Kultúrkörök

Ki tud-e váltani bennünket Yeshua Erósz vágyakozásaiból? Vagy erre nincs is szükség? Megteheti-e az evangélium mellett elkötelezett lelkipásztor, hogy a pogány mitológia alakját egy lapon említi a Názáretivel? Az idei ünnepi könyvhétre megjelent esszékötetében Szabados Ádám körbevezeti az olvasót a vágy, a vágyakozás birodalmában.

Ha nem ismerném évek óta a szerzőt, nehezen jutottam volna tovább bevezető mondatain: „Eroszt mindenki ismeri, Yeshua rabbit sokkal kevesebben… Erosz idea, szimbólum, isten, Yeshua történelmi lény, valódi személy, ember.” Miért magasztalja fel Erószt egy veszprémi protestáns gyülekezet vezetője, és miért „nem nevezi nevén” Jézust? Mert az emberi vágyakozás sokszínűségéről szóló leírásokat az evangélium szolgálatába állítja. Miközben Platóntól tanulva egyre mélyebben érteti meg az olvasóval, hogy az „erotikus” vágy nem csupán a testi szerelem, hanem „mindent felölel, ami szép, jó és igaz”, csendesen a Szentháromság Isten utáni sóvárgást ébreszt a kereszténységet a többi vallással egy sorba helyező posztmodern lélekben.

Jézust zavarba ejtően és konzekvensen Yeshua rabbiként emlegeti. Yeshua nem a mi megszokott „Jézusunk”. Jézusnak a hívő és a nem hívő egyaránt azonnal helyet talál a saját kategóriái között, Yeshuának, a rabbinak kevésbé. „Jézusnak” valami különlegeset kellene mondania az agyonkrisztianizáltság miatt relativistává vált európai számára, Yeshua rabbinak annyi is elég, ha megszólítja a vágyakozásaitól beteg asszonyt.

A szerző a korlátokat feszegető názáreti tanító szavait csendesen szövi bele huszonnégy rövid esszéjébe (néhány cím: A leggyönyörűbb hazugság: Trisztán és Izolda, A Da Vinci-kód és a szex szakramentuma, Tolkien tündéi, A nemek szocialista realizmusa), hogy a huszonötödikben követésre szólítson fel. Ám itt is távolságot tart: saját meggyőződését C. S. Lewis és Kierkegaard szavaival vallja meg, hogy végül a lélek legmélyebb vágyakozására a legkínzóbb felelettel hagyja magára az olvasót: „Ki vagy te? – kérdezték a zsidók… A válasz mindenekelőtt attól függ, hogy él-e a megszólított.”

Dániel-Tóth Zoltán