Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 27
- 1. A szabadság íze
Keresztény szemmel
10 PONT – MEGÚJULÓ EGYHÁZAK, GYÜLEKEZETEK JELLEMZÕI
Hozzászólás a cikkhez
1. A szabadság íze
Az EvÉlet 2008. május 25-i számában
megjelent, Megtérsz vagy meghalsz
címû írásomban tíz pontban
fogalmaztam meg a mai idõkben
megújuló gyülekezetek, egyházak
jellemzõit. A tételek és az egész
cikk beszélgetést, eszmélõdést és
vitát is generáltak. Néhány teológiailag
téves és személyeskedõ megfogalmazástól
eltekintve hasznosnak
érzem a disputát, mert ezek a
ma egyházának legfontosabb kérdései.
Tévednek azok, akik azt gondolják, hogy
sanda, ítélkezõ szándék rejtõzik az elsõ
pontban megfogalmazottak mögött.
„Nincsen ember, nincsen, ki ne vétkeznék.”
(Énekem az Úr címû evangéliumi
énekek, 17-es ének) „…mindenki vétkezett…”
(Róm 3,23) Én is. Megtérésem elõtt
és megtérésem után is. Nem vagyok rá
büszke. Isten irgalmából, küzdelmeken
át többször átéltem a megújulás ajándékát.
Egy ember sem lehet a másik bírája.
Ugyanakkor tudjuk, hogy a megújuló
gyülekezeti élet mögött Isten szuverén
cselekvésén kívül megújult életû vezetõk
vannak. Csak az tudja hitelesen hirdetni
a szabadulás és helyreállítás evangéliumát,
aki maga is éli azt, amirõl beszél.
A bûntõl, a bûn kényszerétõl megkötözött
honnan ismerné a szabadság
erejét, ízét? Milyen kisugárzása van az
„az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy” (Jel
3,1b) kereszténységnek?
Az egyház életének a misszió szempontjából
a legfontosabb eleme a hirdetett,
élõ, Istentõl jövõ ige, üzenet. Nem az
igérõl kell nekünk elmélkednünk, meditálnunk,
hanem az igét kell hirdetnünk,
továbbadnunk. Ugyanis Isten szava az,
ami szíven üt, hitet ébreszt, bûnöket bocsát
meg, megkötözöttségekbõl szabadít,
lelki halottat támaszt fel, és helyreállít.
A templomba érkezõk, ha nem tudják
is minden esetben megfogalmazni igényüket,
valami ilyesmit várnak a lelkésztõl.
Ezért kell elsõ helyre tenni a belmissziói
„stratégián” belül a lelkészek és
más felelõs vezetõk megtérését, megújulását,
Szent Lélekkel való beteljesedését.
Minden más kérdés – liturgia, stílus, környezet
átalakítása, anyagiak – csak ez
után következhetnek.
A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE –
YMCA) a világ legnagyobb ifjúsági szervezete,
mintegy harmincmillió tagja
van. A szép evangéliumi, missziói kezdet
után lassan elvilágiasodott a szervezet
jelentõs része, fõleg Észak-Amerikában,
mert olyanoknak adtak kompetenciát,
akik nem voltak elkötelezett keresztények.
Csak a vancouveri egyesületnek
tízezer tagja van, de a Bibliát már nem ismerik,
sportcentrumokat, szociális intézeteket
tartanak fenn: a keresztény
missziót már nem végzik.
A lelki megújulást, ébredést nem lehet
megrendelni, de a felelõs vezetõknek lelkileg
készen kell állniuk a nagyobb
munkára.
Az elmúlt évtizedekben azt láttam,
hogy ahol a gyülekezet vezetõi megtérésben
élnek, a lelkész kellõ idõt fordít a
prédikációra való felkészülésre, és igyekszik
a maga részérõl is jól – ihletetten,
érthetõen, gyakorlatiasan – beszélni, az
áldás nem marad el. Úgy kellene élnünk,
mint Ezékiásnak a „Rendelkezz házadról,
mert meghalsz…” (Ézs 38,1) üzenet elhangzása
után.
Ha nincs lelki megújulás az életünkben,
elkezdõdik a kompenzálás, a mellébeszélés.
Szó kerül mindenrõl: kortörténet,
filozófia, gyermekeink élete, szép vallásos
szóvirágok nyílnak a szószéken, de
a bûn, ítélet, üdvösség, kárhozat, bûnbocsánat,
szabadulás már lekerülnek a napirendrõl,
így az életrendezés is elmarad.
A Schmalkaldeni cikkekben így ír Luther:
„…a megtérés a keresztyén ember haláláig
tart. Mert egész életében viaskodik a testében
visszamaradt bûnnel…”
„Ez az ajándék tisztítja meg és söpri ki naponként
a megmaradt bûnöket, és azon munkálkodik,
hogy az embert igazán tisztává és
szentté tegye.”
„…a Szentlélek nem engedi, hogy a bûn
uralkodjék, elhatalmasodjék és kiteljesedjék,
hanem megfékezi és legyõzi, és a bûn nem viheti
véghez és nem teheti azt, amit akar. S ha
mégis azt teszi, amit akar, akkor a Szentlélek és
a hit nincsen jelen.”
Ami ma terheli életünket, egyházunkat,
annak már elviselhetetlen, súlyos
hatásait szenvedjük: családjaink szétesése,
szenvedélybetegségek, a történelmi
közelmúlt árnyai és mai hatásai, kiégés,
depresszió, erõtlenség, tanácstalanság…
Jelzi a kérdés komolyságát az is, hogy
a zsinat foglalkozik egyházunk etikai ad
hoc bizottságának a lelkészek válásával
kapcsolatban megfogalmazott javaslataival,
illetve az evangélikus ügynöktörténelem
feldolgozásával.
Az Országos Lelkészi Munkaközösség
idei témái között található a következõ:
Hadüzenet az egyházi bûnök ellen. Fabiny
Tamás püspök így ír errõl (Lelkipásztor,
2008/2.): „Leginkább a szexualitással, az
anyagiakkal és az alkohollal kapcsolatos botlásokat
szokták az egyházi bûnök közé sorolni,
ám a lista ennél sajnálatosan hosszabb.
Talán elég, ha utalok a hatalommal való
visszaélésre (családban, gyülekezetben), az
egyre terjedõ számítógép-függõségre, a tanítással
kapcsolatos zavarokra, az igazmondás
hiányára vagy egyszerûen csak a hanyagságra
és a lustaságra.”
Ittzés János elnök-püspök májusi zsinati
beszámolójában így fogalmaz: „Lelkészi
szolgálatunk általános megfáradása, a
lelkészházasságok és -családok válsága mostanában
az egyik legtöbbször emlegetett gondunk.
Én ezeknek a hátterében elsõsorban nem
morális, hanem teológiai válságot látok.”
Többen elfogadhatatlannak tartják a
megtérsz vagy meghalsz gondolatot. Egyházunk
korábbi országos felügyelõje egyenesen
halálos fenyegetésként értelmezte
az EvÉlet június 22-i számában írt cikkében
írásom címét.
Testvérek, ez nem valami rafinált térítõs,
sarokba szorítós riogatás, hanem
tény és igazság, a Biblia, a Kijelentés alaptétele.
Mindannyian a halálban vagyunk, és
megtérés nélkül abban is maradunk! A
„Térjetek meg!” felszólítás nem szadista fenyegetés,
hanem örömhír az Isten országának
jelenlétérõl. Térj meg, mert megtérhetsz,
van kihez, kaphatsz isteni erõt,
szeretetet hozzá. „Jaj nekem ugyanis, ha nem
hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16b)
Kialakulhat olyan helyzet, amikor egy
orvos azt mondja a betegnek: vegye be a
gyógyszert, mert különben meghal, vetesse
ki a daganatot, mert ha nem, az
egész szervezete tönkremegy. Prevenció,
lelkigondozás és a határok meghúzása
lehet a kérdés kezelésének a kulcsa.
Krisztus egyházában mindenkinek helye
van, de a bûnök igazolásának, a megátalkodottságnak
nincs.
„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van,
aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem
lát majd életet, hanem az Isten haragja marad
rajta.” (Jn 3,36)
Természetesen továbbra is várjuk olvasóink véleményét. A harmadik ponthoz – „3. Hatékony, az egész gyülekezet és egyház életét meghatározó vezetõ-
és munkatársképzõ »forradalmat« élnek át. Minden hitre jutott gyülekezeti tag valamilyen területen misszionárius is” – július 10-ig tudjuk
fogadni a hozzászólásokat, melyek közül a legérdekesebbeket lapunkban is közöljük.
Szeverényi János
::Nyomtatható változat::
|