Szószóró

A Bajor Evangélikus Egyház tizedik alkalommal szervezte meg július 25–31. között Flossenbürgben a nemzetközi ifjúsági találkozót. Kilenc magyar fiatal utazhatott el a német szervezők meghívására. Az összejövetel a hitleri időkben működő egykori koncentrációs tábor területén zajlott, ahol 1945- ben Dietrich Bonhoeffert is kivégezték, és ahol több száz magyar is életét vesztette. A csoportot Horváth Noémi evangélikus hitoktató vezette. Őt kérdeztem egészen friss élményeikről.

– Noémi, úgy vállaltad el a csoportvezetést, hogy tagjainak nagy részét nem is ismerted. Milyen volt a magyar csapat, és kik voltak a többiek?

– Kiváló volt, lelkiismeretes, rendes fiatalokat „kaptam”: többségükben evangélikus diákokat. Minden programon ott voltunk – a német szervezők is jó benyomást szereztek rólunk. Engem is mint csoportvezetőt naponta bevontak a vezetői beszélgetésekbe, esti kiértékelésekbe, a következő nap megszervezésébe, és ez nagyon jó érzés volt. Rajtunk kívül izraeli, arab, ukrán, lengyel, fehérorosz, német és belga fiatalok jöttek el még a jubileumi táborba.

– Milyen programokon vettetek részt?

– Mindennap előadások voltak délelőttől estig, ahova például túlélőket hívtak meg, így magyar túlélőkkel is találkoztunk. Megdöbbenve hallgattuk őket. Szervezett kirándulásokon is részt vehettünk, Bayreuthba, Nürnbergbe és Schwarzenbachba vittek bennünket. Volt két olyan nap, amikor csoportmunkában kellett dolgoznunk: a mi csapatunk a „Gyermekek a koncentrációs táborban” témát dolgozta fel. Majd egy újonnan megnyílt múzeumot is megnéztünk a helyszínen. Az utolsó nap a tábor témáját dolgoztuk fel, a mi csoportunk az éneklés eszközét választotta – a záróáhítaton szerepeltünk is. Itt minden nemzet fiataljai előadtak valamit.

– Nem volt ijesztő maga a hely, a környezet számodra, számotokra?

– Én rosszabbra számítottam. De a programok segítettek, hogy ne gondoljunk csak a múlt borzalmaira. Igazából két olyan pillanat volt, amikor megrémített az ottani múlt: egyszer a helyi múzeumban borzadtam el, ahol fotókon láttam a hullahegyeket, a másik rossz pillanatom abban a régi épületben volt, ahol a foglyok haját levágták, és ahol a zuhanyzó is volt. Itt a halál, a félelem és a megaláztatás „szagát” éreztem. Megdöbbentett még, hogy az egykori barakkok helyén ma lakóházak állnak – terasszal a táborhely felé. Ez nekem nagyon morbid volt.

– Milyen gondolatokat hoztál magaddal egy ilyen különleges ifjúsági táborból?

– Megdöbbentett az emberi fantázia negatív oldala – a kínzásokra gondolok. Hogyan lehetett egyáltalán koncentrációs tábort kitalálni? És hogy lehetséges az, hogy Hitler ehhez partnerekre talált? Egyáltalán: ember hogyan volt képes arra, hogy ilyen épületetet építsen? Majdnem hogy el sem hiszem, hogy az, amit láttam, egykor valóság volt. A német szervezők azt akarták, hogy szembesüljünk a múlt e borzalmas szeletével – amit egyébként ők nagyon bánnak, hogy megtörtént –, s hogy azon fáradozzunk, hogy többé ilyen soha ne fordulhasson elő. Azt a gondolatot adták át nekünk, hogy mindannyian a békességet kovácsoljuk a népek és nemzetek között.

– Jövőre újra várnak benneteket, ugye jól tudom?

– Igen, a meghívás áll, és szívesen viszek újra fiatalokat.

– Örülök a lehetőségnek, akkor hát jó felkészülést jövőre!

Balog Eszter