Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 27 - 1. A szabadság íze

Keresztény szemmel

10 PONT – MEGÚJULÓ EGYHÁZAK, GYÜLEKEZETEK JELLEMZÕI

1. A szabadság íze

Az EvÉlet 2008. május 25-i számában megjelent, Megtérsz vagy meghalsz címû írásomban tíz pontban fogalmaztam meg a mai idõkben megújuló gyülekezetek, egyházak jellemzõit. A tételek és az egész cikk beszélgetést, eszmélõdést és vitát is generáltak. Néhány teológiailag téves és személyeskedõ megfogalmazástól eltekintve hasznosnak érzem a disputát, mert ezek a ma egyházának legfontosabb kérdései.

Tévednek azok, akik azt gondolják, hogy sanda, ítélkezõ szándék rejtõzik az elsõ pontban megfogalmazottak mögött. „Nincsen ember, nincsen, ki ne vétkeznék.” (Énekem az Úr címû evangéliumi énekek, 17-es ének) „…mindenki vétkezett…” (Róm 3,23) Én is. Megtérésem elõtt és megtérésem után is. Nem vagyok rá büszke. Isten irgalmából, küzdelmeken át többször átéltem a megújulás ajándékát. Egy ember sem lehet a másik bírája.

Ugyanakkor tudjuk, hogy a megújuló gyülekezeti élet mögött Isten szuverén cselekvésén kívül megújult életû vezetõk vannak. Csak az tudja hitelesen hirdetni a szabadulás és helyreállítás evangéliumát, aki maga is éli azt, amirõl beszél. A bûntõl, a bûn kényszerétõl megkötözött honnan ismerné a szabadság erejét, ízét? Milyen kisugárzása van az „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy” (Jel 3,1b) kereszténységnek?

Az egyház életének a misszió szempontjából a legfontosabb eleme a hirdetett, élõ, Istentõl jövõ ige, üzenet. Nem az igérõl kell nekünk elmélkednünk, meditálnunk, hanem az igét kell hirdetnünk, továbbadnunk. Ugyanis Isten szava az, ami szíven üt, hitet ébreszt, bûnöket bocsát meg, megkötözöttségekbõl szabadít, lelki halottat támaszt fel, és helyreállít.

A templomba érkezõk, ha nem tudják is minden esetben megfogalmazni igényüket, valami ilyesmit várnak a lelkésztõl. Ezért kell elsõ helyre tenni a belmissziói „stratégián” belül a lelkészek és más felelõs vezetõk megtérését, megújulását, Szent Lélekkel való beteljesedését. Minden más kérdés – liturgia, stílus, környezet átalakítása, anyagiak – csak ez után következhetnek.

A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE – YMCA) a világ legnagyobb ifjúsági szervezete, mintegy harmincmillió tagja van. A szép evangéliumi, missziói kezdet után lassan elvilágiasodott a szervezet jelentõs része, fõleg Észak-Amerikában, mert olyanoknak adtak kompetenciát, akik nem voltak elkötelezett keresztények. Csak a vancouveri egyesületnek tízezer tagja van, de a Bibliát már nem ismerik, sportcentrumokat, szociális intézeteket tartanak fenn: a keresztény missziót már nem végzik.

A lelki megújulást, ébredést nem lehet megrendelni, de a felelõs vezetõknek lelkileg készen kell állniuk a nagyobb munkára.

Az elmúlt évtizedekben azt láttam, hogy ahol a gyülekezet vezetõi megtérésben élnek, a lelkész kellõ idõt fordít a prédikációra való felkészülésre, és igyekszik a maga részérõl is jól – ihletetten, érthetõen, gyakorlatiasan – beszélni, az áldás nem marad el. Úgy kellene élnünk, mint Ezékiásnak a „Rendelkezz házadról, mert meghalsz…” (Ézs 38,1) üzenet elhangzása után.

Ha nincs lelki megújulás az életünkben, elkezdõdik a kompenzálás, a mellébeszélés. Szó kerül mindenrõl: kortörténet, filozófia, gyermekeink élete, szép vallásos szóvirágok nyílnak a szószéken, de a bûn, ítélet, üdvösség, kárhozat, bûnbocsánat, szabadulás már lekerülnek a napirendrõl, így az életrendezés is elmarad.

A Schmalkaldeni cikkekben így ír Luther: „…a megtérés a keresztyén ember haláláig tart. Mert egész életében viaskodik a testében visszamaradt bûnnel…”

„Ez az ajándék tisztítja meg és söpri ki naponként a megmaradt bûnöket, és azon munkálkodik, hogy az embert igazán tisztává és szentté tegye.”

„…a Szentlélek nem engedi, hogy a bûn uralkodjék, elhatalmasodjék és kiteljesedjék, hanem megfékezi és legyõzi, és a bûn nem viheti véghez és nem teheti azt, amit akar. S ha mégis azt teszi, amit akar, akkor a Szentlélek és a hit nincsen jelen.”

Ami ma terheli életünket, egyházunkat, annak már elviselhetetlen, súlyos hatásait szenvedjük: családjaink szétesése, szenvedélybetegségek, a történelmi közelmúlt árnyai és mai hatásai, kiégés, depresszió, erõtlenség, tanácstalanság…

Jelzi a kérdés komolyságát az is, hogy a zsinat foglalkozik egyházunk etikai ad hoc bizottságának a lelkészek válásával kapcsolatban megfogalmazott javaslataival, illetve az evangélikus ügynöktörténelem feldolgozásával.

Az Országos Lelkészi Munkaközösség idei témái között található a következõ: Hadüzenet az egyházi bûnök ellen. Fabiny Tamás püspök így ír errõl (Lelkipásztor, 2008/2.): „Leginkább a szexualitással, az anyagiakkal és az alkohollal kapcsolatos botlásokat szokták az egyházi bûnök közé sorolni, ám a lista ennél sajnálatosan hosszabb. Talán elég, ha utalok a hatalommal való visszaélésre (családban, gyülekezetben), az egyre terjedõ számítógép-függõségre, a tanítással kapcsolatos zavarokra, az igazmondás hiányára vagy egyszerûen csak a hanyagságra és a lustaságra.”

Ittzés János elnök-püspök májusi zsinati beszámolójában így fogalmaz: „Lelkészi szolgálatunk általános megfáradása, a lelkészházasságok és -családok válsága mostanában az egyik legtöbbször emlegetett gondunk. Én ezeknek a hátterében elsõsorban nem morális, hanem teológiai válságot látok.”

Többen elfogadhatatlannak tartják a megtérsz vagy meghalsz gondolatot. Egyházunk korábbi országos felügyelõje egyenesen halálos fenyegetésként értelmezte az EvÉlet június 22-i számában írt cikkében írásom címét.

Testvérek, ez nem valami rafinált térítõs, sarokba szorítós riogatás, hanem tény és igazság, a Biblia, a Kijelentés alaptétele. Mindannyian a halálban vagyunk, és megtérés nélkül abban is maradunk! A „Térjetek meg!” felszólítás nem szadista fenyegetés, hanem örömhír az Isten országának jelenlétérõl. Térj meg, mert megtérhetsz, van kihez, kaphatsz isteni erõt, szeretetet hozzá. „Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16b)

Kialakulhat olyan helyzet, amikor egy orvos azt mondja a betegnek: vegye be a gyógyszert, mert különben meghal, vetesse ki a daganatot, mert ha nem, az egész szervezete tönkremegy. Prevenció, lelkigondozás és a határok meghúzása lehet a kérdés kezelésének a kulcsa. Krisztus egyházában mindenkinek helye van, de a bûnök igazolásának, a megátalkodottságnak nincs.

„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36)


Természetesen továbbra is várjuk olvasóink véleményét. A harmadik ponthoz – „3. Hatékony, az egész gyülekezet és egyház életét meghatározó vezetõ- és munkatársképzõ »forradalmat« élnek át. Minden hitre jutott gyülekezeti tag valamilyen területen misszionárius is” – július 10-ig tudjuk fogadni a hozzászólásokat, melyek közül a legérdekesebbeket lapunkban is közöljük.

Szeverényi János