Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 27
- Uhuru na Umoja
Evangélikusok
Hozzászólás a cikkhez
Uhuru na Umoja
LVSZ-tanácsülés Tanzániában
| Az LVSZ tanácsülésének nyitó istentiszteletére vonulva Arushában |
Tanzánia szuahéli nyelven megfogalmazott
nemzeti mottójával köszöntöm Olvasóinkat
a déli féltekéről, a Kilimandzsáró
tövéből, Arushából. „Uhuru na
Umoja” (magyarul: szabadság és egység)
– ez Tanzánia jelmondata. Ha az idézett
mottónak esetleg hazai aktualitása is
lenne – csupán véletlen…
De vajon mit is tudunk erről a keletafrikai
országról? Talán nem felesleges
néhány alapvető adat felidézése. 1961-
ben nyerte el függetlenségét az Egyesült
Királyságtól, és 1964-ben, Tanganyika és
Zanzibár egyesüléséből született meg a
ma ismert Tanzánia. Területe hazánkénak
a tízszerese, lakossága közel 38 millió.
Ebből 36% keresztény, 35% mohamedán,
akik példás békességben élnek
egymás mellett – a többiek különböző
törzsi vallásokhoz tartoznak.
A 19. században kezdődő keresztény
misszió gyümölcseként 1938-ra már 7 (!)
evangélikus egyház működött az országban.
Ezek egyesüléséből született
1963-ban a tanzániai evangélikus egyház,
amely 4,6 millió taggal napjainkban
a fekete kontinens második, a világ
negyedik legnagyobb lutheránus egyháza.
Nem véletlen, hogy ez az egyház
rendezhette meg a Lutheránus Világszövetség
(LVSZ) első afrikai nagygyűlését
1977-ben Dar es-Salaamban „Krisztusban
új közösség” mottóval. Itt választották
meg a világszövetség első afrikai
elnökét Josiah Kibira tanzániai püspök
személyében, akit hazánkban is köszönthettünk
a következő nagygyűlésen
1984-ben. Tőle vette át az elnökséget
Káldy Zoltán püspök.
De térjünk vissza a múltból a jelenbe!
Soraimat a tanzániai „télből” írom,
amely nálunk kellemes tavasz lenne, 20-
22 fok az átlaghőmérséklet az 1400 méter
magasan fekvő Arushában. Hivatalos
statisztikák szerint ez az ország negyedik
városa mintegy 380 ezer lakossal, de
kedves buszsofőrünk szerint több millióan
élnek itt. Afrikában meglehetős
nagyvonalúan kezelik a számokat… Az
viszont tény, hogy itt található az evangélikus
egyház központja.
Az arushai nemzetközi kongresszusi
centrum ad otthont az LVSZ tanácsülésének.
A konferencia mottója egyaránt
utal a földrajzi és a globális kontextusra:
„A Kilimandzsáró olvadó hósapkája – a
szenvedő teremtettség tanúságtétele”.
Afrika legmagasabb hegycsúcsa (5895
méter) fenyegető szimbólumává lett a
globális felmelegedésnek. Szakértők
számításai szerint ha nem sikerül megfékezni
a klímaváltozást, pár éven belül
véglegesen eltűnik a hegyóriás hósapkája,
aminek további beláthatatlan környezetkárosító
következményei lesznek:
szárazság, éhínség. Mark Hanson amerikai
püspök, az LVSZ elnöke témafelvezető
előadásában egyenesen blaszfémiának,
istenkáromlásnak minősítette mindazt,
amit a teremtett világ ellen vétkezünk,
főleg a fejlett, gazdag, úgynevezett
„keresztény” országokban.
Bár nemzetközi színvonalú szállodában
lakunk, és a kongresszusi központ
is megfelel az igényeknek, az utcára lépve
nem lehet nem észrevenni, hogy a világ
egyik legszegényebb országának
vendégei vagyunk. Az egy főre jutó
GDP alig huszada a magyarországinak,
sokan napi egy dollárból tengetik az
életüket. A lakosság 44%-a 14 éven aluli
gyermek, akiknek jelentős része a szó
szoros értelmében az utcán lakik, és kéregetéssel
próbálja elkerülni a fenyegető
éhhalált. Itt bizony nyomasztó aktualitást
kap az LVSZ következő nagygyűlésének
mottója, a Miatyánk gazdag tartalmú
kérése: „Add meg a mi mindennapi
kenyerünket”.
Az LVSZ tizenegyedik nagygyűlésének
2010 nyarán Stuttgart ad majd otthont;
ezzel – a már említett 1984-es budapesti
nagygyűlés után immár huszonhat évvel
– újra az öreg kontinens fogadhatja majd
a világ evangélikusság nagy családját.
Nyilvánvaló, hogy a mindennapi kenyér
egészen mást jelent a „túlsúlyos” Európában,
mint az éhező Afrikában.
Lelki értelemben viszont igazán bővelkedő
egyházat, gyülekezeteket ismerhetünk
meg itt Tanzániában. Már a megnyitó
istentisztelet felejthetetlen élményt
jelentett. A szállodától ünnepi
menetben, szinte karneváli hangulatban,
fúvószenekar és dobok kíséretében
vonultunk a város evangélikus templomába,
ahol ujjongó gyülekezet, alkalmi
kórusfesztivál fogadott minket. Igazi
örömünneppé vált a máskor más helyütt
szokványos, sablonos megnyitó. A
gazdag termést kínáló banáncserjékkel
díszített templomban Thomas Laiser, az
arushai egyházkerület püspöke Mt
5,13–15 alapján „só és világosság” küldetésünkről
prédikált. Az istentisztelet atmoszférája
remekül illusztrálta, hogy az
evangélium valóban ízt, zamatot, fényt
és örömet hozhat a ma emberének életébe
is, bárhol, bármilyen nehéz körülmények
között éljen.
Mindig rohanó, gyakran befelé forduló
európaiak számára megkapó az itteniek
nyitott barátsága, vendégszeretete.
Afrikai testvéreink egy szellemes mondatban
így summázzák a köztünk lévő
mentalitásbeli különbség lényegét: „Nektek
órátok van, nekünk pedig időnk.”
És tegyük hozzá: szívük is van, nem is
akármilyen!
Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
::Nyomtatható változat::
|