ÉnekKincsTár
Jézusunk a Jordánhoz ment
A Szentháromság ünnepe utáni hatodik vasárnap témája: Isten a keresztség ajándékával megtérésre hív. A Szentlélektől meghívottak gyülekezete a szent Isten színe előtt egyedül Krisztus igazságával állhat meg, aki a törvény betöltője és Ura, akinek tökéletes törvénybetöltése a keresztény szeretet forrása és ereje.
Ezt hirdeti az evangélium (Mt 5,20–26), amely Isten törvényének a keresztény szeretetben való betöltésére és ezért bűnbánatra, megbékélésre, új életre hív. Ez egészen természetes, mert mi, keresztények – amint erre az epistola, Róm 6,3–11 figyelmeztet – a keresztség szentségében Krisztussal eggyé lettünk. „Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. (…) Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.”
A vasárnap graduáléneke – Luther Márton katekizmuséneke – a keresztség teológiai jelentését foglalja versbe: Jézusunk a Jordánhoz ment (EÉ 295).
A Christ, unser Herr, zum Jordan kam 1541-ben keletkezett; 1543-ban jelent meg a Klug-énekeskönyvben. Luther költeménye hét versszakos. Míg az 1., 3. és 4. strófában Jézus jordánbeli megkeresztelését írja le Luther (Mt 3,13–17), a többi versszak dogmatikus magyarázat a keresztség lényegéről; bennük a Kis káté gondolatait ismerhetjük fel. A 7. versszak visszavezet az elsőhöz, anélkül hogy a Jordán-parti jelenet nyilvánvalóvá válna.
Az ének dallama 1524-ben még Luther egyik zsoltárparafrázisához kapcsolódott, később Johann Walter másikra cserélte. Valószínű, hogy reformátorunk tudatosan erre a gazdátlanul maradt dallamra írta költeményét; ebből arra következtethetünk, hogy a dallam is az ő műve.
A vers Bar-forma, de nem a Luthernél megszokott hét-, hanem kilencsoros. A ének modusa c-dór. Az 1. sor majdnem egy oktávot emelkedik, a 2. sor szinte pontosan a tükörképe ennek, ereszkedik. A két dallamsor megismétlődik. Az 5. sor kvartokból építkezik, ambitusa az alaphang feletti kvintig terjed; a 6. sor egy kvinttel feljebb mozog. A 7. sor már visszafordul, a 8. sor pedig a tonalitást megalapozó alap és kvint között helyezkedik el. Annál meglepőbb, hogy a 9. sor hirtelen felugrik az oktávra, és a kvinten zár, érdekes befejezetlenségérzetet kölcsönözve a dallamnak.
A legkorábbi magyar nyelvű énekeskönyv, melyben énekünk megtalálható, az 1743-ban megjelent Új zengedező mennyei kar (ÚZMK). A fordítás nagyszerűen visszaadja a lutheri költemény gondolatmenetét. Az 1955-ös Dunántúli énekeskönyv az ének befejező versszakát, jelenlegi énekeskönyvünk az 1., 3. és 7. versszakot közli, Túrmezei Erzsébet fordításában.
Bár ez az ének indítja a Keresztség fejezetet, ritkán énekeljük istentiszteleten. Ennek az óvatosságnak több oka van: az összetett strófa, a modális hangsor, a szokatlan dallamfordulatok. A szentségről való tanítás miatt viszont nagy szükség volna rá, ezért énekléséhez hívjuk segítségül a kórust vagy egy-két biztos hangú énekest!
Végül ismerjük meg az ének 18. századi verzióját. „Krisztus Urunk Jordánhoz ment, / Hogy megkeresztelkednék, / Szent Atyja akaratjaként / Megfelelni tisztének, / Ott akart fürdőt szerezni, / Hogy mosná szennyét bűnnek, / És halálunkat megölni / Általa szent vérének, / És új életet adni. // Ezt nyilván bizonyította / Tanítással és jellel, / Atyjának szavát hallotta / János Jordánnál füllel: / »Ez én kedves fiam« – mondja, / »Kiben én megnyugodtam, / Híven szavát minden hallja, / Mint igémben kiadtam, / Tanítását kövesse.« // A szem itten csak vizet lát, / Melyet testre töltenek, / A hit lélekben hatalmát / Érti Jézus vérének, / Azelőtt mint veres árvíz, / Melyet fest Krisztus vére, / Az arról minden szennyt levisz, / Mely Ádámtól erede, / És melyet magunk tettünk.” (ÚZMK 277, 1., 3. és 7. versszak)
Ecsedi Zsuzsa