Kultúrkörök

Középsőt nem érdekli a szobatisztaság. Próbálkoztam én már mindennel: szép szóval, mesével, narancscukorkákkal, „elrémisztő” történettel, amelyben a kisfiú, aki pelenkás, nem mehet oviba, és így tovább. Az idő viszont szorít, szeptemberben indul az új óvodaév, vészesen fogynak a napok.

Kétségbeesésemben vettem egy csodacsomagot: egyik kiváló pelenkagyártónk bizton ígéri, hogy gyermekem játszva leszokik a pelenkáról. Leültem, és elkezdtem tanulmányozni a vásárlói tájékoztatót. Ezek annyira rendesek – állapítottam meg –, még kis mesekönyvet is csomagoltak hozzá. Erre szokták mondani marketinges nyelven, hogy ingyen ajándék. Nagyon köszönjük. Tehát eldobható bilire szoktató pelenka. Szent Kleofás! De hiszen én nem szeretnék minden pisi után új bilit venni…!

Nem ez az egyetlen eset, mikor a rossz szórend vagy egy hiányzó vessző miatt teljesen megváltozik a mondat értelme. De sebaj, lelkes anyukaként olvasom tovább az ingyenes ajándékot, nem csinálok ügyet e hibából.

Nézegetem a kis színes lapozót, amelyben egy hölgy rímekkel, szótagszámokkal próbálkozik. Véleményem szerint kimaradhattak az életéből Weöres Sándor gyermekversei, mert különben aligha merészkedett volna ilyen vizekre. Távol áll tőlem a statisztika, de nem tudtam megállni, hogy ne számoljam össze a költeményben előforduló vesszőhibákat. Tizenkét négysoros versszakban hét vesszőt használt a harmincöt helyett (egyet feleslegesen). Hogyan lehetséges az, hogy hetekig nem használja a vesszőt, és egyszer, mikor végre kiteszi, pont oda, ahová nem kell?…

Felidegesítettem magam, pedig az egész nem ér ennyit. Nyelvünk mostohagyermekének érzem a vesszőt, kicsit úgy, mint a közlekedésben az irányjelzőt. Az emberek nem látják, hogy az életük múlhat ezen a kis narancssárga jelzésen, s hogy legtöbbször mondatunk értelme is a helyesen kitett vesszőn nyugszik. Azt már csak halkan említem meg, hogy a zsenge poéta nem ismeri a helység és helyiség szó közötti különbséget sem.

Felelősségünk óriási: meg kell óvni gyerekeinket a szeméttől, de ha lépten-nyomon a roszszat látják, hogyan védjük őket? Tennünk kellene valamit az egyre hanyagabb, tökéletlenebb mondatok ellen.

Kölyökkoromban, mikor hétfőn még nem volt tévéadás, a rádióban szépen beszéltek a bemondók, és a televízióban is törekedtek a helyes magyar kifejezések használatára. Ma már nagyítóval kell keresni az igényesen fogalmazó, helyes kiejtéssel beszélő tévést. A reklámszövegek, feliratok pedig ontják magukból a durva hibákat, a magyar nyelvtől idegen kifejezéseket.

Túléli-e nyelvünk, hogy nem szeretik eléggé, elhanyagolják, mostohagyerekként bánnak vele? Mindenesetre maradok inkább Weöres Sándornál, a kis cinege cipőjénél vagy Arany Laci ürgéjénél, ha gyerekeimnek mesélek, olvasok. Kívánom, hogy mások is megérezzék felelősségüket, és szívügyüknek tekintsék a nyelvápolást, mert különben már unokáink sem fogják beszélni anyanyelvünket.

No és mi van Középsővel? Köszöni szépen, jól érzi magát a pelenkában…

Ma-Ma-Szek