ÉnekKincsTár

A világirodalom legszebb költeményének szokták nevezni a szeretet himnuszát. Sokakkal együtt mi, bibliaolvasó emberek is elgyönyörködünk az Első korinthusi levél csodálatos 13. fejezetében. De tudjuk jól: többről van szó, mint kiemelkedő irodalmi alkotásról. Isten igéje szólal meg költői formában – ahogy másutt is találhatók költemények a Szentírásban. Sokszor olvastuk, még többször hallottuk, s nem lehet megunni. Számtalan parafrázisa született, igehirdetők, nagy gondolkodók vagy éppen költők bontották ki vagy vitték tovább gazdag tartalmát. Nem egy zeneszerzőt is megihletett. Érthető hát, hogy az evangélikus gyülekezeti énekek közé is bekerült a szeretet himnuszának feldolgozása.

Az Emberek s angyalok szavával szólhat nyelvem (EÉ 442) nem annak az ünnepnek, ötvened vasárnapnak a graduáléneke, amelynek 1Kor 13 az epistolája. Az ének összecseng a Szentháromság ünnepe utáni nyolcadik vasárnap bevezető zsoltárával: „Nagy az Úr szeretete irántunk” (Zsolt 117,2) és „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” (Zsolt 136,1).

Nincs ugyan saját dallama, de ez nem von le az értékéből. A dallammal most nem is foglalkozunk, hiszen az egyik legismertebb, legtöbbet énekelt melódiánk, a Jer, dicsérjük Istent (EÉ 40) kezdetű.

A szöveg Lukas Backmeister (1570–1638) rostocki német lelkész, szuperintendens műve. Alkotása Sántha Károlynak, a 19–20. század fordulóján alkotó neves énekköltőnknek (1840–1928) a kezén át került énekeskönyvünkbe.

A szeretet himnuszának parafrázisa Isten szeretetéről szól. Pál nem az emberi érzéseket magasztalja, nem a mi mulandó és könnyen elfogyó szeretetünket reklámozza, hanem Isten szeretetéről tanúskodik. Amikor leírja a szeretet jellemzőit, Krisztusról beszél, akinek az életében nyilvánvalóvá és példává lett, hogy „a szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.” (1Kor 13,4–5) Krisztus szeretetét magasztalja Pál s magasztaljuk mi ma, akik ezt az éneket énekeljük.

Jánossy Lajos ezt írja Az egyházi év útmutatása című füzetében: „Krisztus elhívott gyülekezetét, a megváltottakat nemcsak az óember meg-megújuló kísérlete támadja, hanem a hamis próféták cselvetése is. Ezért óv Krisztus Urunk ennek a vasárnapnak evangéliumában (Mt 7,15–21) a hamis próféták csalárdságaitól, az üres, külsődleges, gyümölcstelen keresztyénségtől, és ezért hangsúlyozza az epistola (Róm 8,12–17), hogy azok az Isten gyermekei, Isten örökösei és Krisztus örököstársai, akiket a Szentlélek vezérel, mert akiket Isten Lelke vezérel, azok őt a vele való egységben, gyümölcstermő életben szolgálják.”

A keresztény élet, azaz az Isten szeretetében zajló, Krisztus által megragadott élet gyümölcse a szeretet. Nem kierőltetett produktuma, hanem természetes gyümölcse. Énekünk Lukas Backmeister megfogalmazásában elmondja az egész himnuszt, s az apró értelmezéseken túl nem is tesz hozzá semmit. Nem is lehet, hiszen a legtöbbről beszél, a végtelen, a kimeríthetetlen, a mindent átfogó krisztusi szeretetről. Nem példatár ez számunkra, hanem erőforrás: ha Isten így szeret bennünket Krisztusban, akkor természetessé válik, hogy viszontszeressem őt, és továbbadjam ezt a kifogyhatatlan kincset embertársaimnak.

E rovat különböző korszakaiban sokszor emlegettük, hogy a zene evangélikus értelemben igehordozó. Néha egy-egy szó, néha egy gondolat jelenik meg énekeinkben a Bibliából. Ősi keresztény hagyomány, hogy a bibliai szövegeket lehet recitálni, énekelni, dallamra illesztve elmondani. A reformáció ajándéka, a gyülekezeti korál versbe szedve mondhatja el az igét. Így énekelhetjük el Luther nyomán például a Tízparancsolatot (EÉ 433), és így csendülhet fel ezen a vasárnapon a gyülekezet ajkán a szeretet himnusza.

Hafenscher Károly (ifj.)