Keresztutak

Immár harmadik alkalommal rendezett nyilvánosságkonferenciát az Értünk Egyesület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. A június 17-i összejövetelnek – miként az előzőnek is – a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont. A levezető elnök Halász Zsuzsa, az est moderátora Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke volt. A szervezők ezúttal Brém-Nagy Ferenc írót, Uj Péter és Ablonczy Bálint újságírót, Kiss Gy. Csaba művelődéstörténészt, egyetemi docenst, valamint Lengyel László politológust, egyetemi docenst hívták meg.

A sort Brém-Nagy Ferenc nyitotta; Az összeomlás narratívája című előadását egy találó Orhan Pamuk-idézettel kezdte, melyre felfűzte a rendszerváltozás kezdete óta halmozódó szavak és tettek diszharmóniáját. Az alapvetően kulturálisnak indult folyamatot vizsgálva megjegyezte: „Ahelyett, hogy a diktatúrából éppen megszabadult, atomizálódott társadalomban felépüljön egy olyan közös identitás, amelyet a nagy többség képes magára nézve elfogadni, fontosabb volt a lehetőségek újraosztása, a szellemi uralom megszerzése.”A továbbiakban a kultúra mozdulatlan struktúrájáról szólt, mígnem ironikus végkövetkeztetéshez jutva idézte az Európa Kiadó nevű együttes egyik dalának egy sorát: „Mocskos idők, kezdjük újra!”

Uj Péter mint az Index című internetes hírportál főszerkesztője Válságban van-e a válság válsága című előadásában az online média áradatáról, már-már nyomasztó jelenlétéről szólt.

Egy méltányosabb nyilvánosságért címmel a valódi méltányosságot kérte számon a közélet szereplőitől, sőt a hétköznapok embereitől Ablonczy Bálint. Sokféle méltánytalanság éri a mindennapokban élőket. Sajnos a méltányosság az, ami leginkább hiányolható mind a közéletet, mind a civil világot átható viselkedésformákból. Kiemelte, hogy mindenképpen a kultúrát kell olyan szférába helyezni, ahol az méltányos és előremutató az egész társadalomnak.

A nyilvánosság szerkezetváltozása és a buborékpolitka című okfejtésében Lengyel László – mintha egy másik világban élne – buboréknak vélte, és egy kalap alá vette szinte az egész nyilvánosságot, egybemosva a lényegest a lényegtelennel, és abban merült el inkább, kinek és miért zsenáns, ha a másik oldal meghatározó személyiségével találkozik.

Utolsóként Kiss Gy. Csaba Honnan vettük hazug szavainkat címmel arra kereste a választ, hogy vajon mennyire követik a szavak a tényleges tartalmat; mint mondta, a rendszerváltozás szót is csak Magyarországon használják az ezzel jelölt politikai eseményre, hiszen nem fedi azt, ami hazánkban történt. Példa erre egy sor környékbeli állam: lengyel, cseh és szerb példákat említett.

A kávészünetet követő kerekasztalbeszélgetésen Lengyel László – fontos ügyei miatt – nem tudott részt venni. E hűtlennek tetsző magatartást többen kifogásolták a kerekasztalt körülülők közül. A hiányzó megfelelő méltatása után a beszélgetők a futballhasonlatokat is latba vetve taglalták az on-line média szerepét, majd napi példáknál ragadtak meg. Brém-Nagy Ferenc próbálkozott általános síkra terelni a beszélgetést. Végül eljutottak odáig, hogy szinte minden kísérlet zsákutcába torkollik. Biztató volt – ellentétben a korábbi konferenciákkal –, hogy az előadók nem beszéltek el egymás mellett. Uj Péter és Ablonczy Bálint a napi gondokat képviselte minden megnyilvánulásában, míg a többiek általánosságokban fogalmazták meg – nagyszámú – problémáikat. A szemlélőben csupán az a kérdés merült fel, hogy vajon tényleg az egyetlen út a zsákutca. Avagy a konferenciasorozat évadzárójára sikerült ennyire lehangolódni?

A tudósítónak a következő régi vicc jutott az eszébe: Egy ember elmegy az elmegyógyászhoz, és panaszkodik: „Doktor úr, a bátyám tyúkanyónak képzeli magát.” „Jó, de akkor miért maga jött el hozzám?” – így az orvos. „Miért, miért? Akkor ki fogja kikölteni a kiscsibéket?”

– SGY –