tartják egymással a kapcsolatot. Tagdíjat fizetnek, ez az összeg havi jövedelmük 1,1 százalékát teszi ki. Érdek-képviseleti folyóiratuk, a Crux (kereszt) évente hat alkalommal jelenik meg. A szövetségnek Finnország- szerte ötven alszervezete van.

Gazdag Zsuzsanna