Evangélikusok

Az LVSZ tanácsülésének nyitó istentiszteletére vonulva Arushában

Tanzánia szuahéli nyelven megfogalmazott nemzeti mottójával köszöntöm Olvasóinkat a déli féltekéről, a Kilimandzsáró tövéből, Arushából. „Uhuru na Umoja” (magyarul: szabadság és egység) – ez Tanzánia jelmondata. Ha az idézett mottónak esetleg hazai aktualitása is lenne – csupán véletlen…

De vajon mit is tudunk erről a keletafrikai országról? Talán nem felesleges néhány alapvető adat felidézése. 1961- ben nyerte el függetlenségét az Egyesült Királyságtól, és 1964-ben, Tanganyika és Zanzibár egyesüléséből született meg a ma ismert Tanzánia. Területe hazánkénak a tízszerese, lakossága közel 38 millió. Ebből 36% keresztény, 35% mohamedán, akik példás békességben élnek egymás mellett – a többiek különböző törzsi vallásokhoz tartoznak.

A 19. században kezdődő keresztény misszió gyümölcseként 1938-ra már 7 (!) evangélikus egyház működött az országban. Ezek egyesüléséből született 1963-ban a tanzániai evangélikus egyház, amely 4,6 millió taggal napjainkban a fekete kontinens második, a világ negyedik legnagyobb lutheránus egyháza. Nem véletlen, hogy ez az egyház rendezhette meg a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) első afrikai nagygyűlését 1977-ben Dar es-Salaamban „Krisztusban új közösség” mottóval. Itt választották meg a világszövetség első afrikai elnökét Josiah Kibira tanzániai püspök személyében, akit hazánkban is köszönthettünk a következő nagygyűlésen 1984-ben. Tőle vette át az elnökséget Káldy Zoltán püspök.

De térjünk vissza a múltból a jelenbe! Soraimat a tanzániai „télből” írom, amely nálunk kellemes tavasz lenne, 20- 22 fok az átlaghőmérséklet az 1400 méter magasan fekvő Arushában. Hivatalos statisztikák szerint ez az ország negyedik városa mintegy 380 ezer lakossal, de kedves buszsofőrünk szerint több millióan élnek itt. Afrikában meglehetős nagyvonalúan kezelik a számokat… Az viszont tény, hogy itt található az evangélikus egyház központja.

Az arushai nemzetközi kongresszusi centrum ad otthont az LVSZ tanácsülésének. A konferencia mottója egyaránt utal a földrajzi és a globális kontextusra: „A Kilimandzsáró olvadó hósapkája – a szenvedő teremtettség tanúságtétele”.

Afrika legmagasabb hegycsúcsa (5895 méter) fenyegető szimbólumává lett a globális felmelegedésnek. Szakértők számításai szerint ha nem sikerül megfékezni a klímaváltozást, pár éven belül véglegesen eltűnik a hegyóriás hósapkája, aminek további beláthatatlan környezetkárosító következményei lesznek: szárazság, éhínség. Mark Hanson amerikai püspök, az LVSZ elnöke témafelvezető előadásában egyenesen blaszfémiának, istenkáromlásnak minősítette mindazt, amit a teremtett világ ellen vétkezünk, főleg a fejlett, gazdag, úgynevezett „keresztény” országokban.

Bár nemzetközi színvonalú szállodában lakunk, és a kongresszusi központ is megfelel az igényeknek, az utcára lépve nem lehet nem észrevenni, hogy a világ egyik legszegényebb országának vendégei vagyunk. Az egy főre jutó GDP alig huszada a magyarországinak, sokan napi egy dollárból tengetik az életüket. A lakosság 44%-a 14 éven aluli gyermek, akiknek jelentős része a szó szoros értelmében az utcán lakik, és kéregetéssel próbálja elkerülni a fenyegető éhhalált. Itt bizony nyomasztó aktualitást kap az LVSZ következő nagygyűlésének mottója, a Miatyánk gazdag tartalmú kérése: „Add meg a mi mindennapi kenyerünket”.

Az LVSZ tizenegyedik nagygyűlésének 2010 nyarán Stuttgart ad majd otthont; ezzel – a már említett 1984-es budapesti nagygyűlés után immár huszonhat évvel – újra az öreg kontinens fogadhatja majd a világ evangélikusság nagy családját. Nyilvánvaló, hogy a mindennapi kenyér egészen mást jelent a „túlsúlyos” Európában, mint az éhező Afrikában.

Lelki értelemben viszont igazán bővelkedő egyházat, gyülekezeteket ismerhetünk meg itt Tanzániában. Már a megnyitó istentisztelet felejthetetlen élményt jelentett. A szállodától ünnepi menetben, szinte karneváli hangulatban, fúvószenekar és dobok kíséretében vonultunk a város evangélikus templomába, ahol ujjongó gyülekezet, alkalmi kórusfesztivál fogadott minket. Igazi örömünneppé vált a máskor más helyütt szokványos, sablonos megnyitó. A gazdag termést kínáló banáncserjékkel díszített templomban Thomas Laiser, az arushai egyházkerület püspöke Mt 5,13–15 alapján „só és világosság” küldetésünkről prédikált. Az istentisztelet atmoszférája remekül illusztrálta, hogy az evangélium valóban ízt, zamatot, fényt és örömet hozhat a ma emberének életébe is, bárhol, bármilyen nehéz körülmények között éljen.

Mindig rohanó, gyakran befelé forduló európaiak számára megkapó az itteniek nyitott barátsága, vendégszeretete. Afrikai testvéreink egy szellemes mondatban így summázzák a köztünk lévő mentalitásbeli különbség lényegét: „Nektek órátok van, nekünk pedig időnk.” És tegyük hozzá: szívük is van, nem is akármilyen!

Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület